„E lelkiismereti kötelezettséget, mely az első századok keresztényei által oly erősen érzett belső igényből fakadt, az Egyház állandóan megerősítette, de eleinte nem tartotta szükségesnek törvénybe foglalását. Csak az idők múlásával, amikor lanyhaság és hanyagság kezdett mutatkozni, kellett kifejezetten megfogalmaznia a kötelezettséget, hogy a hívőknek részt kell venniük a vasárnapi szentmisén.” (47)A hatályos Egyházi Törvénykönyv megerősíti ezt a kötelezettséget, és kimondja: „Vasárnap és más kötelező szent napokon a hívek kötelesek részt venni a szentmisén”.
A vasárnapi Eucharisztia megalapozza és erősíti az egész keresztény életet. Ezért a híveknek részt kell venniük az Eucharisztián a kötelező ünnepeken, hacsak komoly okuk nincs rá, hogy elmaradjanak (például betegség vagy a csecsemők ellátása, vagy lelkipásztoruk föl nem menti őket). (KEK 2181)Az egyéb súlyos okokat az érintett egyénnek a helyi lelkipásztorával kell megbeszélnie, aki útmutatást adhat vagy megerősítheti a felmentést.
A vasárnap a keresztény élet középpontjában álló nap. [….] Határozottan hívlak mindnyájatokat, hogy fedezzétek föl újra a vasárnapot: „Ne féljetek időtöket Krisztusnak szentelni!” Igen, tárjuk ki Krisztus előtt az időnket, hogy megvilágíthassa és értelmessé tehesse. Egyedül Ő ismeri az idő titkát és az örökkévalóság titkát, és az „Ő napját” úgy adja nekünk, mint szeretetének mindig új ajándékát. [….] A Krisztusnak adott idő soha nem elveszett, hanem inkább életünk és kapcsolataink mély humanizálására nyert idő. (7)A vasárnapi kötelezettség nagy ajándék az emberiségnek, és a katolikusok arra hivatottak, hogy örömmel teljesítsék.
