5 nagy rengés 24 óra leforgása alatt,
Japánban pedig 3 nap alatt 388


A múlthét közepén 48 óra leforgása alatt 5 komolyabb földrengést észleltek a Föld különböző pontjain, Japánban pedig 3 nap alatt 388-at mértek, amelyek között voltak kimondottan nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,3-as és 7,1-es erősségű földmozgások is.

Forrás: Twitter

Roger Bilham, a Colorado Egyetem szeizmológusa még azt is megkockáztatta, hogy ennél is komolyabb földrengésekre figyelmeztetett, kijelentve, hogy „a jelenlegi feltételek legalább négy, 8-asnál is erősebb rengést válthatnak ki”.

A 2016 elején Dél-Ázsiában tapasztalt szokatlanul nagyszámú rengés okát számos kutató keresi.

A tudósok szerint az átlagosnál magasabb számú nagy erejű földrengés volt tapasztalható Ázsia déli részén és a Csendes-óceán térségében az év elején.

A megnövekedett aktivitás miatt a szakemberek aggódnak, hogy megismétlődhet a 2015-ös nepáli rengés, ami 8000 ember halálát okozta, de akár súlyosabb katasztrófa is bekövetkezhet.

Roger Bilham, a Colorado Egyetem szeizmológusa azt nyilatkozta, hogy „a jelenlegi feltételek legalább négy, 8-asnál is erősebb rengést válthatnak ki.

Késleltetett időzítésű rengések esetén pedig az évszázadokon át felhalmozódott feszültség erősebb, súlyosabb kimenetelű rengéseket eredményez.” (forrás)

Laikusok, illetve azok számára, akik nem tapasztalták meg személyesen, hogy milyen is egy földrengés, felfogni is lehetetlen, hogy mire képes, illetve, hogy milyen komoly különbség van egy 7-as és egy 8-as erejű rengés között.

A napokban Japánt megrázó 388 földmozgásból a legerősebb, Japán idő szerint szombat hajnali, 7,3-as erősségű volt a Richter-skála szerint.

Forrás: Earthquaketrack.com

Japán szakértők szerint a földmozgások még legalább egy hétig folytatódhatnak, és nem zárható ki egy újabb, nagy erejű földrengés sem.

Kumamoto prefektúrában gyakorlatilag teljesen leállt a tömegközlekedés, lezárták az autópályákat is. A prefektúrában és a vele szomszédos Óitában 240 ezer embert szállásoltak el ideiglenesen befogadóközpontokban, iskolákban és kormányzati épületekben. Kumamotóban csaknem 80 ezer háztartásban teljesen szünetel az áramszolgáltatás, 380 ezer épületben pedig víz sincs.

Csütörtökön Vanuatu szigetén volt egy 6,4-es erősségű rengés, csupán 10 nappal egy másik, 7,2-es földrengést követően, a Fülöp-szigeteken egy 5,9-es, egy nappal korábban Mianmarban pedig egy 6,9-es erősségű rengést mértek.

Április 16-án (helyi idő szerint szombat este) pedig Ecuador partjait rázta meg egy nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés, aminek legkevesebb 77 halottja van.

Az epicentrumhoz közeli 40 ezres lélekszámú Pedernales város polgármestere mentőalakulatokat kérve közölte, hogy az egész település összeomlott. A város sok lakója a romok alatt rekedt, mások fosztogatásba kezdtek a káoszt kihasználva.

© Geoffrey Kuchera | Dreamstime Stock Photos
— Yellowstone National Park, Wyoming

A rengések mellett a vulkánok is erős aktivitást mutatnak. A Volcano Discovery szerint jelenleg 38 vulkánkitörés van folyamatban, ami szokatlanul magas aránynak számít. Ide tartozik például az Egyesült Államokban található Yellowstone szupervulkán is, ami amatőr megfigyelők szerint furcsa aktivitást mutat. Amerikai kutatók szerint ennek a vulkánnak a kitörése hamufelhőbe borítaná Észak-Amerikát és egész bolygónk klímájára is kihatna. A vulkán hozzávetőleg 90-szer 30 kilométer terjedelmű kamrája 300 km3 lávát tartalmaz.

Amikor tanítványai arról kérdezték Jézust, hogy milyen jele lesz eljövetelének, sok egyéb esemény mellett a földrengésekre is felhívta figyelmüket, amiről három evangéliumban is olvashatunk. 1

És minden felé nagy földindulások lesznek… 2 – olvashatjuk Jézus szavait Lukács leírásában.

Az azóta eltelt 2000 év során, azon túl, hogy Jézus második visszatérésének jelei sok hívőt és nem hívőt foglalkoztatnak, egy másik, talán még ennél is fontosabb kérdés is felmerül a jelenség kapcsán. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a földrengésekkel kapcsolatos statisztikákról, vajon miért tapasztal Földünk ennyi katasztrófát illetve ki vagy mi az okozójuk?

(Ezt a kérdést szeretném alaposan körbejárni egy hamarosan felkerülő posztban…)






  1. Lásd: Máté 24, Márk 13 és Lukács 21 []
  2. „És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok;
    és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.” — Lukács 21:11 []


2016. április 18.
Közzétette: Thea
forrás: idokjelei.hu/2016/04/5-nagy-renges-24-ora-leforgasa-alatt-japanban-pedig-3-nap-alatt-388/#footnote_1_20893