Ebbe az irodaházba már megcsippelve mész be

„És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18

Ahogyan azt sokszor megjegyeztük, egyelőre nem tudni, hogy a Jelenések könyvéből fent idézett prófécia beteljesedését milyen technológia hozza el, de az odavezető út egyre kivehetőbb manapság.

Rory Cellan-Jones, a BBC újságírója egy igen érdekes fejleményről tudósít a témában, amiben ő maga is aktívan részt vett:

Szeretnél bejutni az irodádba, felszállni a buszra vagy venni egy szendvicset? Manapság egyre jobban hozzászokunk, hogy az ilyen apróságokat egy egyszerű kártyaérintéssel is elintézhetjük. Az egyik legújabb és legmodernebb svéd irodaház azonban egészen új megközelítéssel próbálkozik: egy bőr alá ültetett csippel.

Felicio Costa, az irodaházban tevékenykedő egyik cég alkalmazottja, reggelente munkába érkezve csak feltartja a kezét a belépéshez. Az épületen belül is pontosan ezt teszi, ha be akar jutni a saját cége által bérelt területre, sőt még a fénymásolót is egy kézmozdulattal indítja el.

Ennek oka, hogy kezének a bőre alatt egy apró, rizsszem méretű rádiófrekvenciás azonosító, azaz RFID csip található. Hamarosan az irodaház összesen 700 bérlőjének/dolgozójának felkínálják a csip beültetés lehetőségét. A helyiségekbe történő bejutás és a fénymásolók használata mellett az üzemeltetők egyéb szolgáltatásokhoz is ígérnek csipes hozzáférést, köztük az épületen belüli étteremben történő fizetést.

Az irodaház hivatalos megnyitóján a fejlesztő cég vezérigazgatója a színpadon élőben kapta meg saját csipjét. Úgy döntöttem, hogy ha tényleg szeretném megérteni és magamévá tenni ezt a technológiát, kénytelen vagyok lenyelni a keserű pirulát és megcsippeltetni magam.

A folyamatot svéd bio-hekkerek egy csoportja koordinálja, így az én csipemet is egyik ijesztő kinézetű tetováló művész kollégájuk ültette be.


Először megmasszírozta, majd lefertőtlenítette a hüvelyk és mutató ujjam közötti bőrt. Megkért, hogy vegyek nagy levegőt, miközben egy tű segítségével bejuttatta a csipet. Egy pillanatnyi fájdalmat éreztem csupán, nem többet, mint bármilyen más injekció esetében és már rajta is volt a tapasz a kezemen.

Mielőtt élesben is kipróbáltam volna a csipemet, szerettem volna többet is megtudni a technológia mögött rejlő gondolkodásmódról. Hannes Sjoblad, akinek elektronikus névjegyét egyenesen a kezébe ültetett csipről lehet leolvasni bármilyen okostelefonnal, az „ügyvezető bomlasztó” titulust viseli a fejlesztő cégnél. Megkérdeztem, hogy az emberek tényleg ennyire közel akarnak-e kerülni a technológiához:
„A legtöbben már most is folyamatos kapcsolatban vagyunk a technológiával. Ma ez egy kicsit zűrös még. Egy rakás pinkódra meg jelszóra van szükség hozzá. Nem lenne sokkal egyszerűbb, ha az embernek csak egy kézlegyintésbe kerülne mindez? Szerintem ez nagyon intuitív.”
Amikor végül magam is leteszteltem a csipet, úgy találtam, hogy egyáltalán nem intuitív. Ahhoz, hogy a fénymásolót használjam például, teljesen idétlen pozícióba kellett csavarjam a karom, és bár egyesek az épületben alig várták, hogy megkapják a csipjüket, mások nagyon gyanakodva fogadták a kezdeményezést.

„Kizárt dolog!” – válaszolta egy fiatalember arra a kérdésemre, hogy csatlakozna-e a programhoz. Egy idősebb hölgy kicsit pozitívabban állt hozzá, de semmi értelmét nem látta annak, hogy megcsippeltesse magát csak azért, hogy be tudjon jutni egy helyiségbe.

Hannes Sjoblad szerint azonban a Svéd Biohekker Csoportnak egy másik célja is van a kezdeményezéssel, mégpedig az, hogy felkészítse az embereket arra, amikor már mások akarnak majd megcsippelni bennünket:
„Szeretnénk megérteni a technológiát, mielőtt a megacégek és az állam előáll az ötlettel, hogy mindenkibe csipet kell ültetni. Adóhatósági csip, Google csip, Facebook csip…”
Szerinte csak így, alaposabb tudás birtokában lehetünk képesek megkérdőjelezni a technológia bevezetésének módját.

Még mindig fájó kézzel és az elérhetőségeimmel a bőröm alatt nyugvó csipen tértem vissza Angliába. Nem sok hasznát veszem, de bizonyára kifinomultabb csipek váltják majd fel a jelenleg használt viselhető technológiákat, mint a fitness karkötőket vagy az érintésmentes fizetési módszereket és valamennyien hozzászokunk majd testünk kiterjesztéséhez. Sok lehetőség rejlik a technológiában, persze, hogy a bőr alatt viselt eszközök mennyire válnak elfogadottá a társadalomban, az egy egészen más kérdés.



forrás: idokjelei.hu/2015/01/ebbe-az-irodahazba-mar-megcsippelve-mesz-be/