Ilyen hatással van az imádság a vérre
– A kísérlet, ami mindenkit igencsak meglepett

Sok hívő ember meg van róla győződve, hogy imádkozás közben úgy fizikailag, mint lelkileg egyensúlyba kerül.


Mihail Lazorik, egyetemi orvos és tanár, valamint homeopátiás orvos, elhatározta, hogy tudományosan bebizonyítja, hogy az ima, milyen gyógyító hatással van az emberi testre. Az ötlet, hogy azt is megvizsgálja, hogy milyen hatást gyakorol az ima az ereinkben folyó vérre, ezelőtt 15 évvel jött számára, mivel ő maga is hívő ember.

A vizsgálatot diákjaival végezte és úgy döntött, hogy kísérletébe nem von be papokat, hogy nehogy részrehajlással vádolják. A kísérletben 15 férfi és nő vett részt, azzal a kikötéssel, hogy nem hozhatják nyilvánosságra a neveiket.

Az alanyok között volt ügyvéd, orvos, és egyszerű ember is, és néhányan közülük B hepatitiszben vagy szívbetegségben szenvedtek. Meg kell jegyezni, hogy a vizsgálatot nem végezték egyidejűleg a csoport összes tagján, mert egy ilyen jellegű vérvizsgálat hosszú ideig tart. A tudósok kapilláris és vénás vért vettek az alanyoktól, és ezt követően elemzéseket végeztek.

Ezután a páciens vagy annak a rokonai 15-20 percig imádkoztak, gondolatban vagy fennhangon. Ez után újabb vérvétel következett, az eredményen nagyon elcsodálkoztak a tudósok.

összehasonlítva a leleteket amelyeket az imádkozas előtt es után vettek a pacienstol azt találták hogy a fagocitak száma meghatszorozodott!

Az első páciens eredményein nagyon elcsodálkoztunk. A férfi balesetet szenvedett, amelyben testvére elhunyt, őt pedig csontvelőgyulladással kezelték a balesetet követően. Amikor összehasonlítottuk a leleteket, amelyeket az imádkozás előtt és után vettünk a pácienstől, az találtuk, hogy a fagociták száma meghatszorozódott. Az imádkozásnak nemcsak a vérben található immunsejtekre van csodás hatása, hanem, amint utólag kiderült lényeges nyugtató hatást is gyakorol az idegrendszerre.” – nyilatkozta Mihail Lazorik.

A többi alany esetében is hasonló eredmények születtek, és ezzel bebizonyosodott az ima rendkívüli hatása. A tanulmányok igazolták tehát, hogy az ima olyan hatással bír az emberekre, akár az ópium, mivel olvasásakor a hangvibrációk olyan hatással vannak a testünkre, hogy általa megváltozik a vér szerkezete.

Mindezek ismeretében, ha egészségesek akarunk lenni, úgy fizikailag, mint lelkileg, szánjunk időt az imádkozásra. Ne feledjük el, hogy az ima nem más, mint a keresztény ember lélegzetvétele.

Szóval jó emberek, imádkozzatok a Jó Istenhez, és Ő megsegít benneteket!




forrás: filantropikum.com/ilyen-hatassal-van-az-imadsag-a-verre-a-kiserlet-ami-mindenkit-igencsak-meglepett/



-

Még a tudósokat is lenyűgözte az, ahogy az ima a testünkre hat

Mindannyian hiszünk valamiben – van, aki Istenben, van, aki Allahban, van, aki az Univerzumban, egy felsőbbrendű erőben, Buddha tanításaiban, vagy önmagában. Aki azt állítja, semmiben sem hisz, még az is bízik valamiben – a saját erejében, a valóságban, a megfoghatóban.


Mindannyian hiszünk valamiben

Bár a hitről eltérnek a véleményeink, egyvalami közös bennünk: mindannyian szeretnénk egészséget, megértést, békét, jólétet az életünkben. Ezért, hogy ezt megkapjuk, hogy bevonzzuk az életünkbe, imádkozunk – vagy, hogy tudományosabbak legyünk, erre irányítjuk a gondolatainkat. De elgondolkodtál már azon, hogy milyen hatással lehetnek ezek a „szokások” a testedre? Az alábbiakat tudósok fogalmazták meg, csak hogy (a szkeptikusok kedvéért) kizárjuk a hókuszpókuszt.

Az imádságnak nagyon fontos szerepet kell játszania bármelyikünk életében. Sok pszichológus, pap és szakember szerint rengeteg jótékony egészségügyi hatása van, amelyek közül néhány már röviddel a kimondás után is érzékelhető.

Lássuk, hogy pontosan melyek ezek:

1. Megszabadít a stressztől
Az ima befolyásolja a hangulatot, segíti a relaxációt, csökkenti a stressz különböző szervekre gyakorolt hatását. Nemcsak a mentális, hanem a fizikai stresszt is csökkenti, kiegyensúlyozza az érzelmi reakciókat.
2. Csökkenti a depresszió vagy a szorongás kockázatát
A UK Journal of Mental Health című szaklapban megjelent tanulmány szerint az ima csökkenti a depresszió és a szorongás kockázatát. A pozitív hangulat valószínűsége pedig nő, ha az imát szent helyen végezzük.
3. Megszünteti a stresszel kapcsolatos betegségeket
A krónikus betegségek (szívbetegség, cukorbetegség, magas vérnyomás, fekély, migrén) a stressz miatt is jelentkeznek. Az ayurvédikus orvoslás szerint ez a fő oka a méreganyagok felhalmozódásának a szervezetben, ami idővel akár rákhoz is vezethet.
Az imádság alatt megnyugszik a test és a lélek, ezáltal megsemmisül a stressz, rendszeres gyakorlással pedig csökken a krónikus betegségek kockázata.
4. Boldogabbá teszi az embereket
Dr. Andrew Newberg, pszichiáter tanulmánya kimutatta, hogy az ima növeli a dopamin (vagy boldogsághormon) szintjét az agyban.
5. Jobb emberré tesz
Ugyanez a tanulmány kimutatta, hogy az imádság csökkenti az egó szintjét, és hatással van az agynak arra a régiójára, amelyik ezzel az érzelemmel kapcsolatos. Ezért amikor imádkozunk, alázatosabbá és jobb emberré válunk.
6. Távol tartja a betegségeket
A fent említett stresszoldó és nyugtató hatásának köszönhetően, az ima javítja az immunitást, így erősebbé tesz bármilyen betegséggel szemben.
7. Javítja a szívműködést
Szívroham vagy szívműtét után az ima segíthet a gyorsabb felépülésben. Egyes kutatók úgy gondolják, hogy segít a szívverés szabályozásában is.
8. Általa tovább élhetsz
A stressz és a környezeti tényezőkből eredő kockázatok csökkentésével a szervezet erősebb lesz, és hatékonyabban öregszik


írta: Bellini
forrás: filantropikum.com/meg-a-tudosokat-is-lenyugozte-az-ahogy-az-ima-a-testunkre-hat/