Töröljük el a készpénzt! – javasolja ismét
a Financial Times


Miközben a világ a mini-tőzsdekrachot figyelte, a Financial Times anonim írása ismét a készpénz eltörlésére szólított fel.


A „Védőbeszéd egy másik barbár relikvia eltörlése mellett” címen megjelent cikk szerzője azon kesereg, hogy az emberek egyre inkább a készpénz felhalmozása mellett döntenek a gazdasági összeomlásra felkészülendő, ami a szerző szerint „komoly torzulást okoz a gazdasági rendszerben, még kis mennyiségben is”.

Szóval miért rossz, ha az emberek fizikailag a kezükben tarthatják a saját pénzüket? Segítség nélkül ki nem találnánk: azért mert ez korlátozza a világ leginkább demokráciaellenes intézményeinek, a központi bankoknak a hatalmát.

„A készpénz, vagyis egy látra szóló és nulla százalékos kamatot tartalmazó eszköz létezése korlátozza a központi bankok gazdaságélénkítő képességét. A legfőbb aggodalom, hogy amint egy központi bank a negatív kamatok irányába mozdul, az emberek még nagyobb mértékben fogják készpénzre váltani betéteiket.”

Kiemelve, hogy a készpénz nyomon követése nem lehetséges, az író úgy gondolja, hogy annak eltörlése ezzel szemben „megkönnyítené a kormányok életét, hiszen könnyűszerrel felszámolhatnák az informális gazdaságot”.

A készpénz eltörlésével a kormány egyszerűen leemelhetné a kirótt adót az állampolgárok bankszámlájáról.

„Az általános forgalmi adó felszámítása és visszatérítése például automatikusan és valós időben történhetne az érintett bankszámlák között.”

A cikk azt javasolja, hogy vezessenek be valamilyen büntető díjat a készpénzhasználatra, így „a készpénzhasználók kénytelenek lennének fizetni az anonimitásért,” azonkívül egy ilyen megoldással a „monetáris politika a készpénzhasználókat is érintené”.

A dátummal ellátott bankjegyek idővel elveszítenék értéküket, miközben az emberek azért is fizetnének, ha elektronikus megtakarításaikat készpénzre akarnák váltani és fordítva.

A cikkben leírt javaslatok Kenneth Rogoff, az IMF korábbi vezető közgazdászának véleményét tükrözik, aki a nagy címletű bankjegyek, mint például a 100 és 500 eurósok fokozatos bevonását javasolta.

Rogoff már tavaly is a készpénz eltörlését javasolta, szintén egy Financial Times cikkben, az adóelkerülés és illegális tevékenységek felszámolása” érdekében, illetve, hogy megakadályozzák a készpénzfelvételt, amikor a kamatráták a nullához közelítenek.

A készpénz eltörlésének kérdése az idei Bilderberg találkozón is asztalra került, amelyen a Financial Times gazdasági főszerkesztője, Martin Wolf is részt vett.

Szintén májusban az angol jegybank közgazdásza, Jim Leaviss írt a London Telegraph-ban arról, hogy a „készpénznélküli társadalom megvalósítása kizárólag úgy lehetséges, ha „minden egyéb fizetési módszer kizárása mellett mindenki számára kötelezővé teszik az állami bankban vezetett elektronikus számlát”, amit „közvetlenül az állam felügyelne”.

Nagy-Britanniában például már minden 5000 font feletti készpénzfelvétel „gyanús tevékenységnek” minősül, miközben Franciaországban éppen holnaptól lép életbe az a törvény, amelynek értelmében 1000 euró feletti összeget tilos készpénzben kifizetni.

Amikor a készpénz eltörlésére vonatkozó propaganda felerősödik, tudható, hogy a hatalom ideges és komolyabb lépésekre készül.

A gazdaságpolitikában nem létezik még egy olyan lépés, ami a szabadságot a készpénz betiltásához hasonló mértékben korlátozná.

Természetesen a készpénz megszűnésével erősödne a nemesfémek iránti érdeklődés, így azok szükségszerű betiltásával a teljes gazdasági diktatúrához már csupán egyetlen apróság hiányzik majd…



2015. augusztus 31.
források: libertyblitzkrieg.com, infowars.com,
idokjelei.hu/2015/08/toroljuk-el-a-keszpenzt-javasolja-ismet-a-financial-times/