Titkok és összefüggések Magyarországról

Hazánk a Kárpát-medencében pontosan Európa szívében fekszik. Mindegy, hogy az ember keletről, vagy nyugatról jön, ezen a területen át kell haladnia. Mi jelentjük Európa közepét. A történelem is, azt bizonyítja, hogy erre a területre és tudásra mindenkinek szüksége van. De vajon miért?


Az energiaközpont

A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a Pilisben(Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta: “Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az u ra az egész világnak.” Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura.

Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezér​t gyűlölet veszi őket körbe. A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagy mennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló. A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi.

2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el.

Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye. A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisb en akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt. A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében.És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott.

Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik.

Ami nem kerül a privatizáció kala pácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból, mindezt az UE kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni.


A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006-os termést (amit az állam és az EU 2500 ft-ért vásárolt fel és tárolt be) feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 eze r forintért el tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 ft-os gabona erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!

Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket, házaikat, autóikat.


A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A gazdálkodók tudatos ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni. Ez egy újabb olyan trauma a földtulajd onosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.

A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában „teljesen ártatlan”. Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat.

Ezzel újra elérték céljukat:

A gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70%-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!), a génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberis ég, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok.


Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit!

Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!

Szakrális Kárpát-medence

Sorsszerű, hogy kihez milyen könyvek kerülnek – mondta nekem Szepes Mária írónő néhány hete. Hogy ez mennyire igaz!

Öt éve vettem egy érdekesnek tűnő könyvet. Királygyilkosságok. Írta Grandpierre K. Endre. Engem – műszaki végzettségű lévén, addig nem érintett meg a történelem forgószínpadának szele, de amit ebben a műben olvastam, az (nem tudok rá jobb szót) ütött! Árpád-házi királyaink halálának történetét ismerteti. Bebizonyítja, hogy I. Istvántól kezdve királyaink többsége nem természetes halállal halt meg, általában orgyilkosok, méregkeverők végeztek velük… A tényeket, adatokat az író a Képes Krónikából és más történelmi forrásokból meríti – ugyanonnan, ahonnan a történettudomány, a történészek generációi táplálkoztak, táplálkoznak. De akkor ezek a tények miért nem szerepelnek a történelemkönyvekben?!


Miért csak egy embernek tűnik fel az, hogy évszázadokon át rejtélyes körülmények között haltak királyaink?!

Néhány hete egy nagyszerű fiatalember – Born Gergely történelemtanár előadására vezetett a sors. Tudom, nem véletlenül. Közel egy órán át mesélt – hol máshol, mint egy Múzeumfalu magtárában a mag-ságról, azaz a magyarságról, a Szent Koronáról, Atilláról, és az őt követő szent királyokról. Nem voltunk sokan, kint dörgött, villámlott, szakadt az eső, de mindenkit magával ragadott – amit mondott és ahogy mondta… Az előadás után megkérdeztük, hogyan jutott mindezen tudás birtokába. Merthogy olyan könyv, amiben “ilyeneket” olvashat nemigen létezik. Vannak írott források, meg nagytudású tanítók – mondta. És egyre többen, akik ezt hallgatva magukévá teszik, aztán tovább fűzik. (Mindenesetre irigylésre méltóak azok a békéscsabai diákok, akiknek ilyen történelem tanár adatik.)

- A Kárpát-medencében szakrális erők működnek. A Kárpát-medence – a világ kicsiben. És a nép, amely itt élt és itt él a mai napig, a magyar – mag – a mag, a teljességet képviseli. A Kárpáti magyar haza koronás haza. Örök királyság.

- A Földről tudni kell, hogy él. És mint élő szervezet, rendelkezik energiaközpontokkal. A legfontosabb energiaközpontja a szív-csakrája, melynek helye a Pilis, még pontosabban Dobogókő. A neve sem véletlen. (megj.: A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy földünk élőlény, amelynek a szív-csakrája a Kárpát-medencében van.)

Van még egy érdekessége a pilis szónak. A régi nyelvekben fejtetőt jelentett. A fejtetőhöz köthető a korona-csakra. Ugye tudják, hogy a Pilisben volt Árpád-házi királyaink szent koronázási helye?!

- A Föld energia-csomópontjait nevezik szent helyeknek. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek a helyek állandóan változnak. Van két vallási alakulat, mely konokul ragaszkodik a szent helyeihez. Ez a szemellenzős hozzáállás az egész közel-keleti konfliktus oka. Ez a két vallás a mohamedán hit és a zsidó vallás.

- Azt tanították velünk, hogy első királyunk István, aki koronát kapott II. Szilveszter pápától – holott ennek semmiféle bizonyítéka nem lelhető fel. A magyar Szent Korona nem Szent Istvántól, hanem Atillától származik. Nagyon fontos Atilla.

Hármas koporsójának története talán sokak számára ismert. A 3 a számmisztikában a család száma – na meg a feltámadásé. Harmadnapra halottaiból… A koporsó három rétege a következő: kívül vas – a vas a Mars féme. Középen ezüst – mely a Hold féme, belül pedig arany: Nap féme. A három égitest: ideje – Szent Benedek napja – március 21.

- A monda szerint Atilla újra testet ölt, mégpedig háromszor a történelemben, és egyszer csillagserege élén. Ez lesz Csaba királyfi. Hogy hol tartunk most a történelemben? A három alak már bevégezte földi uralkodását – Szent László király, Mátyás király és II. Rákóczi Ferenc. A negyedik még nem jött el. De közel van, már elindult felénk…

- Atillát olyan szinten ki akarták iktatni a magyar nép gondolatvilágából, hogy II. József a Szent Koronáról is levetette az Atillát ábrázoló képet. Most Konstantin van ugyanott. A legmodernebb technikák azonban segítenek a régi rajzolat rekonstruálásában. De Atilla nem csak a koronán adta át a helyét a bizánci uralkodónak. A régi naptárakban május 21-e volt Atilla névnap. Ugye kitalálják, hogy most melyik név kötődik ehhez a dátumhoz? Igen, Konstantin. Hát ennyire fontos volt a csere. Ilyen szinten hamisították a történelmet.


Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ.

A montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield, évekkel ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a Rockefeller alapítványtól,hogy kutassa ki és bizonyítsa be melyik a földünk alapvető génje. A ki nem mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt, hogy a szemita (felsőbbrendű) gént találják meg.

Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet! Kettőt!

Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát -medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de hozzátette végső jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól Kínán át Afrika felső részéig, majd Közép Európa és az Uralon inneni terület egészen Skóciáig megtalálható! Ez – a szemita barát – Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.

Érdekesek a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is, melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése! A történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai vándorló műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban érkezett. Ennek ellenére az 1961-ben talált Tatárlaki leleteken, melyek már bizonyítottan legalább 6000 évesek, és az ősi Magyar rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor még a piramisok sem léteztek!

De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás!

Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes lelet……..de meddig?

Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon!

Ott van a világ szenzációnak számító mű-vér, Dr. Horváth István professzor találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító antigén, mely a vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a koleszterint, ami az érszűkület , magas vérnyomás, azaz a halálozás 67%-os okozója! E kettő találmánybólMagyarország annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt képes lenne visszafizetni! Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés.


Nemzetgyilkosság és népirtás:

A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként: “Védő”oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét.

Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.

Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek, az egészségügyi maffiát működtetőknek.

A Magyar orvosokat naponta tömegével induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott orvosokat.
Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszer gyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág. Ezek kezükben tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen „szárnyai alá vesz” 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét.
Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó!


A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.



2016. február 7.
blog.xfree.hu
forrás: magyarokoldala.com 2014. április 8.