Minden nemzetnek jogában áll különbséget tenni menekültek és gazdasági migránsok között


Sarah bíboros

Minden nemzetnek jogában áll különbséget tenni a valódi menekültek és azon gazdasági migránsok közt, akik nem osztják a nemzet kultúráját - mondta Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció guineai származású prefektusa.

Robert Sarah bíboros

A bíboros vasárnap a Lengyelországban rendezett Europa Christi konferencián szólalt fel, ahol Lengyelországról úgy beszélt, mint amely ország nem hajlandó elfogadni a migránsok elosztásának „logikáját”, amelyet „egyes emberek ki akarnak kényszeríteni”.

Sarah bíboros beszédéről a Gosc lengyel magazin adott tudósítást. A magazin szerint a bíboros hangsúlyozta, hogy jóllehet minden migráns emberi lény, akit emiatt tisztelni kell, a helyzet azonban így is összetettebbé válik, ha az illető más kultúrájú vagy más vallású, és veszélyt jelent a befogadó nemzet közjavára.

A bíboros szerint a világ vezetői nem kérdőjelezhetik meg valamennyi nemzet jogát arra, hogy különbséget tegyen [a hazájukból elüldözött] politikai vagy vallási menekültek, és a gazdasági migránsok között, akik a lakóhelyüket kívánják megváltoztatni, különösen anélkül, hogy alkalmazkodnának az új kultúrához, amely befogadja őket.

A liberális individualizmus ideológiája olyan keveredést hirdet, amit az országok és kultúrák természetes határainak lerombolására terveztek, és amely egy nemzeteket meghaladó, egysíkú világhoz vezet, ahol csak a fogyasztás és a termelés számít.
- fogalmazott Sarah bíboros.

Ferenc pápa szavait idézve a bíboros azt mondta: az európai nemzeteknek fel kell vállalniuk annak felelősségét, ha destabilizálták azokat az országokat, amelyekből a migránsok érkeznek, azonban még ez sem jelenti azt, hogy tömeges bevándorlással saját maguk megváltoztatását kellene elfogadniuk.

Sarah bíboros panaszt emelt Európa szekularizálódásával szemben, azt állítva, hogy a kontinens példátlan civilizációs válságon ment keresztül az utóbbi két évszázadban, amelynek lényegét Friedrich Nietzsche fejezte ki, amikor azt írta:

Isten halott és mi öltük meg Őt.

Európa azóta folyamatos válságban van, amelyet többek között ateista ideológiák okoztak, olyanok, amelyek most nihilizmusba csapnak át.
- mondta a bíboros.

Sarah bíboros szerint a Szovjetunió összeomlása után, amikor több ország visszanyerte a szabadságát és a demokráciát, úgy tűnt, hogy egy új, pozitív korszak kezdődik el Európában. Az Európai Unió azonban úgy döntött, hogy nem tér vissza a kontinens keresztény gyökereihez, hanem helyette az intézményeit olyan absztrakciókra alapozza, mint a szabad piac, az egyének egyenlősége, és az individualista emberi jogok.

Sarah bíboros szerint ez hiba volt, mert valamennyi törvényt az emberi méltóság koncepciójára kellene alapozni, amely méltóság viszont csakis Istentől származhat.

Európa, ami a Krisztusba vetett hitre épült, leválasztva a keresztény gyökereiről most a csendes hitehagyás korszakát éli.
- tette hozzá a bíboros.



2017. október 24.
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2017/10/24/