Rábukkantak Jézus gyerekkori otthonára

Egy brit régész szerint Jézus első századi, gyerekkori lakóhelyét sikerült feltárniuk Názáretben. A jó állapotban fennmaradt kőház területét 14 éven át vizsgálta az angliai Readingi Egyetem történelem és régész professzora.

A Názáreti Nővérek Kolostoráránál fellelhető romokat már Krisztus után 380-tól József és Mária családi fészkének hitték, majd az 1880-as ásatásokat követően úgy is népszerűsítették a düledéket, mint a szent házaspár valószínűsített egykori otthonát. Ám 1930-ra a szakértők elutasították, hogy a kőház valóban a megváltó gyerekkori lakóhelye lett volna, egészen mostanáig.


Jézus gyerekkori lakóhelyének bejárata.

Ken Dark angol professzor több mint egy évtizedes terepmunkájának eredménye megerősíti, hogy az ötödik századi kolostor Jézus családjának első századi lakóhelye fölött áll.

A részben domboldalba épített, ugyanakkor egy természetes barlanggal összevont szignifikáns szerkezetű ház több, a belső udvar körül kialakított lakószobát és tárolót tartalmazhatott, valamint egy tetőteraszt és egy máig fennmaradt, kőből vájt lépcsősort. A ház hozzáértő kivitelezése és a kőzet megmunkálása azt mutatja, hogy azt egy úgynevezett tektón építette és birtokolta. A tektón az épületek fa- és kőanyagát megmunkáló kézműves volt, a Biblia evangéliumai szerint ez volt József hivatása.


A ház egy falának helyzete egy egykori boltív vonalát jelzi.

Dark professzor továbbá felfedezett egy mozaikokkal díszített negyedik századbeli barlangtemplomot a házzal szomszédos domboldalban. Úgy véli, az arra és a lakóhelyre felépült ötödik századi templom volt Názáret márvánnyal és mozaikokkal kidekorált katedrálisa, amely megegyezik annak a bizánci templomnak a hetedik századi leírásával, amelyről azt állítják, hogy Jézus otthonának helyén állt.


A mai napig fennmaradt a lakóhely egy kőből vájt lépcsősora.

A kutató szerint a tudás Jézus egykori lakóhelyéről azután vált az idő martalékává, hogy felépült az első, negyedik századi templom.
„Az antropológiai bizonyítékok és a szájhagyományok alapján nincs oka annak, hogy korábban ne tudhattak volna Jézus otthonáról. Mára mindent, ami kétségbe vonta ennek a lakóhelynek a valódi múltját, megcáfoltunk - ez nagyon izgalmas."
– mondta Ken Dark.


2020. november 27.
Vági Bence
The Times
forrás: hamuesgyemant.hu/rabukkantak-jezus-gyerekkori-otthonara/particle-1