A kínai hatóságok megfosztottak egy katolikus templomot minden külső vallási jegyétől

A Hszincsiang tartomány Yining katolikus templomáról eltávolították a kereszteket és a szobrokat. Nem kímélték az épület harangtornyait sem.


A kommunista hatóságok parancsára bontómunkások jelentek meg daruval az ürümcsi egyházmegye Yining katolikus templománál azért, hogy a templomot megfosszák a külső vallási jegyeitől. Az esetről az ucanews.com ázsiai katolikus híroldal közölt beszámolót.

Az észak-nyugat kínai Hszincsiang tartományban található templom külsejéről eltávolították a kereszteket és a szobrokat, lebontották az épület harangtornyait, és eltüntettek róla több más vallási jelképet is. Az eset február 27-én történt.

A helyi források szerint a hatóságok a bontáshoz semmiféle indoklást nem adtak. A templom jelképei Kína új, február eleje óta zajló vallástalanító kampányának lettek áldozatai.

A lebontott elemeket teljesen megsemmisítették. Ahogy egy helybéli elmondta, eleinte azt mondták, hogy a templomot belül is lecsupaszítják, ettől azonban végül elálltak, minden indoklás nélkül.

A templom a bontás megkezdése előtti napon kapott levélben értesítést a hatóságoktól a tervezett munkálatokról. A helyieket állítólag különösen meglepte az eset, miután úgy hallották, hogy a kínai kormány és a szentszék békés megegyezést kötött.

Egy korábbi (balra) és egy friss kép (jobbra) a templom állapotáról.

Novemberben hasonló módon távolítottak el egy keresztet Hszincsiang tartomány Manas városának egyik templomtornyáról.

Az elmúlt években a keleti Csöcsiang tartományban 1500 katolikus és protestáns templomot romboltak le vagy fosztottak meg a vallási jelképeitől. Az intézkedések állítólag olyan templomok ellen irányulnak, ahol nem hajlandók alávetni magukat az állami kézivezérlésnek. A ucanews.com forrása szerint a Yining katolikus templom elleni intézkedés helyi politikai feszültségekre vezethető vissza.

A kínai hatóságok a „terrorizmus” elleni harcra hivatkozva régóta elnyomásban tartják az ország vallási és etnikai kisebbségeit, különösen a Hszincsiang tartományban élő ujgurokat. Az elmúlt hónapokban ujgurok tízezreit kényszerítettek átnevelőtáborokba vagy börtönökbe.


Kapcsolódó cikkek:



2018. március 11.
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2018/03/10/