Elveszítette Istennel való kapcsolatát a Nyugat

XVI. Benedek nyugalmazott pápa szerint a hit megújítására van szükség


Vissza kell találnunk Istenhez, ugyanis a nyugati civilizáció már nem irányt mutató elvként tekint a Mindenhatóra, hanem csupán egy kis csoport, az egyház belügyeként — véli XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki szerint az egyházi pedofília eredete a társadalom erkölcsi összeomlásában rejlik.

Az előző egyházfő tizenöt oldalon fejtette ki gondolatait

– Miként ölthetett ekkora mértéket a pedofília? – teszi fel a kérdést a ­Klerusblatt című bajor keresztény folyóiratban megjelenő 15 oldalas, három részre osztott írásában XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki szerint végső soron a válasz Isten hiányában rejlik.

A bajorországi születésű, 2013-ban lemondott Joseph Ratzinger írásában felidézte: míg a második világháború után maradt felfordulásban Németország alkotmánya egyértelműen, irányt mutató alapelvként hivatkozott Istenre, fél évszázaddal később az euró­pai alkotmány előszava már semmilyen utalást nem foglal magában a Mindenható szerepéről. – Istenre ma már úgy tekintenek, mint egy kis csoport belügyére, és többé már nem az egész közösségnek irányt mutató alapelvként tartják számon – fogalmaz a nyugalmazott pápa, aki szerint ebben tükröződik a Nyugat helyzete is, miszerint Isten ma már egy kisebbség magánügye.

Az egykori katolikus egyházfő írásának első részében az 1960-as években kezdődő szexuális forradalmat hibáztatja azokért a társadalmi folyamatokért, amelyek hatása még ma is érződik. A Magyar Kurír című katolikus hírportálon olvasható, lefordított szöveg szerint Joseph Ratzinger úgy látja: „az 1960 és 1980 között eltelt húsz év folyamán teljesen leomlottak a szexuali­tással kapcsolatban mindaddig érvényben lévő normák, s olyan mértékvesztés alakult ki, amelynek hatásait azóta már ellensúlyozni próbálják”. Mint írta, ebben az időszakban a szexualitásra vonatkozó korábbi társadalmi korlátok semmivé lettek, az egyház pedig képtelen volt megfelelő választ adni a változásokra.

Német példákra utalva a volt pápa arról is beszámolt, hogy több papneveldében homoszexuális klubok jöttek létre, s ezek többé-kevésbé nyíltan működtek. Egy dél-németországi szemináriumban előfordult, hogy a papi hivatásra készülő fiatalok, illetve a világi, ám egyházközeli hivatásra készülők együtt éltek barátnőjükkel vagy akár feleségükkel és gyerekeik­kel. Mint Ratzinger rámutat, az egyházi rendszer túlságosan is védte a gyanúba keveredettek jogait, sokszor egészen odáig, hogy a bűnöket teljesen meg is lehetett úszni nagyobb büntetés nélkül.

– Ez a gyakorlat a néhai II. János Pál pápasága alatti átalakításoknak köszönhetően kezdett lassan változni, és ekkor vált lehetővé legsúlyosabb büntetésként az egyházból való kizárás, illetve a cölibátus alóli felmentés is – tette hozzá a volt pápa.

Az egykori pápa – aki a jövő héten tölti be 92. életévét – szerint az a megoldás, ha visszatalálnunk Istenhez, azt pedig nem szabad hagynunk, hogy az oltáriszentséggel való kapcsolatunk egyszerű formalitássá silányuljon, amelyet keresztelők, esküvők és temetések alkalmával a katolikusok rutinszerűen végeznek. Mint írja, a hit megújítására van szükség azután, hogy a pedofil visszaélésekkel kapcsolatos beszámolók sokak szemében megkérdőjelezték az egyházat.

XVI. Benedek írásában köszönetet mond Ferenc pápának is, amiért újra és újra megmutatja, hogy Isten fénye még ma sem hunyt ki, elemzők azonban úgy értékelik, Ratzinger a jelenlegi egyházfővel szemben burkolt kritikát is megfogalmaz, miután utóbbi az egyházon belüli krízisért a tekintély egészségtelen imádatát hibáztatta.Az elmúlt években számtalan ügy került nyilvánosságra az egyházi személyek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekről, és noha Ferenc pápa az idei püspöki konferen­cián konkrét és hatékony intézkedéseket ígért, mostanáig nem derültek ki ezzel kapcsolatos részletek. Eddig egy ausztrál bíboros ellen szabták ki a legsúlyosabb büntetést szexuális visszaélés miatt: George Pell – az eddigi legmagasabb beosztású egyházi személyként – hat év letöltendő börtönbüntetést kapott húsz évvel ezelőtt elkövetett tetteiért.



2019. április 14.
Tóth Loretta
fotó: Reuters
forrás: magyarnemzet.hu/kulfold/elveszitette-istennel-valo-kapcsolatat-a-nyugat