A szeplőtelen fogantatás ünnepe (december 8.)

Tökéletes emberség és Jézus anyja, Mária

Jézus anyja, Mária bűntelen megfoganásának emléknapját ünnepli ma a katolikus egyház. Az ünnep mögötti dogma újabb protestáns-katolikus törésvonalat hozott létre: a katolikusok mindig is hitték, de a bibliai érvek kérdésesek.

A katolikus naptár szerint december 8. kiemelkedően fontos: a szeplőtelen fogantatás ünnepe. Főünnep, de nem parancsolt, azaz nincs például a hívőknek misehallgatási kötelezettségük. Ugyanakkor egyes katolikus hagyományú országokban, mint például Olaszország, Spanyolország és számos latin-amerikai ország, munkaszüneti nap.

     Regina Immaculata

Az ünnep neve latinul Immaculata Conceptio, ami tulajdonképpen Szűz Mária jelzője, vagyis Jézus édesanyja szeplőtelenül, régisen makulátlanul fogant. Mit is jelent ez? Gyakori félreértés, hogy e napon is Mária szüzességét ünneplik, pedig nem erről van szó. A szeplőtelenség azt jelenti, hogy Mária fogantatása pillanatától mentes volt a bűntől, ami a katolikus egyház tanítása szerint rajta kívül csak fiáról, Jézus Krisztusról mondható el.

A szeplőtelen fogantatás tanát IX. Piusz pápa 1854-ben nyilvánította egyháza tévedhetetlen tanításává. Lényege: Mária Isten egyedülálló kegyelméből az áteredő bűn minden hatásától eleve mentes volt. A katolikus egyház a szeplőtelen fogantatás dogmájával Máriát úgy állítja a hívek elé, mint akiben az Isten által elgondolt tökéletes emberség valósult meg. Eszerint Mária egyszer s mindenkorra kimondta az igent Isten előtt, mindvégig hűséges maradt, és Fiában való hite még a szenvedés legnehezebb órájában sem ingott meg.

     Virággal borított szobor

1958 óta szokás, hogy szeplőtelen fogantatás ünnepén a pápák személyesen keresik fel a Spanyol teret, és tűzoltók segítségével megkoszorúzzák az ókori, korinthoszi oszlopon álló Madonna–szobrot. XVI. Benedek pápa is minden évben elzarándokol e napon a szoborhoz. Ilyenkor már kora reggel tűzoltók jelennek meg a téren, és a 12 méteres oszlop tetején álló bronzalak karjára virágkoszorút helyeznek. Ez nyitja meg azt a szakadatlan jövés-menést, amely egész nap tart: hívek és szervezett csoportok, cserkészek, katolikus iskolák növendékei, vallásos társulatok tagjai imádkoznak a szobornál, és virágcsokraikkal valósággal elborítják a talapzatot.

A pápa délután érkezik a Vatikánból a Spanyol lépcső tetejénél lévő Szentháromság-templom elé. Hagyományosan itt köszöntik a környező utcák bolttulajdonosai és alkalmazottai. A pápa útja ezután a Spanyol térre vezet, ahol már várja őt Róma polgármestere, a városi elöljáróság tagjai és a hívek sokasága. A kórus közben a Tu es Petrus (Te Péter vagy) kezdetű himnuszt énekli.

     Mozgalmak és súlyos kérdések

A szeplőtelenség dogmáját mintegy megerősítendő, a Szűzanya 1858-ban állítólag sorozatosan megjelent egy Bernadette nevű szegény parasztlánynak a dél-franciaországi Lourdes-ban, amely ma már a világ egyik leglátogatottabb, leghíresebb zarándokhelye. A szeplőtelen fogantatás tiszteletének dogmai rangra emelését és a lourdes-i jelenéseket követően, 1867-ben Pesten is felállították a római Immaculata–szobor mását a Rókus-kápolna előtti téren.

A hittételt megerősítő népi lelkesedés nem volt a véletlen műve: a keresztény világban ugyanis mindmáig számos kérdés övezte és övezi a dogma ügyét. Az egyházfő az évszázadok óta „terítéken lévő” immaculata-kérdés határozott eldöntésével a XIX. század katolikus kulturális és politikai térvesztés folyamatára is hatást gyakorolt: a pápai csalhatatlanság hittételének kimondásával együtt ugyanis ezzel az egyház belső pozícióit erősítette meg.

A Mária-dogma ügyében a hagyomány kritériuma nem kérdés (tény, hogy a katolikusok évszázadok óta hiszik és vallják Mária bűntelen foganását), ám közvetlen bibliai érv erre a tanításra nincs. Éppen ez teszi igazi katolikus-protestáns törésvonallá az immaculata ügyét: a Sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elvét valló teológiai irányzatok ugyanis éppen e miatt nem tartják elfogadhatónak a bűntelenül fogant Mária hittételét.

     A szeplőtelen fogantatás

Egyházunk ezen az ünnepen azt tanítja, hogy Mária - fiának, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, tehát a megváltás miatt - léte első pillanatától kezdve megkapta Istentől a megszentelő kegyelmet, s ezért nem volt alávetve annak az állapotnak, amelyet áteredő bűnnek nevezünk. Mária életének boldog kezdetére gondolunk ezen az ünnepen. Arra, hogy ő mindig és egészen Isten kegyelmében élt, fogantatásától kezdődően igaz volt az Isten előtt, nem úgy mint mi. Röviden összefoglalva, ez annak a hittételnek a lényege, amelyet IX. Piusz pápa 1854-ben ünnepélyesen kihirdetett.

Érdemes azonban elgondolkodni azon, mit jelent részleteiben mindaz, amit az imént a teológia elvont kifejezéseivel megfogalmaztunk, s főként azon, hogy mit jelent mindez számunkra.

Ez a dogma először is azt jelenti, hogy minden egyes emberi élet kezdete fontos, és Istentől való. Nemcsak a világ, nemcsak Mária, hanem a mi életünk kezdeténél is ott volt az Isten. Tőle van minden kezdet, és a kezdetben rejtett módon már - minden szabadság és egyéni felelősség ellenére - benne van a vég is, amire a kezdet irányul. Hittel valljuk, hogy Isten bölcsessége és szeretete szerint alakul az életünk.

Mielőtt még szabad elhatározásunkkal elgondolkoznánk azon, hogy hogyan akarjuk alakítani életünket, már itt vagyunk a földön, méghozzá egészen meghatározott korlátokkal és kiindulási helyzettel. Megtehetjük azt is, hogy nem veszünk tudomást erről a meghatározottságról (bűnösségünk; megváltásra való rászorultságunk), de ennek ellenére egy olyan helyzetbe születünk bele, amelyen még ha akarnánk se tudnánk változtatni. Mindnyájunk életének kezdeténél ott van az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten.

Többek között azért is, mert a szellemi és halhatatlan lelkünket Isten közvetlenül teremtette, az nem a szülők alkotása. Nemcsak Mária, hanem mi is olyannak vagyunk teremtve, hogy meg van bennünk a képesség az Istennel való kegyelmi közösségre. Máriát a szabadító Isten már születése előtt megszabadította az áteredő bűntől, bennünket pedig születésünk után néhány hónappal (gyermekkeresztség) szabadít meg az áteredő bűn terhétől. A mi életünk kezdeténél is meghatározó módon ott van az Isten, még akkor is, ha erre nemigen szoktunk gondolni.

Amikor Isten elhatározta Fiának megváltásra irányuló megtestesülését, ez a szándéka már Szűz Máriát is magában foglalta. Bár ő is Ádám és Éva leszármazottja, tehát az áteredő bűn törvénye rá is vonatkozik, ő is rászorul a megváltásra, de őt az üdvözítő Isten megóvta az áteredő bűntől, és előzetesen részesítette a megváltás kegyelmében. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az Isten Máriában különleges módon szeretett egy embert.

De Istennek ebben a Mária iránti szeretetében benne vagyunk mi is. Hiszen Isten valószínűleg azért szerette ennyire Máriát, mert azt akarta, hogy Fia mint ember az emberek közösségében éljen és Megváltójuk legyen, valóságos zálogául annak, hogy az ő kegyelme hatalmasabb a mi bűneinknél.

Ezért Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén arra is gondolunk, hogy Isten Máriában magát az embert szereti. Azért gondolta el Máriát, mert azt akarta, hogy amikor majd a Fiú, a második isteni személy emberré lesz, valaki foganja azt, aki hozzánk hasonló ember, de általa Isten önmagát adja a világ üdvösségéért.

A szeplőtelen fogantatás nemcsak egy ember életének makulátlan tisztaságára emlékeztet bennünket, hanem egy olyan, az Isten titkában végbement üdvtörténeti eseményre hívja fel a figyelmünket, aminek most már valamelyest látjuk az értelmét.

Boldog volt a kezdet, mert a szerető mindenhatóság a boldog véget készítette általa elő. Az Írás szerint „Isten nem bánja meg kegyelmi adományát” (Róm 11,29). Hűséges az Isten, aki ezt a kezdetet adta, végbe is vitte az ő tervét: az ember megváltásának művét. Tehát számunkra sem közömbös mindaz, ami Máriával, az Ő létének kezdetével kapcsolatban történt.

Mindaz, ami Mária életében történt, értünk emberekért, a mi üdvösségünk érdekében történt. A liturgia szavaival élve hittel valljuk, hogy Szűz Máriában „felvirradt számunkra az üdvösség hajnala”. Azért ünnepeljük meg Mária életének kezdetét, mert „belőle támadt üdvösségünk Napja”.



Ha valahol fényt gyújtanak, az nekünk is világít, még akkor is,
ha mi semmit sem tettünk a világosság érdekében.
Számunkra is vigasztaló és boldogító igazság az, hogy a hatalmas Isten
letekintett az Ő szolgáló leányára,
Fiának leendő anyjára, hiszen az Ő életének boldog kezdete, már
elveszíthetetlenül magában rejtette a boldog véget:
a Megváltót és a megváltás művét, amelynek mindnyájan haszonélvezői vagyunk.



Prédikáció: (2014.12.08.)