Mi indítja a fiatalokat megtérésre?
Egy kutatás szerint a templomok és katedrálisok szépsége.


Miközben Magyarországon most kezdik lecsupaszítani a templomokat, a nemzetközi trendek épp az ellenkező irányba mutatnak.


Egy nemrég kiadott tanulmány szerint azon fiatalok között, akik a kereszténységbe való megtérés mellett döntenek, a díszes, szép templomok látványa jelenti az egyik legmeghatározóbb tényezőt a megtérésükben.
„A szépség útja egyedülálló és magával ragadó út Isten misztériumának megközelítésére. Mert mi a szépség, ha nem a testté lett Örök Ige csodájának visszatükröződése?” - XVI. Benedek emeritusz pápa
Egy evangelizációs módszereket vizsgáló brit kutatócsoport szerint a kereszténységet felvevő tinédzserek 13%-a valamely hagyományos templom vagy katedrális meglátogatása után, annak szépségét látva dönt a megtérés mellett.

A kutatócsoport tanulmánya szerint a keresztény építészet szépségének megtapasztalása jelentősebb tényező a fiatalok megtérésében, mint a keresztény ifjúsági közösségekben szerzett tapasztalatok, a részvétel egy keresztény esküvői szertartáson, vagy a keresztényekkel folytatott párbeszéd a hitükről.

A tanulmány azt írja: „e megdöbbentő eredmények alapján az olyan új módszerek az Egyházban, mint például az ifjúsági közösségek, kevésbé hatékonyak a fiatalok Egyházba való bevonzásában, mint az imádság vagy egy templomépület meglátogatása.

A kutatócsoport arra is bizonyítékot szolgáltat, hogy a katolikus fiatalok között világszerte egyre növekvő igény mutatkozik a hagyományos hódolati formák, és az Egyház történelmi gazdagságának megtapasztalása iránt a szenteken, az ereklyéken, a liturgiákon, és a szép templomokon keresztül.

XVI. Benedek pápa 2007-ben hivatalosan engedélyezte a könnyebb hozzáférést a hagyományos latin miserítushoz. Az igény erre a miserítusra azóta egyre csak növekszik. Jóllehet erről nincsenek egyértelmű globális statisztikák, a trend világosan megfigyelhető. A hagyományos latin miserítus iránt elkötelezett világi hívek egyik nemzetközi közössége, a Foederatio Internationalis Una Voce elnöke úgy nyilatkozott:
Azt hiszem, az embereket vonzza a [hagyományos] szentmise szépsége, mélysége, és belső összhangja.

Joseph Kramer atya, aki Rómában egy olyan plébánián szolgál, ahol kizárólag a hagyományos miserítust ünneplik, szintén megerősíti ezt:
A fiatal katolikusok között mozgalom indult a katolikus örökség megismerésére, felfedezésére és megőrzésére, a hagyományos latin mise pedig illeszkedik ebbe. Azt gondolom, vonzza őket a múlt liturgikus gazdagsága.
Érthető, miért vonzódnak nemcsak a fiatalok, de valamennyi korosztály a szépséghez: minden szépség az eredeti szépségből fakad, aki Isten maga. A Kultúra Pápai Tanácsa XVI. Benedek pontifikátusa alatt azt írta a „Via Pulchritudinis” című dokumentumban:
A szépség útja arra a boldogság iránti belső vágyra felel, amely minden ember szívében ott lakozik. Végtelen távlatok megnyitásával arra indítja az emberi személyt, hogy önmagából és a múló pillanat rutinjából kilépjen a transzcendensbe és a misztériumba, és a jólét és teljes nosztalgia keresésének végcéljaként az eredeti szépséget kutassa, aki Isten maga, minden teremtett szépség teremtője.



Kapcsolódó cikkek:
16 elképesztően gyönyörű katolikus templom a nagyvilágból



2018. március 17.
uCatholic
forrás: http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/03/17/




...

Új hullám: miért üresítik ki a katolikus templomokat?

Új divat bontakozik ki a katolikus templomok felújításában: azzal az indokkal távolítják el a szentélyek eddigi berendezését, hogy az nem felel meg a mai liturgikus követelményeknek, másrészt pedig amúgy sem a templom stílusát meghatározó korból származik.

Pannonhalma új oltára

Hogyan döntik el a műemlékesek, hogy mi dobható ki és mit kell megtartani? És miért nem kerül az eltávolított értékek helyére hasonlóan magas színvonalú, a térbe illő kortárs alkotás? A vita a február elején átadott váci irgalmasrendi kápolna kapcsán újult ki, de korábban a győri székesegyház szentélyének átalakítása és a pannonhalmi apátsági templom felújítása kapcsán is megfogalmazódtak a kritikák.


Teljesen kimeszelték a Váci Irgalmasrendi Kápolna liturgikus terét – a felújított kápolnát február 10-én áldották meg, az ünnepi szentmisét Beer Miklós megyéspüspök celebrálta.

A magyar egyházban nem ez az első olyan felújított liturgikus tér, azaz templombenső, aminek kapcsán kérdéseket fogalmaznak meg hívek, építészek, művészettörténészek egyaránt.

A pannonhalmi apátsági templom, a mátraverebély-szentkúti kegytemplom és a győri székesegyház szentélyének átalakítása, valamint most a váci kápolna új kialakítása is mintha egy minimalista divat terjedését tükrözné az egyházi építészetben.

Mi folyik a magyar templomépítészetben? Utánajártunk riportunkban.

Hol mi történt pontosan?

A váci irgalmasrendi kápolnából eltávolították a harmincas évekbeli főoltárt, megcserélték a szentségtartót és a papi székeket, s így most a székek vannak a középpontban, a szentségtartó pedig oldalt; a leglátványosabb pedig az, hogy lemeszelték az 1930-ban Lohr Ferenc által készített freskókat, így a liturgikus tér most tiszta fehér.

Ilyen volt a Váci Irgalmasrendi Kórház kápolnája

És ilyen lett (Magyar Kurír fotója)

Azt tudni kell, hogy az érvényes egyházi előírások szerint ha egy liturgikus teret felújítanak, akkor az új (szembemiséző) oltárnak körbejárhatónak kell lennie,

a régi oltár pedig eltávolítható akkor, ha nem képvisel kiemelkedő művészi értéket. 

Az irgalmasrendi kápolna egy pápai jogú szerzetesrend tulajdona, Kozma Imre atyáéké, a felújításba tehát az egyházmegyének és a megyéspüspöknek nem volt beleszólása.

A győri székesegyház és szentélyének állagmegóvó rendbetétele kétségkívül fontos feladat volt. A 2017 végén átadott, új szentély azonban a korábbihoz képest látványosan eltérő képet mutatott: eltávolították a szentélyrekesztő rácsot, a stallumokat, elvitték a díszesen faragott padokat, és a helyükre térdeplő nélküli támlás székeket helyeztek. Az új, minimalista látványvilágot egy vetítővászon tetőzte be. A székesegyházban ennél sokkal több minden történt, például új kövezetet kapott, a vitákat azonban a szentély átalakítása váltotta ki.

Hogy mennyire eltérő interpretációk születtek ezzel kapcsolatban, ahhoz érdemes összehasonlítani három meghatározó, karakteres katolikus médium vonatkozó cikkeit.
A Katolikus Válasz blog cikkeinek a címe „Szentélyrombolás a győri székesegyházban” volt;
a püspöki kar félhivatalos hírtportáljaként működő Magyar Kurír viszont arról írt, hogy „Kitágult a liturgikus tér”;
a SzemLélek blog pedig egyenesen arról értekezik, hogy most a hívek „közelebb vannak Istenhez”.

A Kurír a konkrétumokról és az indoklásról azt írta: „a felújítás célja, hogy a székesegyház eredeti barokk szépségében legyen látható, és a mai liturgikus igényeknek is megfeleljen”, s ezért „a munkálatok befejezése után minden visszakerült az eredeti helyére, kivéve a szentélyben a barokk átalakítás után jóval később felépített stallum, vagyis a kanonokok számára kialakított ülőhelyek és a cancellus (áldoztató rács)”. Hozzáteszik: „ahogyan ma visszakövethető, eredetileg ezek a stallumok nem voltak részei a kialakított barokk templombelsőnek. Jól mutatja mindezt az is, hogy az oldalhajót a főhajóval összekötő oszlopokat és mellékoltárokat meg kellett faragni azért, hogy beépíthessék ezeket a padokat. A korabeli leírások szerint az is megállapítható, hogy legalább három stádiuma lehetett a stallum beépítésének. Az utolsóra a 19. század végén vagy a 20. század elején kerülhetett sor.” Így a „most elvégzett felújításnak köszönhetően művészeti szempontból egységesebbé vált a székesegyház.”

Tény, hogy a pap 20-25 méterre volt így a hívektől, a stallumokat pedig már régen nem használták rendeltetésüknek megfelelően (a székesegyház papságának felsorakoztatására vagy a kórus számára), ugyanakkor előfordultak alkalmak, például egyes zarándoklatokkor, amikor a stallumokban is a hívek ültek, ki tudták tehát használni azokat. A szentélyrekesztő rács pedig igen alacsony volt (mint mindenhol), a látványt egyáltalán nem takarta el.

Ilyen volt a győri székesegyház szentélye

És ilyen lett

Pannonhalmán pár éve számos, középkor utáni,főleg 19. századi fejleményt „csináltak vissza”, hogy visszaadják a templomot a szerzetesközösségnek. A felújítás vezetője John Pawson sztárépítész volt. A szentély 19. századi baldachinját a szerzetesek ugyan szerették volna eltávolítani, de ebbe először a műemlékfelügyelet nem egyezett bele, de végül 2015-ben ezt is sikerült véghez vinni. (Nyitóképen: Pannonhalma új oltára)

Műemlék versus mai használat

A liturgikus terek elsősorban a szentmise összetett céljait szolgálják, így az egyik fő vita ezzel kapcsolatban a hívek között az, hogy biztos egy konferenciaközpont-szerű vagy leegyszerűsített szentély segít-e közelebb Istenhez; ám a műkedvelő turista nem biztos, hogy hívő, így mi inkább az átalakítások építészeti-művészettörténeti indokoltságára voltunk kíváncsiak. Természetesen a felújítások különböző megközelítéseinek filozofikus problémái itt sem kerülhetők meg, de azért vannak irányelvek.

Megkerestük a győri egyházmegye illetékeseit, a váci irgalmasrendi kórház főigazgatóját és Kelecsényi Kristóf művészettörténész-műemléki szakértőt, egyben az Örökségfigyelő blog szerkesztőjét.

Ugyanakkor szembesültünk azzal a problémával, hogy míg annak idején a Nemzeti Várprogrammal és a várak visszaépítésével kapcsolatban szinte minden szereplőt meg tudtunk szólaltatni pro és kontra, az egyházi helyreállítások esetén a szakmába nem beágyazott, kívülálló érdeklődőként igen nehéz vagy egyenesen lehetetlen volt számunkra kideríteni, hogy ki felelt a felújítások esetén a részletes koncepciójáért, ki volt a tervező. Tőlük függetlenül is

nehéz az egyházi felújítások ügyében nyilatkozót találni, főleg azok körében, akik érintettek.

Kelecsényi Kristóf kérdésünkre elmondja: sok egyházi épületben van a történetileg kialakult állapot és a mai liturgikus használat közt ellentét. Pannonhalmát a 19. század végén plébániatemplomnak is használták (az apátság vezetője egyben püspök is, mivel néhány környékbeli falu hozzá tartozik, mint egyházmegyéhez, így az apátsági templom tulajdonképpen püspöki székesegyház is egyben), az ezt szolgáló bútorzat volt az, amit most eltávolítottak.

A felújítás ugyan sok vitát kiváltott az a felújítás, de Kelecsényi mégis kedveli azt. Mégpedig azért, mert Pannonhalmán az a különbség a későbbi beavatkozásokkal (Győrrel és Váccal) szemben, hogy ott magas minőségű kortárs átalakítás valósult meg, ami kárpótlást jelenthet a veszteségért.

Pannonhalma: előtte és utána (azóta a baldachint is eltávolították)

Nemhiába tartják ugyanakkor Pannonhalmát úttörőnek a korábbi felújításokhoz képest műemléki szempontból – teszi hozzá Kelecsényi, megjegyezve: Pannonhalma kritikusainak abban igaza van, hogy veszélyes precedenst teremtett, ami rossz kezekben rosszra vezet.

Változó műemlékes alapelvek

Egy templomban, ami több száz éve áll, egymásra rétegződnek a történeti rétegek.

A felújításkor a mai elvek szerint egyik korszakot sem illik kiradírozni

– mutat rá a művészettörténész. Korábban voltak túlkapások, például amikor a középkort túlhangsúlyozták az ötvenes-hatvanas években, mert kevés a középkori emlékünk.

A szakember kifejti: Pannonhalmán kimondták, hogy egy jelentős korszakot, a Stornó-féle átalakítást vissza lehet nyesni, ami a 19. század purista műemlékvédelmi elveire hasonlít; ekkor sokfelé például kitörölték a barokk korszakot egy-egy épületből, és a kortárs neogótra váltottak. Pannonhalmán a 19. század végét törölték ki, és a kortárs minimalizmusra váltottak.

Győrben először a székesegyház plébánosát, Bognár István atyát értük el, aki azonban annyit mondott nekünk: a szentély elkészülte után számos nyilatkozatot tettek és az egyházi lapokban is megjelent minden, amit el kívántak mondani az átalakításokról. Számukra ez lezárt ügy, így nem kívánnak tovább nyilatkozni.

Végül azonban sikerült kérdéseinket írásban feltenni Veres András püspöknek, egyben a püspöki kar elnökének, aki válaszában leszögezte: nem tekintik értéktelennek az eltávolított stallumokat, „az azonban tény, hogy nem a Székesegyház barokkosításának idején készültek, hanem jóval később, ezért megbontották a barokk belső tér harmonikus egységét. Ezt támasztja alá az is, hogy a stallumok beillesztéséhez megfaragták a barokk mellékoltárokat. Ezek helyreállításához a stallumok eltávolítása elengedhetetlenné vált. Továbbá szeretném kiemelni, hogy a stallumok nem feleltek meg a mai liturgikus elvárásoknak.”

Ezzel együtt, mint írta:

a pillanatnyilag raktárban őrzött győri stallumokat hamarosan egy másik liturgikus térbe építik be.

Ez esetben felmerül a kérdés, hogy akkor a stallumok mégis megfelelnek a mai liturgikus elvárásoknak, hacsaknem persze teljesen más funkciót kapnak majd.

Kelecsényi leszögezi: a stallumok kikerülésével valóban jobban láthatóak a barokk mellékoltárok. Azonban attól még, hogy valami nem a meghatározó stílushoz tartozik vagy a fő építési periódusnál régebbi, például 19. vagy 20. századi, még nem feltétlen értéktelen. Ezt számos szempont alapján szakértőnek kell megítélnie. (Hozzáteszi: egy-egy műemlék-helyreállításkor jogszabályi kötelezettség úgynevezett értékleltár készítése, melyben az erre jogosult szakértőnek nem csak az adott épületrész, vagy tartozék korát, de a műemléki érték meglétét, vagy hiányát is rögzítenie kell.)

Győrnél szerinte sem volt könnyű erre a kérdésre választ adni, bár attól még, hogy a stallumok nem voltak az épülettel egyidősek, nem voltak értéktelenek sem. Ráadásul jól illettek a térbe, nem voltak disszonánsak, és figyelemre méltó szobrok voltak rajtuk.

Ugyanakkor ha az eltávolítás megindokolható, akkor is marad egy kérdés. Egy egyházi épülethez ugyanis mindenképpen méltatlan egy útszéli bútoráruházakban is kapható széktípus, és egy székesegyház megérdemelné, hogy egyedi tervezésű, magas minőségű bútorok kerüljenek oda – figyelmeztet Kelecsényi, hangsúlyozva, hogy az építészetnek mindig kiemelt terepe volt az egyházi építészet. Mint mondja: nem feltétlen kell az újnak minimalistának lennie, de

egy székesegyházban egyedinek és magas minőségűnek illene lennie az új berendezési tárgyaknak is.

Veress András nem teljesen így látja, vonatkozó kérdésünkre ugyanis azt válaszolta: „Ha valaki megnézi a székeket, láthatja, hogy igényes, a térbe illő szövettel vannak behúzva. Azért nem padokat készíttettünk, mert gyakran szükség van a tér átrendezésére. Természetesen a barokk padok a helyükön maradtak.”

Hogy mit kell mérlegelni a felújításkor?

Kelecsényi rámutat: a régiségérték, ahogy a múltba visszamegyünk, egyre magasabb. Egyedi esetek vannak, melyek egyedi mérlegelést kívánnak, ezeket a dolgokat nem lehet számosítani. Mérlegelni kell, hogy fellelhető-e még ilyen jellegű, jelentőségű emlék az adott korból. Ha el kell pusztítani például egy 19. század végi falképet ahhoz, hogy feltárjunk egy barokk korit, mérlegelni kell: mi az, ami előkerülhet, milyen jelentős az, amit elpusztítunk, kinek a műve, hogyan viszonyul a tér többi részéhez, a többi szempontról nem is beszélve.

Itt megemlíthetünk egy jó példát: a siklósi ágostonrendi templomban negyed évszázada azért bontották el a barokk főoltárt, mert fantasztikus gótikus freskókat találtak alatta. Annak indokoltságát senki nem vonta kétségbe.


Kelecsényi úgy látja: a historizálást ugyan többnyire érdemes kerülni, de időnként elfogadható valaminek az újrateremtése, ha volt előzmény és van róla elég információ. Mégis inkább a mai alkotó és mai ember kellene, hogy szerephez jusson, ami ugyanakkor egyáltalán nem feltétlen jelenti a minimalizmust.

Vácon Kelecsényi alapvetően a Lohr-féle freskók megtartását tartotta volna jónak, de akár szellemesebb kortárs megoldást is el tudna képzelni.

Ami elfogadhatatlan, az az, hogy semmi nem került a freskók helyére, csak egy fehér meszelés, ami nem felel meg a katolikus hagyományoknak.

„Az ürességnek is lehet jelentése, de a konkrét esetben inkább csak az értékvesztést látom. Ilyen előzményekkel lemeszelni a belsőt nem hozzátétel, hanem elvétel” – állítja Kelecsényi.

Lohr freskóiról a különféle szakmai vitákban ugyanakkor erősen megoszlanak a vélemények. Valaki igen jónak és értékesnek tartja őket, mások értéktelen, neobarokk alkotásnak látják -s mindkét véleményt szakmabeliek fogalmazzák meg. Kérdés, hogy ezzel együtt a teljesen fehér új festést mi indokolta – hacsaknem az, hogy „kórházias” legyen a kápolna.

Vácról először a kórház igazgatóját kerestük, akit egy hét után tudtunk elérni, és az épp külföldön tartózkodó Kozma atyához, illetve egyik munkatársához, Palotás Eszterhez irányított minket. Palotás részére elküldtük kérdéseinket, de mindezidáig nem kaptunk rájuk választ. Ha a későbbiekben reagálni kívánnak, természetesen helyet biztosítunk álláspontjuknak.




Olvassa el ezt is:



2018. február 22.
írta: Szilvay Gergely
forrás: mandiner.hu/cikk/20180222-templomfelujitasok-riport



---

Műemlékvédelmi Citrom-díjat kapott a váci irgalmasrendi kápolna „felújítása”

Az ICOMOS műemlékvédő civil szakmai szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága minden év április 18-án, a Nemzetközi Műemléki Világnak alkalmából, ún. „Citrom-díjban” részesíti „az általa legkevésbé sikeresnek, leginkább elhibázottnak ítélt műemlék helyreállításokat”.


Az idei évben a bizottság három ilyen díjat osztott ki. A díjazottak között van a váci irgalmasrendi kápolna „szakszerűtlen, leszegényítő felújítása” is, amelyről február 11-én a Katolikus Válasz is beszámolt.

A bizottság a váci kápolna díjazásához fűzött „laudációjában” hosszasan sorolja a felújítással kapcsolatos szakmai kifogásait:

A kórház megújulása után sor került a kápolna felújítására is. Ez utóbbi engedélyezett terv nélkül történt. Az oltárt és az oltárképet eltávolították. Az értékes egykori bútorokat sematikus újakra cserélték. Eltűnt a karzat festett mellvédje is, helyette üveg-mellvéd készült. A hazai barokk templomok igényes és szépen öregedő jellegzetes kelheimi kőburkolata is megsemmisült, szokványos új burkolat került a helyére. Kiürült a teljes templombelső, ugyanis a gazdag neobarokk kifestés helyett puszta fehérre festett falak és boltozatok fogadják a templomba betérőt.

A kápolnában történt változtatásokról a bizottság képeket is közölt a laudációjához (a cikkünk kezdőképe is innen származik).

A katolikus hívekhez hasonlóan a szakmai bizottsági is kifogásolta a felújításról folytatott párbeszéd teljes hiányát. Ahogy a laudációjukban fogalmaznak:

A beavatkozás jelentősége messze túlmutat Vácon. A kellő előkészítés, valamint a bizalom és párbeszéd hiánya, a hozzáértés puszta hátráltatásként való értelmezése, a kortárs építészet teljes félreértése, elődeink gondos munkájának semmibevétele a kápolna leszegényítését, kiüresítését eredményezték.

„A műemléki intézményrendszer mai lepusztított állapotában is képes lett volna segíteni az épület méltó és szakszerű helyreállítását, de a felújítás, megkeresés hiányában a műemléki hatóság közreműködése nélkül történt.” - zárja a laudációját a bizottság.

A váci kápolna „díjazásáról” a műemlékem.hu online műemlékvédelmi magazin is beszámolt. A kápolna felújításáról korábban Klaniczay Péter műemlékvédelmi szakmérnök közölt kritikát az Élet és Irodalom február 16-ai számában. Ahogy ő írta: "Mi is történt valójában? A Betegápoló Irgalmasrend képviselői ismét kinyilvánították, hogy ők a maguk útját kívánják járni. Egy meglehetősen autoriter felfogásnak vagyunk ismét tanúi. Sajnos a jelentős pénzösszegek és a humanitárius cselekedetek miatti nagy elismertség tehette újfent lehetővé, hogy a történeti értékek iránti alázat helyett, megújítás címén mindez megtörténjen."

Bemutatkozásként az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság honlapja ezt írja a szervezetről:

„Az ICOMOS 1965-ben létrehozott civil szakmai szervezet, amelynek szerepe meghatározó a világ műemlékvédelmében. Az ICOMOS által kidolgozott irányelveket a legtöbb ország átülteti saját műemlékvédelmi gyakorlatába. A nemzetközi fórumon is tevékenyen dolgozó tagok saját országukban nemzeti bizottságokat alkotnak. Feladatuk a nemzetközi és hazai műemlékvédelmi elvek összhangjának megteremtése. Szakembereket delegál a nemzetközi szakbizottságokba és saját problémái megoldására nemzetközi szakembereket igényelhet. Az UNESCO 1972-es Világörökség Egyezménye alapján a párizsi titkársággal működő UNESCO Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi – kulturális örökségvédelmi szakértő intézménye.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a nemzetközi szervezet egyik legnagyobb taglétszámú, befolyásos tagszervezete. Tagjai a magyar műemlékvédelem meghatározó szakemberei. [...]”

Ahogy azt a Facebook oldalunkon is írtuk, újabb aggodalomra okot adó templomátalakítás készül, ezúttal az egri egyházmegyében. Miközben az egri főszékesegyház tervezett átalakítására újfent a hívek igényeinek kiszolgálása jelenti az egyik fő hivatkozási alapot, egyelőre semmi nyoma annak, hogy az igényfelmérést az átalakításra az egri egyházmegye egyáltalán elvégezte volna. Bízunk benne, hogy a felújítások megtervezése és kivitelezése során ezúttal legalább a műemlékvédelmi szakmai fórumokkal való egyeztetés megtörténik - ahogy azt az ICOMOS bizottság is ajánlja.



2018. április 25.
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/25/