Barsi BalázsNincs televízióm, nem értek az internethez, de valaki felhívta figyelmemeta budapesti Jézus Szíve templomban a szentmise alatt táncoló szerzetespapra és végignéztem.
Most a megnyilvánulásokban feltáruló alaphozzáállásokra szeretnék reagálni.
1. Szélsőséges fundamentalizmus?
Szőnyi Szilárd, akit tisztelek és becsülök, ezzel kapcsolatban a Katolikus Válasz honlapot szélsőségesen fundamentalistának nevezi. Ezt a jellemzést meg kellene okolni. Van az Egyházban szélsőséges fundamentalizmus. Ez utóbbi azért szélsőséges, mert nem az Úr Jézus személyére, mint fundamentumra épít, hanem kizárólag elvekre és előírásokra. Van az Egyházban szélsőséges laxizmus, liberalizmus.
Ez az irányzat általában a II. Vatikáni Zsinat után megszületett előírásokra hivatkozik (ritkán a zsinat szövegére) illetve semmiféle szövegre sem hivatkozik, hanem a zsinat szellemére illetve egyfajta modern „Jézus-képre.” Mindkettő valaminek a széle, de nem a közepe. Még az sem baj, hogy a széleken vannak, hanem az a baj, hogy minden áron ott is akarnak maradni. Ez az igazi szélsőségesség.
Aki azonban középre figyel: Jézus személyére és Őt akarja minden erejével követni a 2000 év szentjeinek példája nyomán, az nem szélsőséges fundamentalista és nem liberális, hanem a megtérés állapotában van. Nem a megfogalmazott elvek önmagukban értékek és nem az ember felszabadításának, örömteli életűvé tevésének óhajtása önmagában a szélsőség, hanem elszakadás Jézus személyétől, aki a Szentháromság Második Személye, aki értünk és a mi üdvösségünkért emberré lett, meghalt, feltámadt és kiárasztotta az Atya Lelkét, a Szentlelket.
Ha valaki, úgy hivatkozik az úgynevezett szigorú alapelvekre, hogy egyedül az Úr Jézussal, az igazival törekszik egy életet élni, az nem szélsőséges. Ha egy liberális katolikus, aki liberális elvei mellett szent életet él, az nem szélsőséges. Ám bekövetkezik egy változás ez utóbbi életében: lassan feladja liberális elveit, mert azok logikája nem ahhoz a Jézushoz vezet, aki így szól: „aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.” (Mt 16,24) Lényegében mindkettő középre érkezve Jézus személyhez kötődve megváltozik. Elveihez való hozzáállása is megváltozik. A liberális addig vallott elveit elveti; illetve finomítja; a „rigorista” pedig rádöbben, hogy a szűk út könnyű bemenetelt biztosít Krisztus Országába (2 Pét 1,11). Most és így lehet igényes párbeszédet folytatni azzal a másik szélről középre érkezett testvérével, aki Jézus személyénél van és ezentúl már nem kell hangsúlyozni neki az úgynevezett szigorú elveket, mert mindketten ott vannak valakinél, aki maga a fundamentum. Elérkeztek mindketten egy közös alaphoz.
Ez az alap azonban nem valami, nem egy elv, hanem Valaki. Természetesen ide elérkezve kiderül, hogy az Egyház mindenkori egyetemes elvei, dogmái éppen ennek a Valakinek az identitását védik és hozzá való hiteles viszony útját jelölik ki. A Katolikus Válasz írói Jézus személyéhez akarnak kapcsolódni, ezért nem szélsőséges fundamentalisták, hanem Krisztus követők.Az Ő személyével kapcsolatban pedig soha senkinek sincs igaza, aki csak egy kicsit is eltér a nagy krisztológiai zsinatok megnyilatkozásaitól (definícióitól). Persze korunk őrült módon definíció ellenes, mert a definíció „kirekeszt”. Ha meghatározom ki a férfi, akkor kirekesztem ebből a nőt, illetve azt, aki úgy gondolja, hogy ilyen stabil identitás nincs. Éppen a természettudományok korszakában ütötte fel a fejét ez a definíció-ellenesség. Ám ez a definíció-ellenesség egy élhetetlen világot hoz létre. Egy definíció nem az ellen van, ami a definíción kívül esik, hanem identitás-megragadásra törekszik. Tehát a Názáreti Jézus „Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született de nem teremtmény” stb. Itt nincs vita, itt senki másnak nincs igaza csak az egyetemes Egyháznak.
Ám ha most a mélybe tekintünk, ez a mindenkit kizáró magatartás kilyukad és hirtelen mindenkit magába zár, mert Jézusban Isten a testvérünkké lett. Ennél mélyebb alap az emberiség egységére logikailag kitalálhatatlan.Akik más alapon akarják az egységet, azok csak egy elv alapján (mely ennél végtelenül felületesebb) akarják az emberiség egységét és ebből tragédiák születnek. Mi nem elvtársak vagyunk, hanem testvérek, ugyanannak az isteni természet részesei... (l. 2 Pét 1,4). A Katolikus Válasz Jézus személyét tartja fundamentumnak, ezért ragaszkodik a katolikus hit hivatalos megfogalmazásaihoz.
Amikor Afrikában hat óra hosszán át tartó miséken veszek részt, csak olyan ünneplést látok, amely a személyes kedvtelésnek felel meg. Erősen kétlem, hogy ez az Istennel való igazi találkozás, mert állandó felajzottságban és a misztériummal való találkozáshoz kevésbé illő táncokban zajlik. Isten elborzad az olyan rituáléktól, ahol az ember a saját elégedettségét keresi. Még ha hálát is kell adnunk Istennek a mi afrikai istentiszteleteink valódi vitalitásáért és a keresztény nép teljes részvételéért, a halál és a feltámadás misztériumát elhomályosítják az Eucharisztiától idegen elemek és toldalékok, és az embernek az a benyomása, hogy saját magunkat ünnepeljük. Arra kell törekednünk, hogy azt tegyük, amit Jézus tett. Emlékezzünk szavaira: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.(Isten vagy a semmi , Szent István Társulat 2015. 113. oldal)
A Katolikus Egyháznak kötelessége elgondolkodnia a botrányos liturgikus jelenségeken, és fel kell lépnie ellenük. Más hívők, például a muszlimok megdöbbenve látják bizonyos liturgikus ünnepléseink színvonalának romlását.
Így történik ez ünnepi bevonulásainkkal is, amelyeknek valójában hitünk nagy misztériumához, a szentmise ünnepléséhez kellene vezetniük, ehelyett minden összeszedettség és rácsodálkozás nélkül, és Isten színe előtti minden vallási megrendülés nélkül mennek végbe. A papok dumálnak és megbeszélnek minden hasztalan dolgot az Úr oltára felé vonulva.
Ez a fajta magatartás nem található egyetlen mecsetben sem, mert a muszlimok a szakrális világ iránt nagyobb tisztelettel vannak, mint a keresztények.
Íme, amikor felbőszülünk (jogosan) vagy ellenbőszülünk tudatlanul is mélyebb alapok tárulnak fel belőlünk, hitünk mélységeiből. Ezen mélységek azonban, remélem közösek! Ha bármelyik szélről ugrunk Jézus misztériumának mélységeibe nem azért tesszük, hogy a szélhez, a parthoz ragaszkodjunk, hanem a „közép” mélységei vonzanak.Ha a mélységből visszamegyünk a szélre, a partra, akkor meg kell vizsgálnunk a partot: jól tartja-e az élet vizeinek tömegét, vagy bizonytalanul?
Barsi Balázs ferences atya megtisztelt azzal, hogy a pesti jezsuiták templomában táncoló szerzetesről szóló írásának mindjárt az elején megszólít: „Szőnyi Szilárd, akit tisztelek és becsülök, ezzel kapcsolatban a Katolikus Válasz honlapot szélsőségesen fundamentalistának nevezi. Ezt a jellemzést meg kellene okolni.”
A Katolikus Válasz beszámol arról is, ami ma az Egyházban ellentmondást vált ki. Azt hiszem, nem szabad véglegesen a szőnyeg alá söpörni. Egyetlen katolikus fórumon sem hallunk ezekről a problémákról.Az új miserend szerint misézek, ahogy tudod, de amit lehet, a mindenkori mise szellemében, mert a törés hermeneutikája romboló társadalmilag és egyházilag is.
Szeresd a régi misét is. Erre kérlek, mert az, ami a hitletéteményhez tartozónak látszik, nem vethető el. Gondolj bele, ha keleten egy pátriárka így megmodernizálná a liturgiát!?A régi misén nem „csipkés szoknyába öltözött” asszisztencia szolgált, hanem csipkés karingbe!
Szőnyi Szilárd
Amióta az eszemet tudom, a fundamentalista (értsd: hitünk alapjaihoz ragaszkodó) kifejezésnek jobbára számomra is pozitív csengése van, sőt bizonyos értelemben magamat is annak tartom.Szóval, „a Katolikus Válasz a hitvédelem terén nagy érdemeket szerzett” Szilárd szerint, de „kevéssé egyházias”, és „árgus szemekkel figyeli, mikor lehet Ferenc pápa egy-egy kijelentésében eretnekséget orrantani”, valamint „végletesség”, görcsösség és a „legszárazabb elmélet” jellemzi a KV-t „a sokszínű élet helyett”.
A szélsőséges jelzővel azt igyekeztem érzékeltetni, hogy a KV esetében a hitünk alapjaihoz való ragaszkodás számomra kezd végletessé, sőt görcsössé válni, és a sokszínű élet helyett egyre inkább a legszárazabb elmélet nyer teret.
A Katolikus Válasz a hitvédelem terén – bár olykor vagdalkozó, ezért kevéssé egyházias stílusban teszi – szerintem is nagy érdemet szerzett. Aki azonban végignézi a KV által írt vagy megosztott szövegeket, képeket, láthatja: az orgánum közben árgus szemekkel figyeli, mikor lehet Ferenc pápa egy-egy kijelentésében eretnekséget orrontani, a tradicionalista katolicizmuson, a tridenti rítuson kívüli egyház értékei, jelenségei felett pálcát törni. Benyomásaim szerint az orgánum kifejezetten utazik ezekre; nyilván vannak, akiknek ez kedves törekvés. Számomra nem az.
A Katolikus Válasz beszámol arról is, ami ma az Egyházban ellentmondást vált ki. Azt hiszem, nem szabad véglegesen a szőnyeg alá söpörni. Egyetlen katolikus fórumon sem hallunk ezekről a problémákról.Ami a KV görcsösségét, száraz elméletiségét illeti, a továbbiakban látni fogjuk, hogy Szilárd egy-egy fontos ténykérdésben téved a katolikus tanítást illetően. Ennek tükrében a KV nem görcsös, hanem egy jobb, még sokszínűbb életet javasol, Isten akaratának és az Egyház tanításának megfelelően.
KATOLIKUS VÁLASZ: A rész, amit Ön a KEK-ből idéz, azt mondja (csak) ki, hogy a termékeny napokra időzített önmegtartóztatás a belső természete szerint nem bűnös, szemben a mesterséges fogamzásgátlókkal, amik azok.
A KEK a kérdésben összhangban van, mert összhangban kell lennie a Tanítóhivatal korábbi vonatkozó megnyilatkozásaival. Ahogy pedig erre a KV rámutatott, ezek nyíltan és következetesen kimondják, hogy a „TCST”-t bűnössé teszi az a körülmény, ha a gyermekáldás ajándékként való fogadásának elkerülését komoly ok nélkül gyakorolják; és bűnössé teszi az a szándék, ha benne a pár a szexualitást a nemzés és az egyesülés szempontjai szétválasztásának szándékával gyakorolja.
Ön azt írja, hogy aláveti magát a KEK-ben írtaknak. Csakhogy nemcsak a KV által idézett korábbi tanítások, hanem maga a KEK is leírja ezeket: kérjük olvassa el a 2366-2371. pontokat (amelyekből Ön is idéz) a KV cikk által bemutatott állandó egyházi tanítás fényében! Láthatja, hogy megvan az összhang, és a lényeg szintjén azonos a tartalom.
Könnyebb megérteni a TCST „feltételes” bűnösségének jelentését a vasárnapi szentmise kötelezettségéhez hasonlítva (lelkipásztorok és teológusok által használt, létező analógia ez). A szentmisét elmulasztani a belső természetéből még nem bűn: a körülmények és a szándék teszi azzá, ti. ha például komoly ok nélkül történik (körülmény), vagy ha bármi módon helytelen szándékkal (szándék).
És épp itt a baj: hogy a TCST-t ma katolikus tömegek ünneplik „keresztény fogamzásgátlásként”, a „komoly ok” kitétel nélkül, és kifejezetten a gyerekmentes „szabad” szex szétválasztó szándéka szerint.
Eddig korlátozott volt a párok a felelőssége, mivel a magyar papok és hittanárok tömegével nem hívták fel minderre a katolikus párok figyelmét. Mert Magyarországon a TCST és a kapcsolódó egyházi tanítás tévesen és hiányosan került köztudatba, részben magyar fordítások hiányából, vagy akár mert még a Humana Vitae magyar fordításából is a fordítója (rejtélyes okból) kihagyta a korábbi tanítóhivatali megnyilatkozásokra hivatkozások felét!! A KV a fordítások és a hivatkozások hiányát is pótolta, és végre teljes képet adott.
Most a papokon, hittanárokon, és híveken van a sor, hogy a KV cikkben tolmácsolt egyházi tanítást hirdessék, és minden (magyar) katolikus hívőn, hogy ezt a tanítást kötelezően elfogadják és megéljék.
Vonatkozó cikkünk: Erkölcsös-e a TCST - avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala?
KATOLIKUS VÁLASZ: Íme két valós példa, lelkipásztori gyakorlatból: az első a TCST használatának kifogástalan módjáról, a második a TCST-használat ma kifogástalannak hitt, valójában helytelen módjáról.
Az első példa: Fiatal, még gyermektelen, de gyermekre vágyó katolikus házaspárból a hölgy átmeneti pszichés zavarral küzd, amire gyógyszert kell szednie. A gyógyszer kockázatai között lehetséges magzati károsodás is szerepel, a feleség betegsége pedig a párt megterheli, nehezítve a várandósság, szülés, és gyermeknevelés kihívásainak vállalását. A hölgy javulása esetén a gyógyszeradag, és vele a magzatkárosodás kockázata is csökkenthető, a tünetek múlásával pedig a gyógyszer szedése el is hagyható.
A gyermeknemzés és egyesülés egymástól nem szétválaszthatók: a gyermekvállalás elkerülésének elsődleges módja ezért a teljes önmegtartóztatás, amelyhez, szemben a TCST-vel, körülményként komoly ok sem szükséges (helyes szándék azonban ugyanúgy igen). A pár ezért mérlegeli a teljes önmegtartóztatás lehetőségét, és arra jut, hogy a hölgyet az állapotában ez tovább terhelné, miközben a csak részleges önmegtartóztatás testileg és lelkileg is könnyebbé és gyorsabbá tenné a hölgy gyógyulását, ezáltal segítve a párt a mihamarabbi, egészséges gyermekvállalásban. A pár így végülis a TCST használata mellett dönt. A komoly ok rá fennáll, a szándékuk pedig helyes. (A párnak a hölgy gyógyulása után gyermeke fogan, mára már szülők.)
A második példa: Rendezett körülmények közt élő, középosztálybeli katolikus házaspár három gyerekkel úgy érzi, hogy nekik ennyi gyermek elegendő, ennyit terveztek, a karrierjükre akarnak odafigyelni. Nem sújtaná le őket egy vagy több további gyermek, de úgy döntenek, hogy itt megállnak. Az intim együttlétektől természetesen nem akarnak teljesen lemondani (ami ilyen komoly oknak nem nevezhető megfontolások esetén az erkölcsös döntés volna), hanem úgy tudják, hogy ezt mesterséges módszerek nélkül is, a TCST-vel megvalósíthatják, és katolikusként ez így kifogásolhatatlan magatartás. Ebben tévednek. A házasságukat objektíven Isten akaratának ellentmondó módon készülnek éppen megélni. Amire a szándékuk irányul, az rossz, még ha tudatlanságból azt is hiszik, hogy ehhez joguk van: a céljuk ugyanis ebben az esetben nem egy jogos probléma kezelése, vagy a felkészülés további gyermekekre, hanem egyszerűen a gyermeknemzés és egyesülés szétválasztása, csak épp nem fogamzásgátlók alkalmazásával, hanem TCST-vel. A TCST nem belsőleg rossz, de szándék azzá teheti (ellenben az egyes aktusok fogamzásgátlásával, mely a belső természeténél fogva, azaz a szándéktól és körülménytől függetlenül erkölcstelen).
Az új misét meg a régit is be lehet mutatni még a Gulágon is; de ott ahol az emberi szenvedés azonosul Krisztus áldozatával – ha énekelnénk – nem gitáros dalokat énekelnénk, az bizonyos.A KV február óta sokszínű, sokan szerkesztik, és vegyes benne a hangvétel és a tartalom. Ez a mém például nem az én művem, de én ilyen értelmezést fűzök hozzá. Épp az benne a jó, hogy el lehet gondolkodni rajta, reagálni lehet rá, véleményt lehet alkotni róla. De leginkább: a mémek egy része (és ez is ilyen), nem értelmezhető anélkül, hogy a KV-n megjelenő cikkeket ne olvasnák és követnék, hiszen a mémek egy jelentős részét épp ezek a megjelenő hírek ihletik.
itt bizony súlyos liturgikus szabálysértés történt
Saju atya felszentelt katolikus pap, tehát nem hindu személyként és nem laikusként állt a katolikus szentmisén az oltárnál. A mise ezért mindenképpen érvényes volt, mindezzel együtt azonban el kell mondani: itt bizony súlyos liturgikus szabálysértés történt. Nem véletlenül alakulnak ki egy vallási közösség életében az évszázadok során liturgikus hagyományok, szokások, sőt előírások is, hogy hogyan helyes, hogyan illő és hogyan kell ünnepelni a szertartásainkat.Horváth Árpád szerint „a Saju atyáról készült fotók alatt szinte kizárólag lincshangulatra emlékeztető bejegyzések” voltak, ám Szőnyi Szilárd szerint cikkében kitér arra is, hogy megköszönje „azok figyelmét, akik megrökönyödve bár, de a megértés és a párbeszéd szándékával követik a rend tevékenységét”.
Az esemény után az Esztergom-budapesti Főegyházmegye főpásztora, Erdő Péter bíboros úr fel is hívta a pesti jezsuita templom igazgatójának figyelmét arra, hogy a történtek ellenkeznek a Római Misekönyv Általános rendelkezéseinek több pontjával (337., 342., 344.), amelyek világosan kimondják, hogy a szentmise alkalmával a papnak fehér albába (lepelszerű öltözékbe) és stóla fölé felvett kazulába (miseruhába) kell öltöznie.
Mivel hazánkban ettől eltérő határozat nincsen, és a nevezett indiai atya öltözéke nem felelt meg az itteni igényeknek és szokásoknak (ÁR 342), a főpásztor nyomatékosan felkéri a templom felelős lelkipásztorát (CIC 562), „hogy a továbbiakban ilyen jellegű misézésre és koncelebrációra ne adjon alkalmat"
