„A Vatikáni Hittani Dikasztérium által ma kiadott nyilatkozat különbséget tesz a liturgikus (szentségi) áldások és a lelkipásztori áldások között, amelyeket olyan személyeknek lehet adni, akik Isten szerető kegyelmére vágynak az életükben – hangsúlyozta az USCCB. – Az Egyház tanítása a házasságról nem változott. A nyilatkozat ezt megerősíti, miközben arra is törekszik, hogy a lelkipásztori áldások megadásával az emberek mellett álljon, hiszen életünkben mindannyiunknak szüksége van Isten gyógyító szeretetére és kegyelmére.”John Grabowski, az Amerikai Katolikus Egyetem erkölcsteológia és etika professzora a Crux-nak úgy fogalmazott, hogy
„ez egyfajta példa Ferenc pápa egész szolgálatára, amely a házasságról és a szexualitásról szóló katolikus tanítás esetében megpróbálja ötvözni a tanításhoz való hűséget a lelkipásztori érzékenységgel és a lelki kísérés hangsúlyozásával. Az egyház tanítását befogadó lelkipásztori megközelítéssel ötvözi. Nem az a célja, hogy megváltoztassa a tanítást, hanem az, hogy az Egyház tanításának a hangnemét változtassa meg.”Grabowski mindazonáltal figyelmeztetett arra, hogy a nyilatkozat zavart is okozhat, ha az emberek úgy értelmezik, hogy “a pápa azt mondja, hogy az egyház megáldhatja az azonos nemű párokat, és ennyi”.
„egyes püspökök ürügyként fogják használni arra, hogy azt is megtegyék, amit a dokumentum kifejezetten tilt”.Grabowski pedig azt gondolja, hogy a nyilatkozatot úgy fogják olvasni, mint szabad utat ahhoz, amit a németek már most is tesznek. Márpedig ez a dokumentum félreértelmezésével érne fel.
„meg lehet adni a tiszteletet az élet valósága és az olyan emberek életválasztása iránt, akik egymás mellett akarnak állni. És lehetőséget ad arra, hogy áldást adjunk anélkül, hogy bármit is követelnénk.”A főleg fiatal nőket tömörítő németországi Maria 1.0 mozgalom nevében Clara Steinbrecher szintén a veszélyekre figyelmeztetett:
„Megfelelő kontextusban a dokumentum és annak optimizmusa esetleg a népi kegyesség egy újabb kincsének bevezetéseként is felfogható, amely a bűnös, kétségbeesett helyzetekből való kilábalást és az Istennel való újraegyesülést hivatott segíteni a gyónás és a bűnbánat által. Sajnos, a nyilvánosságnak és Isten népének nem sok oka van arra, hogy ezt a túlterhelt, szövevényes szöveget a tanítói hagyomány folytonosságában olvassa. Sokakban az a benyomás marad, hogy az Egyház a homoszexuális kapcsolatokat és más rendhagyó helyzeteket már nem tartja erkölcstelennek, és most már megáldja őket. Ez lenne a lehető legrosszabb olvasat.”A Neuer Anfang (Új Kezdet) elnevezésű németországi kezdeményezés tájékoztatása kérdés-felelet formájában nyújt útmutatást. Egyértelműsíti, hogy a Fiducia Supplicans-szal a Hittani Dikasztérium nem szakít az egyház házasságról szóló erkölcsi tanítással, és nem is változtatja meg a homoszexuális cselekmények erkölcsi megítélését, csak a horizontot tágítja a lelkipásztori perspektívával.
„Mindent meg kell tennünk a helyes megértés elősegítése érdekében a szándékos és szándéktalan félreértésekkel szemben. Mert a pápa szándéka fontos és jó, de előre látható, hogy szélsőséges álláspontok akarják majd kisajátítani.”
„ezt az áldást soha nem lehet az polgári esküvői szertartással egyidejűleg vagy ahhoz kapcsolódóan végezni, sem pedig az esküvőn használatos ruhákkal, gesztusokkal vagy szavakkal.Ugyanez igaz akkor is, amikor az áldást egy azonos nemű pár kéri” (39. pont). Az áldást felszentelt szolga bölcsességére és belátásra bízza a nyilatkozat (41. pont).
a szabálytalan párkapcsolatok, így az azonos nemű párok nincsenek összhangban a férfi és a nő együttélését érintő isteni szándéknak, nem részesülhetnek az Egyház hivatalos áldásában.Ezért is váltott ki meglepetést a Víctor Fernández aláírásával megjelent újabb dokumentum, amely, úgy tűnhet, módosítja ugyanezen Dikasztérium korábbi állásfoglalását, mivel lelkipásztori lehetőséget biztosít a szabálytalan élethelyzetű párok, vagyis az azonos neműek és a polgárilag újraházasodottak megáldására.
A két dokumentum azonban nem mond ellen egymásnak, hanem alapvetően eltérő kérdéseket rendez, és más-más teológiai perspektívát tükröz.A legfontosabb, hogy a Fiducia supplicans Ferenc pápa „atyai és lelkipásztori megközelítésmódjának” (2) fényében továbbfűzi a szentelmények közé tartozó áldások teológiáját. Ehhez felhasználja azokat a válaszokat (Respuestas), amelyeket az egyházfő két bíboros által megfogalmazott tanbeli és egyházfegyelmi kérdésekre (dubia) adott 2023. július 11-én.
Két kérdésben nincs helye a tárgyalásnak és a mérlegelésnek, hangsúlyozta Víctor Fernández, mert az Egyház tanítása nem tűr felülvizsgálatot. Az egyik ilyen tanítás, hogy az Egyháznak nem áll hatalmában a nők pappá szentelése, a másik ilyen tanítás, hogy a homoszexuális párok objektíve helytelen állapotban vannak.Elképzelhetetlen, hogy az október 25-én kelt levél és a december 18-án kelt Fiducia supplicans között ellentmondás legyen, hiszen mindkét doktrinális szöveg egyazon Ferdández bíborostól származik. Ráadásul november 10-én Ferenc pápa levelet intézett négy olyan német női teológushoz, aki november 6-án aggályait fejezte ki az egyházfőnek a német egyházban zajló folyamatokkal, nem utolsósorban az azonos nemű párkapcsolatok egyházi elismerésének igényével kapcsolatban. Levelében az egyházfő megerősítette, számára is aggasztó, hogy a német egyházban „számtalan olyan konkrét lépés” észlelhető, „amely azzal fenyeget, hogy e helyi egyház eltávolodik a világegyház közös útjától”. Ez a megjegyzés ismét arra figyelmeztet, hogy nem következett be változás az Egyház tanításában – és gyakorlatában sem.
Ladaria bíboros 2021. március 15-én adott negatív válasza kizárólag a liturgikus keretek között adott áldásra vonatkozott, a Fiducia supplicans azonos nemű párok megáldásának lehetőségét biztosító rendelkezése kizárólag nem liturgikus keretet között adott áldásra vonatkozik.Megjegyzéseiben Luis Ladaria legalább két helyen egyértelművé teszi, hogy liturgikus áldásról beszél. Nyomban fejtegetései elején megemlíti, hogy az Egyházban többen javaslatokat készítenek liturgikus áldásokkal kapcsolatban, majd később arra hivatkozva hárítja el az ilyen áldások lehetőségét, hogy könnyen összetéveszthetők lennének a férfiak és nők házasságkötésével: vagyis hasonló liturgikus formát öltenének. Mit tesz a Fiducia supplicans? Ugyanezt hangsúlyozza. Kiemeli, hogy szabálytalan élethelyzetű pároknak nem adható áldás „szertartásos keretek között” (31), sőt polgári házasságkötéssel összefüggésben sem (39), és nem is szabad szertartást kialakítani és támogatni ilyen párok számára (38). Ugyanakkor megállapítja, hogy
spontán áldások is léteznek, amelyre liturgikus kereteken kívül kerül sor, zarándokhelyeken, az utcán vagy bármilyen spontán helyzetben.Ilyen alkalmakkor adható áldás szabálytalan helyzetű (azonos nemű vagy polgárilag újraházasodott pároknak), de ügyelni kell arra, hogy az ilyen áldásokban semmi se emlékeztessen a házasságkötést kísérő liturgikus öltözékre, gesztusokra és szavakra (39).
Magyarán míg az áldás teológiájában azelőtt egyértelműnek számított a megáldott valóság helyessége, a Hittani Dikasztérium továbbfűzött áldásteológiája már nem feltételez szerves összefüggést a nem liturgikus (!) áldások és a megáldott kapcsolatok objektív helyessége között.A szabálytalan kapcsolatok továbbra is objektíve helytelennek számítanak, ez azonban nem zárja ki, hogy az érintettek a kapcsolatukban meglévő értékes tartalmak növekedéséért és hiányosságaik megszűnéséért Isten áldásához folyamodjanak. Azt már 2021-ben Ladaria bíboros is kiemelte, hogy az azonos neműek kapcsolatában is jelen vannak „elismerésre méltó elemek”. Ahogyan a Fiducia supplicanshoz fűzött magyarázatábanStefan Oster passaui püspök fogalmaz: az emberről és a szentségekről szóló tanítás természetesen nem változott, de az áldásról szóló tanításban fejlődés figyelhető meg. Az új áldásteológiát Fernández bíboros egyébként azzal támasztja alá, hogy amennyiben áldásban csak nem helytelen életállapotú emberek részesülhetnének, a szentségekben és az áldásokban való részesülésnek ugyanolyan erkölcsi feltételei lennének, ami pedig nem indokolt.
„Az itt felvázolt horizonton belül megjelenik a szabálytalan helyzetű, illetve az azonos nemű párok megáldásának a lehetősége, amelynek formáját az egyházi hatóságok rituálisan nem rögzíthetik, hogy ne legyen összekeverhető a házasság szentségéhez tartozó áldással”.
A Fernández által kiadott és Ferenc pápa által jóváhagyott szöveg kettejük magánprojektjének eredménye volt. -írja a LifeSiteNews.
A dokumentum sokkoló megjelenésére a püspökök és püspöki konferenciák világszerte gyorsan reagáltak. Egyesek határozottan ellenezték a szöveget, mint ami eltér a hagyományoktól és kísérletet tesz arra, hogy megáldják azt, amit nem lehet megáldani. Mások viszont melegen üdvözölték, mint szükséges intézkedést.
A nagy többség középen áll: a szöveget vatikáni eredete miatt természetes lépésnek fogadják el, kiemelnek belőle bizonyos részeket, hogy megerősítsék az egyház házasságról szóló tanítását, de kihagyják az azonos neműek megáldását jóváhagyó részeket, nyilvánvalóan azért, hogy a vitákat elkerüljék.
Egyre több püspök vállalta azt a feltűnő lépést, hogy ellenzi az azonos neműek megáldásának vatikáni jóváhagyását. Álláspontjuk taglalásakor vázolták az áldásról és a homoszexualitásról szóló katolikus tanítást.
A helyi hírek szerint a két ország püspökei nyilatkozatot adtak ki, amelyben megjegyzik, hogy az azonos nemű párok megáldása „hatalmas botrányt okozna és zavart keltene a hívek körében. Ezért úgy döntöttünk, hogy Angolában és São Toméban ezt nem szabad végrehajtani”.
Hector Aguer érsek, aki Fernández bíboros egyik elődje volt La Plata érsekeként, továbbra is erőteljesen kritizálta Ferenc pápát, és azt írta: „A Fiducia Supplicans-nak nem szabad engedelmeskedni”. Megjegyezte, hogy 2021-ben a Hittani Kongregáció tilalma az azonos neműek megáldásáról még azt mondta, hogy „egy homoszexuális párt nem lehet megáldani, mert Isten nem áldhatja meg a bűnt. Ez az igazság. Minden áldás azt fejezi ki, hogy Isten örömét leli a személyben vagy a megáldott tárgyban.”
Brit és amerikai társaik példáját követve az Ausztrál Katolikus Papi Testvériség kiadott egy nyilatkozatot, miszerint „az azonos nemű emberek közötti, vagy a különböző nemű emberek házasságon kívüli szexuális aktusai nem felelnek meg a Teremtő tervének”. Megjegyezve, hogy a „hiteles lelkipásztori és lelki gondozásnak” kapcsolódnia kell „Isten emberi szexualitásra és házasságra vonatkozó tervének egyértelmű bemutatásához”, a papság azt írta, hogy ” bűnös cselekedetekre soha nem adható áldás, és azok a kapcsolatok, amelyek eredendően összeegyeztethetetlenek az isteni tervvel, nem legitimálhatók”.
A brazíliai Formosa egyházmegye püspöke, Adair José Guimarães december 23-án kijelentette, hogy az egyházmegye nem fogadja el a Fiducia Supplicans-t. Mivel a dokumentum nagy valószínűséggel „botrányt és félreértést” okozna, az egyházmegye nem fogja végrehajtani a dokumentumot. Guimarães püspök hozzátette, hogy hamarosan kiad majd egy dokumentumot egyházmegyéje számára a további teendőkről ebben a vatikáni szöveg okozta zűrzavarban.
A két ország püspöki konferenciájának december 28-i nyilatkozata fenntartja a homoszexualitásról szóló katolikus tanítást: „Isten szava helyteleníti a homoszexualitást, mint utálatosságot”. Kizárja az azonos nemű párok megáldását, mondván, hogy „az ilyen áldások nem valósíthatók meg anélkül, hogy ne botránkoztatnák meg keresztény híveink hitét és erkölcsét, és ne állítanák rossz fénybe a katolikus egyházat”.
Az egyik leghatározottabb választ a kameruni püspökök adták, akiket az ország püspöki konferenciájának elnöke, Andrew Fuanya Nkea érsek képvisel. A püspökök kijelentették, hogy „hivatalosan megtiltják a homoszexuális párok mindenféle megáldását a kameruni egyházban”. December 21-i nyilatkozatukban azt is megjegyezték, hogy ez az elutasítás „semmiképpen sem jelent diszkriminációt; ez az emberiesség állandó értékeinek jogos védelme egy olyan bűnnel szemben, amely jogi elismerésre aspirál, és ma már áldás tárgyává vált”.
December 21-én a ghánai püspökök kijelentették, hogy „mivel az Egyház mindig is csak azokat a szexuális kapcsolatokat tekintette erkölcsileg megengedettnek, amelyek egy férfi és egy nő között a házasságban valósulnak meg, az Egyháznak nincs hatalma arra, hogy liturgikus áldást adjon, amikor ez valamilyen módon erkölcsi legitimitást nyújtana vagy egy olyan egyesülésnek, amely házasságnak állítja be magát, vagy egy házasságon kívüli szexuális gyakorlatnak.” Matthew Gyamfi püspök, a ghánai püspöki konferencia elnöke hozzátette, hogy a bűn állapotában élőkre vonatkozó áldásokat úgy kell érteni, mint „imákat… amelyek célja az, hogy megtérésre vezessék őket”.
A magyar püspöki konferencia december 27-i nyilatkozatában határozottan kizárta a Fiducia Supplicans elfogadásának lehetőségét az országban. A papok egyénileg minden embert megáldhatnak, nemi identitástól és szexuális irányultságtól függetlenül – jegyezték meg a püspökök, hozzátéve, hogy mindig el kell kerülni, hogy közös áldást adjanak a tisztán párkapcsolatban, nem egyházi házasságban vagy azonos nemű párkapcsolatban élő pároknak.
A Szombathelyi Egyházmegye élén álló Székely János püspök kiadott emellett egy saját nyilatkozatot is, amelyben megjegyzi, hogy „Amikor egy azonos nemű pár kér áldást, pontosan azáltal, hogy ezt együtt kérik, kifejezik azt, hogy a kapcsolatukra, az életdöntésükre is szeretnék kérni Isten áldását, az egyház erkölcsi jóváhagyását. Meghamisítanánk Krisztus evangéliumát, és elmulasztanánk azt, amit lelkipásztorként egy ilyen pár felé tennünk kellene, ha egy ilyen esetben a kettőjükre áldást adnánk.”
December 27-i írásában Marcellin Yao Kouadio püspök, Elefántcsontpart püspöki konferenciájának elnöke arra utasított minden papot, hogy „tartózkodjanak az azonos nemű párok és a szabálytalan helyzetben lévő párok megáldásától”. Hozzátette, hogy népük erősen ragaszkodik a házasság és a család kérdésében a természetjogból fakadó értékekhez, és megjegyezte, hogy a Fiducia Supplicans által adott lehetőség fogadtatása problematikus az ő egyházi környezetükben… „Ez sérti ősi és kulturális értékeinket, és azt a benyomást kelti, hogy egyházunk jóváhagy és bátorít egy eredendően rossz, természetellenes, szokásainkkal és szokásainkkal ellentétes valóságot.”
Az asztanai Szent Mária érsekségről Tomas Peta érsek és ismert segédpüspöke, Athanasius Schneider püspök nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentették, hogy „nagy megtévesztés és gonoszság rejlik magában abban az engedélyben, hogy megáldják a szabálytalan helyzetű és az azonos nemű párokat”. A megáldás minden formáját ellenző irányelvük nemcsak a papsághoz, hanem a hívekhez is felszólítással fordult: „Megtiltjuk az asztanai Szent Mária Főegyházmegye papjainak és híveinek, hogy a szabálytalan helyzetben élő és az azonos nemű párok bármilyen formában történő megáldását elfogadják vagy elvégezzék”.
„Az ilyen áldás közvetlenül és súlyosan ellentmond az isteni kinyilatkoztatásnak, valamint a katolikus egyház megszakítás nélküli, két évezredes tanításának és gyakorlatának” – tették hozzá. „Az ilyen áldásokkal a katolikus egyház, ha elméletben nem is, de a gyakorlatban a globalista és istentelen gender-ideológia propagandistájává válik”.
Nairobi érsekség
Philip Anyolo nairobi érsek december 23-án az érsekségének írt levelében az egész főegyházmegyének kifejtette, hogy a katolikus tanítás a házasságról nem változott, és nem is változhat.
„A homoszexuális egyesülések ellenkeznek a józan ésszel, a természettel és az afrikai kultúrával” – írta. Hozzátette, hogy „az azonos neműek együttélésének és tevékenységének bármilyen formában történő megáldása ellentétes lenne Isten igéjével, az Egyház tanításával, az afrikai kulturális hagyományokkal, nemzetünk törvényeivel, és botrányos lenne a hívek számára. Minden, a nairobi érsekség területén lakó és szolgáló pap számára tilos megáldani a szabálytalan kapcsolatokat, együttéléseket vagy az azonos nemű párokat” – zárta szavait.
Wotei egyházmegye
A helyi hírek szerint Kariuki Njiru wotei püspök szigorúan elutasította az azonos nemű párok megáldását. Kijelentette, hogy a dokumentumot „teljes egészében el kell utasítani, és mi hűségesen ragaszkodunk az evangélium és a katolikus hagyomány házasságról és szexualitásról szóló tanításához.”
A püspök minden papjának megtiltotta, hogy szabálytalan helyzetben lévő vagy azonos nemű párokat áldjon meg, hozzátéve, hogy „az a zavaró a nyilatkozatban [Fiducia Supplicans], hogy egyrészt utasítja a papokat, hogy áldják meg ezeket a párokat, de nem határozza meg pontosan, hogy mit áldanak meg, másrészt pedig kifejezetten megtilt minden olyan rituális szöveget, amely ezt pontosítaná”.
December 19-én a malawi püspöki konferencia közleménye utasítást adott arra, hogy „a hívek körében a zavart elkerülendő, elrendeljük, hogy lelkipásztori okokból Malawiban nem engedélyezett az azonos neműek bármilyen jellegű egyesülésére vonatkozó bármiféle áldás”. A közleményt Malawi 12 prelátusa közül kilenc írta alá.
Rafael Escudero López-Brea, az észak-perui Moyobamba egyházmegye püspöke január 2-i nyilatkozatában azt írta, hogy a Fiducia Supplicans „árt az egyház közösségének, mivel az ilyen áldások közvetlenül és súlyosan ellentmondanak az isteni kinyilatkoztatásnak és az egyház tanításának”.
„A szabálytalan helyzetben élő, illetve az azonos nemű párok megáldása súlyos visszaélés Isten Legszentebb Nevével, amelyet a paráznaság, a házasságtörés vagy még rosszabb esetben a homoszexuális tevékenység objektíve bűnös cselekedetéhez hívnak segítségül” – mondta. Egyben elutasította a „pár megáldása” kifejezéssel kapcsolatos kétértelműséget is, amelyet széles körben lehet hallani a szöveg védelmezőitől: „Egy pár megáldása annyit jelent, mint megáldani a közöttük fennálló kapcsolatot. Nincs logikus, tényleges lehetőség arra, hogy az egyiket elválasszuk a másiktól.”
„Mivel a házasságon kívüli, vagyis a férfi és a nő felbonthatatlan, az élet továbbadására nyitott szövetségén kívüli szexuális cselekmények gyakorlása mindig sérti Isten akaratát és bölcsességét, amelyet a hatodik parancsolat fejez ki… az ilyen kapcsolatban élő emberek nem részesülhetnek áldásban” – olvasható a lengyel püspöki konferencia szóvivőjének december 21-i nyilatkozatában. „Ez különösen vonatkozik az azonos neműek kapcsolatában élő emberekre”.
December 20-án a ruandai püspöki konferencia jelentette be, hogy nem fogadja el a Fiducia Supplicans-t. A püspökök arra figyelmeztettek, hogy az azonos neműek megáldása „összetéveszthető a házasság szentségével”, és az egyház nem áldhatja meg az ilyen házasságokat, mivel azok „Isten törvénye” és a kultúra ellen vannak.
A Szent X. Pius Társaság (SSPX) két nyilatkozatot is kiadott, amelyek határozottan elutasítják a Vatikán érvelését az azonos neműek megáldása mellett. Az első a Társaság egészének általános állásfoglalása, amely a Fiducia Supplicans „botrányos jellegére” hivatkozik. A nyilatkozat úgy látja, hogy a Vatikán szándékosan okozott zűrzavart, és megállapítja, hogy „egy pár megáldásában az áldás tárgyát ez a törvénytelen egyesülés jelenti, amelyet a katolikus tanítás elítél.”
Egy későbbi üzenetben a generális elöljáró, Fr. Davide Pagliarani arra figyelmeztet, hogy a Fiducia Supplicans nemcsak azt tanítja, hogy „az Egyház papja igenis kérheti Isten áldását a bűnös egyesülésekre, hanem ezzel valójában meg is erősíti ezeket a bűnös helyzeteket.” A vatikáni szövegben felsorakoztatott érvek „csak felgyorsítják a lelkek elvesztését és a katolikus erkölcsiség lerombolását” – írta az elöljáró.
A churi egyházmegye emeritus püspöke, Marian Eleganti atya december 20-án írta meg levelét, amelyben elítéli Ferenc pápa és Fernández bíboros lépését. „Az egyének esetében mindig lehetséges volt, hogy megáldják őket, ha megfelelő volt a belső diszpozíciójuk. Mivel a Fiducia Supplicans szerint a homoszexuális egyesüléseket vagy ágyasságokat (az ún. szabálytalan kapcsolatokat) nem lehet liturgikusan megáldani, hogy nehogy összetéveszthetők legyenek a házassággal, … logikusan az ilyen párokat egyáltalán nem szabad megáldani, még egyfajta kiterjesztett értelemben vett, lefokozott áldással sem. … Ferenc úgynevezett tanítása, amelyet úgy mutat be, mint valami új és soha nem látott dolgot a hagyományokkal szemben, igazából Fernández bíboros értelmetlen fogalmi újítása, mivel az egyház tanításának és töretlen hagyományának őrzői a pápák és a püspökök” – írta Eleganti.
Katolikus Papi Testvériség
Bár egyetlen püspök sem tiltakozott a vatikáni dokumentum ellen, helyettük egy több mint 500 papi személyt képviselő csoport adott ki egy dokumentumot a Fiducia Supplicans ellen. A Katolikus Lelkészek Brit Testvérisége ismételten megerősítette a homoszexualitást elítélő katolikus tanítást. A dokumentumot a szervezet jegyzi, nem pedig a tagok egyénileg. A végén ezt olvashatjuk:
„Úgy véljük, hogy a valódi szeretet mindig az igaz tanítást követi, és az ilyen áldások ellentétben állnának azzal a jogos gondoskodással, amellyel egy pap tartozik a nyájának. Őszinte bátorsággal, saját lelkipásztori tapasztalatainkból arra a következtetésre jutunk, hogy az ilyen áldások lelkipásztori és gyakorlati szempontból elfogadhatatlanok.”
Transalpine Redemptoristák rendje (Filii Sanctissimi Redemptoris)
A Redemptoristák tradicionális közössége Skócia legészakibb részén december 22-én azt írta, hogy egyetértenek az olyan főpapok, mint Müller bíboros, Viganò érsek, a kameruni püspökök és számos más prelátus aggodalmaival, akik elismerik, hogy „a szabálytalan kapcsolatban élő párok papi megáldása és a homoszexuális párok megáldása ellentétes a katolikus hittel és erkölccsel; ellentétben áll az Egyház kétezer éves tanításával; és nekünk és minden katolikusnak ellene kell mondanunk.”
A Fiducia Supplicans című dokumentum – mint írták – „mélyen sérti a mi Urunkat. Mivel a Boldogságos Szűz Mária várakozásának ünnepén, december 18-án jelent meg, úgy jött, mint a bánat keserű kardja, amelyet az Ő Szeplőtelen Szívébe döftek.”
Az ukrán görögkatolikus egyház diplomatikusan, de határozottan megfogalmazott szöveget adott ki, amelyben kijelentette, hogy nem lépteti életbe a Fiducia Supplicans-t. Az egyházat vezető Szvjatoszlav Sevcsuk ukrán nagyérsek által írt szöveg megjegyezte, hogy a vatikáni dokumentum ” az áldások lelkipásztori jelentését a latin egyházban értelmezi, nem pedig a keleti katolikus egyházakban”, és az egyházjoggal összhangban nincs kötelező ereje az ukrán görögkatolikusok felett.
Sevcsuk megjegyezte, hogy az áldás „jóváhagyást, engedélyt jelent”, ezért „semmiképpen sem mondhat ellent a katolikus egyház tanításának a családról, mint egy férfi és egy nő közötti hűséges, felbonthatatlan és gyümölcsöző szeretetközösségről, amelyet Urunk Jézus Krisztus a házasság szentségének méltóságára emelt. A lelkipásztori óvatosság arra ösztönöz bennünket, hogy kerüljük a kétértelmű gesztusokat, kifejezéseket és fogalmakat, amelyek eltorzítanák vagy rosszul képviselnék Isten igéjét és az Egyház tanítását.”
Katolikus Papi Testvériség (USA)
Röviddel azután, hogy a brit testvériség nyilatkozatot adott ki, a testvériség amerikai ága is megírta, hogy aggodalmaikban csatlakoznak az Egyesült Királyság papsága által írottakhoz.
„A bűnös viselkedést és a rendellenes hajlamokat soha nem lehet megáldani vagy elnézni – írták. – Az erkölcsi rossz támogatásának még a látszatát is mindenáron kerülni kell, nehogy arra következtethessen bárki, hogy az, aki az „áldást” adja, formálisan is együttműködik a rosszban, ami mindig tilos.”
Philadelphiai Főegyházmegye
December 22-én Charles Chaput philadelphiai emeritus érsek kijelentette, hogy a Fiducia Supplicans kétértelmű gyakorlat, amely egyidejűleg megerősíti és aláássa a katolikus tanítást az áldások természetéről és azoknak a szabálytalan kapcsolatokra való alkalmazásáról.
„A szándékos vagy tartós kétértelműség – bármi, ami félreértéseket szít vagy látszólag nyit az objektíve bűnös viselkedés irányában – nem Istentől való” – jelentette ki Chaput.
Rapid City és Sioux Falls egyházmegyék
Dél-Dakotában Peter M. Muhich (Rapid City) és Donald E. DeGrood (Sioux Falls) püspökök közös nyilatkozatukban arra figyelmeztették a katolikusokat, hogy vannak, akik attól tartanak, hogy „a Fiducia Supplicans hatására súlyos bűnök fognak elfogadottá, normálissá válni. Valóban aggasztó, hogy egyesek, még az Egyházban is, erre a célra akarják felhasználni.” A püspökök megjegyezték, hogy „az Egyház szolgáinak nincs hatalmuk a bűnök megáldására”, és hogy „semmiféle áldás nem adható, amely a bűn elnézésének látszatát kelti.”
Tyleri egyházmegye
A Fiducia Supplicans megjelenése után néhány órával a Tyleri Egyházmegye emeritus püspöke, Joseph Strickland a LifeSite-on keresztül exkluzív videoüzenetet adott ki, amelyben „egységes megszólalásra” szólított fel a Vatikán dokumentumának elutasítása érdekében.
„Tényleg arra van szükség, hogy egységesen megszólalva mondjuk ki: nem, mi erre nem vagyunk kaphatók” – jelentette ki Strickland, különösen püspöktársaihoz szólva. „Nem fogjuk ezt beépíteni az egyház életébe, mert egyszerűen nemet kell mondanunk. És ennek egységesen kell történnie.”
Az El Paisnak adott interjújában Daniel Sturla uruguayi bíboros elítélte a Fiducia Supplicans-t a tartalma és az általa szándékosan keltett zűrzavar miatt. Ugyanakkor számos más püspökkel ellentétben megjegyzi , hogy a dokumentum egyértelműen „egy pár” megáldását szorgalmazza, ami pedig olyasmi, amiről „az Egyház egész hagyománya… azt mondja, hogy nem lehet megtenni.”
A montevideói bíboros érsek kijelentette, hogy bár az egyház „mindenkiért van”, azért „vannak bizonyos szabályok. Nem lehet megáldani egy olyan párt, amelyik nem házasságban él. Nem lehet megáldani olyan együttéléseket, amelyekről maga az Egyház mondja, hogy nem állnak összhangban Isten tervével.”
A Hittani Kongregáció korábbi prefektusa, Gerhard Müller bíboros hosszasan elemezte és részletesen „megsemmisítette” a Fiducia Supplicans-t írásában, amely szerint a homoszexuális párok megáldása „istenkáromlásnak” minősül, és a dokumentum ellentmond önmagának.
„Tekintettel a keresztény hitben a tettek és a szavak egységére, csak akkor lehet elfogadni, hogy ezeket az egyesüléseket jó megáldani, akár lelkipásztori módon is, ha az ember úgy hiszi, hogy objektíve nem ellentétesek Isten törvényével” – írta.
A korábbi amerikai pápai nuncius, Carlo Maria Viganò érsek harcosan elítélte az azonos neműek megáldását, és a „tébolyult Fiducia Supplicans nyilatkozat” minden hirdetőjét „a Sátán szolgáinak és legbuzgóbb szövetségeseinek” bélyegezte.
„Felszólítom mindazokat, akik bíborosi méltóságot kaptak, püspöktestvéreimet, papokat, klerikusokat és híveket, hogy a leghatározottabban álljanak ellen ennek az őrült versenyfutásnak a szakadék felé, amelybe a renegátok egy szektája akar minket beletaszítani” – zárta szavait.
Zambia is elutasítja az azonos neműek áldását: az ottani püspökök december 20-én kiadott szövege „a Szentíráson alapul, amely a homoszexuális aktusokat súlyosan romlott cselekedetnek mutatja be”.
Világosan bejelentették, hogy a Fiducia Supplicans-t nem vezetik be az országban, hogy elkerüljenek minden lelkipásztori zavart és félreértést, hallgassanak kulturális örökségükre, és ne szegjék meg az ország törvényeit, amelyek tiltják az azonos neműek egyesülését és tevékenységét. A nyilatkozatot az ország 17 prelátusa közül 12 írta alá, köztük az ország püspöki konferenciájának elnöke és alelnöke.
A fenti prelátusokkal és papokkal ellentétben a Fiducia Supplicans hangos támogatást kapott sokfelől az egyházból. Püspökök is üdvözölték, hogy a szöveg támogatja az azonos nemű párok megáldását annak ellenére, hogy a Szentírás és a Szenthagyomány elítéli ezt a tevékenységet.
December 18-án Franz Lackner érsek, az osztrák püspöki konferencia vezetője arra figyelmeztetett, hogy a papok „nem mondhatnak többé nemet” az azonos nemű párok „megáldására” irányuló kérésre. Lackner egy interjúban kifejezte „örömét” a Fiducia Supplicans felett, bár később egy szóvivőjén keresztül részlegesen vissza kellett vonnia azt, amit mondott a papságnak az ilyen áldások felajánlására vonatkozó nyilvánvaló kötelezettségről. Lackner „örömében” más osztrák prelátusok is osztoztak, köztük Josef Marketz püspök (Gurk-Klagenfurti Egyházmegye), aki szerint a vatikáni szöveg „fontos lépés a nyitott egyház felé”.
Belgium katolikus püspökei már 2022 szeptemberében jóváhagyták az azonos nemű párok megáldását. A püspöki konferencia honlapján december 22-én megjelent nyilatkozat azonban úgy üdvözölte a Fiducia Supplicans-t, mint „hatalmas lépést a hűséges és tartós homoszexuális kapcsolatok elismerése felé”. „LMBTQ+ személyként immár teljes mértékben elfogadnak téged, és kapcsolatod most már meg is áldható” – tette hozzá a nyilatkozat.
Johan Bonny antwerpeni püspök is kifejezte helybenhagyását, mivel a Fiducia Supplicans összhangban van a belga püspököket azonos neműeket megáldó gyakorlatával.
Mate Uzinić rijekai érsek üdvözölte a szöveget, mondván, hogy ez „felhívás arra, hogy ne vessünk köveket, hanem inkább legyünk közel azokhoz, akik Isten közelségét keresik”. Az érsek 2023-ban az év folyamán meghívta a LMBT-párti Fr. James Martin jezsuita atyát, hogy egy konferencián beszéljen az LMBT-aktivizmusról és „Jézusról, aki kinyújtja kezét a marginalizálódottak felé”.
Nem meglepő módon a Német Püspöki Konferencia elnöke, Georg Bätzing püspök melegen üdvözölte a vatikáni szöveget. „Nagyon örülök ennek a dokumentumnak, és hálás vagyok a benne foglalt lelkipásztori szemléletért” – mondta, és dicsérte, hogy „áldást kaphatnak azok a párok, akik például válás miatt nem köthetnek egyházi házasságot, valamint az azonos nemű párok”.
Számos német főpap visszhangozta ezt a dicséretet, köztük Stefan Heße érsek és Heinrich Timmerevers püspök, míg más német prelátusok már az év folyamán korábban engedélyezték egyházmegyéik papjainak, hogy ilyen áldásokat adhassanak. Márciusban a német Szinódusi Út megszavazta az azonos neműek megáldásának jóváhagyását, és most, a Fiducia Supplicans után a Szinódusi Út vezetői arra szólítottak fel, hogy ki kell dolgozni egy formulát az ilyen áldások számára az országban.
Az újonnan kreált hongkongi bíboros, Stephen Chow S.J. december 23-án úgy fogalmazott, hogy a Fiducia Supplicans középpontjában „a papság felszólítása áll, hogy adjanak lelkipásztori áldást mindazoknak, akik ugyan azonos nemű vagy szabálytalan kapcsolatban élnek, de az Atya irgalmát kérik”.
„Egyes médiajelentések tévesen úgy kommentálják, hogy az egyház most már az azonos neműek házasságát is elismeri” – írta Chow, aki leszögezte, hogy a szöveg „nemcsak a bibliai hagyományban és az egyházi tanításban gyökerezik, hanem Ferenc pápa éles lelkipásztori érzékenységére is rávilágít. A hongkongi egyházmegye reméli, hogy a társadalomban e nyilatkozat inspiráló üzenete által többen fogják megtapasztalni Isten kegyelmét és áldását.”
Nem meglepő, hogy Oswald Gracias mumbai bíboros, a pápa egyik közeli tanácsadója is dicsérte a Fiducia Supplicans-t, mivel az összhangban van saját korábbi gyakorlatával. „Jézus soha nem tagadott meg egy áldást… ez a dolog lényege” – mondta, miközben hozzátette, hogy „egyáltalán nincs szó” semmiféle előrelépésről az azonos neműek házassága felé.
Szemben Eleganti püspökkel, aki ellenezte a Fiducia Supplicans-t, svájci prelátustársai üdvözölték a szöveget. A svájci püspöki konferencia december 19-i nyilatkozatában kijelentette, hogy a vatikáni szöveg „összhangban van a svájci püspökök azon kívánságával, hogy az egyház legyen nyitott, és vegye komolyan, tartsa tiszteletben és kísérje lelkileg a különböző párkapcsolati helyzetekben élő embereket”. Hozzátették, hogy a szöveg „most először engedi meg kifejezetten az azonos nemű párok megáldását, és kimondja, hogy az egyház kibővítette és gazdagabbá tette az áldásokról alkotott felfogást”.
Blase Cupich chicagói bíboros igen gyorsan reagált: a Vatikán szövegét „előrelépésnek nevezte, amely nemcsak Ferenc pápa azon vágyával van összhangban, hogy pasztorálisan kísérje az embereket, hanem Jézus vágyával is, hogy minden ember számára jelen legyen, aki kegyelemre és támogatásra vágyik”. Cikkét átvette a Vatican News is, ami nyilvánvaló jele annak, hogy Cupich szövegértelmezését hivatalosan támogatják.
A dokumentumot dicsérőkhöz csatlakozott az önmagát katolikusnak mondó Joe Biden elnök is. Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtószóvivője december 19-én bejelentette, hogy „az elnök a világ számos katolikusával együtt üdvözölte a Vatikán Ferenc pápa jóváhagyásával tett nyilatkozatát, amely megengedi az azonos nemű párok megáldását. Minden konkrétumot az egyházra hagyunk, de nyilvánvalóan üdvözöljük az egyház LMBTQ-emberek irányában tett lépését.”
Miközben ilyen erős támogató vagy elutasító válaszok is születtek az azonos neműek megáldására vonatkozó dokumentumról, a püspökök többsége (akár például az Egyesült Államokban is) békülékeny hozzáállással a középutat választotta, és arra törekedett, hogy ne foglaljon túlságosan határozottan állást erről a szövegről, amelyet Müller bíboros önellentmondásosnak és istenkáromlónak nevezett.
A következőkben térjünk át néhány további prominens egyházi vezető, szakíró vagy egyszerű hívő állásfoglalására.
Fridolin Ambongo bíboros, az Afrikai és Madagaszkári Püspöki Konferenciák elnöke, Afrika vezető bíborosa felszólította az afrikai kontinens főpapjait, a püspöki konferenciák elnökeit, hogy mondják el véleményüket a FIducia Supplicans nyilatkozatról, hogy aztán egy közös, egységes, kontinentális, az afrikai egyház egészére érvényes választ lehessen megfogalmazni. A belső levél, amelyet Diane Montagna vatikáni újságíró osztott meg online, nem közli a forrást, és hivatalos megerősítést sem nyert. Ugyanakkor a levél fénymásolata itt látható, olvasható.
A Dél-Karolinában szolgáló, könyveiről és izgalmas cikkeiről ismert Dwight Longenecker atya a Fiducia Supplicans-t a 20-21. század legrosszabb pápaságának tartott ferenci pontifikátus legkatasztrofálisabb alkotásának nevezte. Írásában „a téma teljesen ügyetlen, hozzá nem értő, naiv és vak kezelése” miatt aggódik. Azon gondolkodik, milyen fogadtatást remélhetett Fernández bíboros, mi lehetett a dokumentum motivációja (nyomás a gazdag német egyház vagy a rózsaszín lobbi részéről?), és mik lehetnek majd a következmények (kilépések, növekvő megosztottság, a hívők számának csökkenése, a Péter-fillérek elmaradása, növekvő passzivitás, „lelkipásztori aknamező” a plébánosoknak, esetleges perek elmaradt áldások miatt stb.). „A legrosszabb, hogy maga a pápaság tekintélye és tisztelete is tartósan sérülni fog. A dokumentum megítélése és fogadtatása katasztrofális, a hétköznapi emberek ugyanis azt gondolják, hogy áldást adni annyi, mint jóváhagyást adni egy személynek és engedélyezni tetteit” – írja az atya, aki rögtön választ is ad az olvasóknak: „Tudom, mit tehetnek az egyszerű katolikusok és a katolikus papság. Legyünk hűségesek Jézus Krisztus evangéliumához saját életünkben, saját otthonunkban, plébániánkon és iskoláinkban. A válasz a zűrzavarra a tisztánlátás. Legyetek tiszták a hitetekben, az odaadásotokban és a keresztény tanúságtételetekben. Imádkozzatok, dolgozzatok, tegyetek örömteli tanúságot, és ne féljetek.”
amelyet az Aleteia tett közzé. Szívbe markoló, ahogyan a problémát a mindennapi élet szemszögéből feszegeti:
„Szentatyám, kedves Ferenc pápa, én tizenhét éve vagyok házas. Ha a házasságom néhány év múlva felbomlana, vagy ami még rosszabb, az én hűtlenségem vagy nehéz természetem lenne az oka ennek a felbomlásnak, és újra szerelembe esnék, remélem, nem lennék olyan illetlen, hogy áldásért hozzád folyamodjak. Azt is remélem, hogy akkor lenne bátorságod megmondani nekem az igazat eredeti elköteleződésemről. Valószínűleg nagyon rosszul esne nekem. De összhangban lenne az akkori döntésemmel: „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza”. Van azonban egy másik forgatókönyv is, amellyel társadalmilag nehezebb együtt élni: az, ha mi leszünk házastársunk hűtlenségének áldozata. Ilyen esetben, kedves Atyám, ha a feleségem tíz, húsz vagy ötven év múlva arra kérne téged, hogy áldd meg az új házasságát, akkor kérlek, hogy ne teljesítsd a kérését. Mert akkor az elvált újraházasodottak híres megáldása egyben a megcsalt férj megátkozásává válna. A szörnyű megpróbáltatáshoz hozzáadódna az az elviselhetetlen érzés, hogy talán maga Isten is jóváhagyta ezt a házasságtörést. Őket elárulták, megbántották, elhagyták: igazán nem kell nekik azt mondani, hogy Isten ratifikálja az ex házastársuk második választását.”
A LifeSiteNews egyik további elemzését is érdemes felidéznünk. Eszerint Ferenc pápa összeszőtte az igazságot a tévedéssel, hogy zavarba hozza a híveket a homoszexuális párok „megáldásával” kapcsolatban. Figyelemre méltó az a fajta érvelés, amely szerint az elvált újraházasodottak és az azonos nemű párok kapcsolataiban sok a jó elem, amelyeket „el kell ismerni”, „meg kell erősíteni” és „meg kell áldani”. Akik ezt képviselik, azok azt kérdezik: a hűség, a szeretet, a másik iránti törődés, az élethosszig tartó elkötelezettség, a közös élet – vajon ezek nem jó dolgok és nem méltók az Egyház jóváhagyására? Így érvelnek, mintha jó dolog lenne a szexuális „hűség” egy olyan személyhez, aki nem a házastársad, holott közben a házastársad még él. Mintha a „szeretet” mindig és mindenütt jó dolog lenne, függetlenül attól, hogy mit szeretnek, vagy hogy milyen módon szeretnek. Mintha a „másikkal való törődés” figyelmen kívül hagyhatná a másik súlyosan bűnös cselekedeteit és üdvözülését. Mintha a pokolba vezető „közös élet” dicséretes lenne.
A vatikáni nyilatkozat mesterien csalárd mű – írja az elemzés. Hazug módon azt állítja, hogy igenis fenntartja a tévedhetetlen katolikus tanítást a házasságról, a szexualitásról és az áldások megadásáról, miközben a gyakorlatban radikálisan eltér ugyanettől a tanítástól. Azt állítja, hogy az Egyház állandó és egyetemes tanítását erősíti meg. Hogy megerősíti a házasság meghatározását, mint egy férfi és egy nő közötti élethosszig tartó, kizárólagos, új élet létrehozására nyitott szövetséget. Megerősíti a házasságon kívüli minden szexuális aktus súlyos bűnösségét. Megerősíti minden homoszexuális aktus súlyos bűnösségét. Megerősíti a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok szentségi, liturgikus, rituális megáldásának lehetetlenségét. Még a Hittani Kongregáció korábbi, vitatott tiltását is megerősíti az azonos nemű párok megáldására vonatkozóan. Viszont az áldások látszólagos megkülönböztetését felhasználva a gyakorlatban lehetővé teszi a katolikus szexuális erkölcstől való eltérést.
Egy ilyen aktus lényegében az adott pár súlyosan bűnös kapcsolatának megáldását jelenti. Hiszen amikor egy pár megjelenik az Egyház áldásáért, az Egyház nem a személyeket mint olyanokat áldja meg. Ha ez lenne minden, amit Róma jóváhagy, akkor ebben nem lenne semmi újdonság. Ami a párt párrá teszi, az a kapcsolatuk. Ezért, amikor egy pár áldást kér a paptól, akkor annyiban kérik és kapják az áldást, amennyiben egy kapcsolatban vannak, és ez éppen azt a kapcsolatot áldja meg, ami összeköti őket, és ami „párrá” teszi őket.
Németországban, mint több más országban is, nem a megáldás lehetősége, hanem éppen a nyilatkozatban szereplő korlátozások váltottak kis jelentős mértékű tiltakozást. Az interneten nagyjából 200 teológus és több száz lelkipásztor tette közzé tiltakozását a Vatikánban kiadott nyilatkozat ellen. Nem egy templomra kitűzték a szivárványszínű zászlót is.
Helmut Hoping teológus úgy véli, hogy az azonos nemű párok megáldására kiadott tilalom nem más, mint a németországi Katolikus Egyházban folyó vita által kiváltott közvetlen reakció. A KNA katolikus hírügynökségnek adott nyilatkozata szerint a Vatikán szembe megy a Szinódusi Út számos résztvevőjének törekvéseivel, akik az egyház házasságról, családról és szexuális erkölcsről szóló tanításának lényeges megváltoztatását szorgalmazzák. „Ugyanakkor sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a Katolikus Egyházban a liberális álláspontot képviselők Németországban és néhány más európai országban is többségben vannak ugyan, liberális álláspontjuk azonban az egész világot tekintve kisebbségi véleménynek számít. És az azonos nemű párok megáldásának követelése is ebbe a körbe tartozik” – mondta Hoping.
A Katholisch.de portál szerkesztőségének a vezetője, Björn Odendahl azt írta, hogy a nyilatkozattal a „Vatikán egyszer s mindenkorra tisztázni akarta, hogyan képzeli el az azonos nemű vagy újraházasodott párok megáldását anélkül, hogy az egyház tanítását megváltoztatná. Ennek eredménye pedig egy olyan szöveg lett, amiben a kört próbálják négyszögesíteni.”
December közepén a nyilatkozat megjelenésével sokan azt gondolták, hogy ez Róma karácsony előtti ajándéka. Az Egyház képviselői és a média reakciói azonban már kezdettől fogva nem voltak közel sem egységesek. Egyesek örültek a „forradalmi változásnak”, mások óvatosan ismerték el az első kis lépéseket, és voltak, akik „másodosztályú” áldás lehetősége miatt csalódásuknak adtak hangot. Természetesen akadtak olyanok is, akik szerint az Egyház a homoszexuális párokat nem fogja megáldani, hiszen ez az egyesülés bűnös, és az ennek megfelelően az áldás ellentétes lenne a Katolikus Egyház tanításával.
Mindenesetre a Hittani Dikasztérium nagy valószínűséggel egy célt elért: azok a püspökök, akik korábban ellenezték a Fiducia supplicans bevezetését, mert veszélyben látták az Egyház tanítását, fellélegezhetnek, hiszen ezzel megszűnt az értelmezési lehetősége annak, hogy ki és hogyan lesz megáldva. Mindazok azonban, akik abban reménykedtek, hogy egyházi áldást kaphat két olyan ember, akik a házasságon kívüli hűség és szerelem értékei szerint élnek, egyelőre csak egy dolgot tehetnek: bizakodhatnak, hogy az Egyház tanítása még változhat – írta Odendahl.
És mint mond, hogyan „védi magát” a vitában maga Fernández bíboros?
A bíboros arra hívja fel a figyelmet, hogy a Vatikán iránymutatása az azonos neműek megáldásáról igenis egyértelmű (éspedig nemleges) választ ad a német püspökök azon tervére, hogy hivatalossá tegyék az azonos nemű párok liturgikus megáldását, amit a december 18-i nyilatkozat kifejezetten megtilt.
„Ez nem az a válasz, amit két vagy három országban szeretnének, hanem sokkal inkább egy olyan lelkipásztori válasz, amelyet mindenki el tudna fogadni, még ha nehezen is” – idézi Fernández-nek a Die Tagespost című német katolikus lapnak adott interjúját a CNA katolikus hírügynökség. – „Egy „pasztorális” pápa képes arra, hogy megőrizze a németek, afrikaiak, ázsiaiak, latin-amerikaiak, oroszok stb. közötti közösséget, mert úgy tartja meg az egyház tanítását, hogy közben lehetővé teszi, hogy az „párbeszédbe lépjen a hívek konkrét, gyakran olyannyira sebzett életével”.
Az InfoChrétienne beszámol a vatikáni Hittani Dikasztérium január 4-én, csütörtökön közzétett ötoldalas sajtóközleményéről. „Világos, hogy semmi ok nincs arra, hogy doktrinálisan elhatárolódjunk ettől a nyilatkozattól, vagy eretneknek, az egyház hagyományával ellentétesnek vagy istenkáromlónak tekintsük” – védekezik ebben a Dikasztérium. Fernández prefektus mindazonáltal hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni „egyes országok kényes helyzetét”, ahol a homoszexualitást elutasítják. „Ha vannak olyan törvények, amelyek börtönbüntetésre, sőt kínzásra vagy akár halálra ítélik a magukat homoszexuálisnak vallókat, akkor érthető, hogy az áldás meggondolatlanság lenne.” A Szentszék emlékeztet arra, hogy „a nem rituális áldás ezen egyszerű és rövid formája nem kíván igazolni valami olyasmit, ami erkölcsileg nem elfogadható”, amikor az Egyház a homoszexuális kapcsolatokat bűnnek tekinti.
Emlékeztetőül felidézzük, hogy a vatikáni portál első magyarázó sajtóközleménye egyértelműen, már a címében is olyan párok megáldásáról beszél, akik
„nem a keresztény erkölcs szerint élnek, de alázatosan kérik az áldást. Ha két személy áldást kér, még ha a pár szabálytalannak minősül is, a felszentelt pap megadhatja azt”
– írta akkor a vatikáni közlemény.
Az első sajtóközlemény szövege az áldások különbözőségét hangsúlyozta, azzal, hogy a szóban forgó áldás semmilyen módon nem tekinthető, nem ismerhető el házasságnak. Az azonban egyértelműen kiderült a szövegből, hogy párok megáldásáról van szó. Márpedig ezzel visszaérünk a vita és a zavar kiindulópontjához: egy párt ugyanis az tesz párrá és nem két egyénné, ami a köztük levő kapcsolat. Tehát házasság-e vagy sem, rituális-e vagy sem: a köztük levő kapcsolatban áldják meg őket.
A január 4-én kiadott friss, második vatikáni sajtóközlemény új, szintén hivatalos magyarázatot kíván adni a felháborodott fogadtatásra. Benne a Hittani Dikasztérium elismeri, hogy érthető az egyes püspöki konferenciák óvatos reakciója, és kiemeli, hogy szükség van
„egy hosszabb lelkipásztori mérlegelési időszakra”.
Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a nyilatkozat elutasítása
„nem értelmezhető tanbeli, doktrinális ellenállásként”,
mivel nem a tanról szól, hanem a lelkipásztori gyakorlatról.
A Fiducia nyilatkozat világos és határozott volt a házasságról és a szexualitásról szóló egyházi tanítás tekintetében – áll az új közleményben, amely – az első magyarázó közleménytől némileg eltérően – azt hangsúlyozza, hogy a rendhagyó helyzetben lévő párok megáldása lelkipásztori jellegű, nem lehet „liturgikus vagy rituális”, és az egyénekre vonatkozik, nem pedig a kapcsolatukra, egyesülésükre.
„Amikor áldást adunk két emberre, akik együtt jönnek oda, hogy spontán módon az áldást kérjék, nem szenteljük meg őket, nem gratulálunk nekik, és nem is hagyjuk jóvá ezt a fajta egyesülést. A valóságban ugyanez történik, amikor egyéneket áldunk meg, hiszen az áldást kérő személy – aki nem feloldozást kér – lehet nagy bűnös, de ez nem jelenti azt, hogy tagadjuk meg tőle ezt az atyai gesztust a túlélésért folytatott harcában”
– fogalmaz a sajtóközlemény.
Ebből következően „nyilvánvaló, hogy semmi okunk doktrinálisan elhatárolódni ettől a nyilatkozattól, vagy eretneknek, az egyház hagyományával ellentétesnek vagy istenkáromlónak tartani azt” – állítja a közlemény.
Fernández prefektus a sajtóközleményben több javaslatot is tesz arra, hogyan lehet ezeket az áldásokat nem liturgikus vagy rituális módon megadni. Az egyértelmű megkülönböztetés érdekében a „lelkipásztori áldásoknak” mindenekelőtt nagyon rövideknek, néhány másodpercesnek kell lenniük, jóváhagyott rituálé és áldáskönyv nélkül. Ha két ember együtt jön oda, hogy áldást kérjen, a pap egyszerűen csak békét, egészséget és más jót kér az Úrtól erre a két emberre. Ugyanakkor azt is kéri, hogy a két ember teljes hűséggel élhesse meg Krisztus evangéliumát, és hogy a Szentlélek meg tudja szabadítani őket mindattól, ami megtisztulást igényel és ami nem felel meg az isteni akaratnak.
Az áldás e formája
„nem kíván igazolni semmit, ami erkölcsileg nem elfogadható” – mondja a Dikasztérium, mivel az egyesülés ezekben az esetekben nem házasság, és az áldás sem a helyzetük jóváhagyása.
Válaszképpen azoknak, akik konkrét kérdéseket tettek fel az áldások mikéntjére vonatkozóan, a Dikasztérium egy konkrét példát hoz fel.
Képzeljük el, hogy egy zarándoklaton a résztvevő sok-sok ember közt van egy elvált pár, akik most új párkapcsolatban élnek, és azt mondják a papnak: „Kérem, áldjon meg minket, nem találunk munkát, a párom nagyon beteg, nincs otthonunk, és az életünk nagyon nehézzé válik: bárcsak segítene rajtunk az Isten!” – Egy ilyen esetben a pap elmondhat egy ilyen egyszerű imát: „Uram, tekints ezekre a gyermekeidre, adj nekik egészséget, munkát, békét és kölcsönös segítséget. Szabadítsd meg őket mindattól, ami ellentmond evangéliumodnak, és engedd, hogy akaratod szerint éljenek. Ámen.”
Végül keresztet rajzol mindkét ember fölé. Itt valami olyasmiről beszélünk, ami körülbelül 10-15 másodpercig tart. Van értelme megtagadni az ilyen áldást ettől a két embertől, akik kérik? Nem célszerűbb-e támogatni a hitüket, legyen az akár kicsi, akár nagy, segíteni őket gyengeségeikben egy isteni áldással, és a transzcendencia iránti nyitottságukat a megfelelő módon terelni, hiszen ennek eredményeképpen hűségesebbé válhatnak az evangéliumhoz?
Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa a Vatikánban 2015. február 10-én.
A 78 éves Robert Sarah bíboros Guineában született és nőtt fel, Rómában tanult teológiát és Jeruzsálemben bibliai tanulmányokat, egy szavannai faluban volt plébános, majd Conakry-ban, a fővárosban püspök, ahol, akár életét is kockáztatva, fáradhatatlanul védelmezte a vallási és polgári szabadságjogokat egy kegyetlen diktatúrában.
II. János Pál 2001-ben hívta meg Rómába a Népek Evangelizációjának Kongregációja titkárának, majd XVI. Benedek 2010-ben bíborossá kreálta, és „Cor Unum” pápai tanács elnökévé nevezte ki, amely a szorongattatásban élő népek karitatív támogatására hivatott. Ferenc pápa 2014. november 23-án az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusává nevezte ki, majd e tisztségből 2021. február 20-án felmentette.
Robert Sarah egyike annak az öt bíborosnak, akik aláírták a pápának tavaly nyáron átadott „dubia” kérdéseket, és akik elsőként érezték úgy, hogy a jogosan feltett kérdéseikre megfoghatatlan, kitérő válaszokat kaptak.
Számos, több nyelven megjelent, nagy hatású lelkiségi mű szerzője, egyik legjelentősebb személyisége az afrikai egyháznak, amelynek ebben a szövegben is szószólója.
Robert Sarah
Róma, 2024. január 6-án, Urunk megjelenése – Vízkereszt ünnepén
Karácsonykor a Béke Fejedelme emberré lett értünk. Minden jóakaratú embernek elhozza a mennyből jövő békét. „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27). A békesség, amelyet Jézus hoz nekünk, nem üres frázis, nem a világ békéje, amely gyakran csupán kétértelmű kompromisszum, amelyet az egyik vagy a másik fél érdekei és hazugságai szerint lepaktálva döntenek el. Isten békéje az igazság. „Az igazság a béke ereje, mert feltárja és megvalósítja az ember egységét Istennel, önmagával és másokkal. Az igazság erősíti és építi a békét” – tanította Szent János Pál [1]. Az Igazság, mely testté lett, eljött, hogy közöttünk lakjon. Az ő fénye nem homályos. Az ő igéje nem okoz zavart és rendetlenséget, hanem feltárja mindennek a valóságát. Ő MAGA az igazság, következésképpen „jel lesz, amelynek ellene mondanak”, „hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai” (Lk 2,34).
Az igazság az első irgalom, amelyet Jézus a bűnösnek kínál. Mi is képesek leszünk-e az igazságban gyakorolni az irgalmasságot? Nagy a veszélye annak, hogy, ha a világ békéjét, a világi népszerűséget hajszoljuk, azt hazugság, kétértelműség és cinkos hallgatás árán lehet megvásárolni.
A világnak ez a békéje hamis és felszínes. Mert a hazugság, a megalkuvás és a zűrzavar megosztottságot, gyanakvást és háborút szül a hívek között. Ferenc pápa is emlékeztetett erre nemrég: „A diabolos (ördög) szó jelentése: szétdobáló, megosztó. Az ördög mindig megosztottságot akar teremteni.” [2] Megosztottságot akar, hiszen „… nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44).
Pontosan ez a zűrzavar, az egyértelműség és az igazság hiánya, ez a megosztottság zavarta meg és homályosította el karácsony ünnepét ebben az évben. Egyes médiaorgánumok azt állítják, hogy a katolikus egyház bátorítja az azonos neműek együttélésének megáldását. Hazudnak. Ők végzik „a megosztó” munkáját. Egyes püspökök ugyanezt az irányt követik, kétségeket hintenek és botrányt keltenek a hívő lelkekben, azt állítva, hogy úgy áldják meg a homoszexuális kapcsolatot, mintha az törvényes lenne, összhangban lenne az Isten által teremtett természettel, mintha ez ugyanúgy az életszentséghez és boldogsághoz vezethetne. De csak hibát, botrányt, kétségeket és csalódásokat okoznak. Ezek a püspökök figyelmen kívül hagyják vagy elfelejtik Jézus szigorú figyelmeztetését azokkal szemben, akik megbotránkoztatják a kicsinyeket: „De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.” (Mt 18,6). A Hittani Dikasztérium nemrégiben Ferenc pápa jóváhagyásával kiadott nyilatkozata nem igazította ki ezeket a hibákat, és nem tette helyre a dolgokat. Mi több, az egyértelműség hiánya csak felerősítette a szívekben uralkodó zűrzavart, és néhányan még sajátos manipulációikra is megpróbálták felhasználni.
Mit kezdjünk ezzel a zűrzavarral, amit a megosztó okozott az egyházon belül? „Az ördöggel sosem szabad leállni beszélni! -mondta Ferenc pápa. Nem tárgyalunk vele, nem folytatunk vele párbeszédet; úgysem tudjuk legyőzni, ha szóba állunk vele. Csak úgy tudjuk legyőzni, ha hittel az isteni Igét állítjuk vele szembe. Jézus így tanít minket arra, hogy megvédjük az Istennel és egymással való egységünket a megosztó támadásaival szemben. Isten Igéje Jézus válasza az ördög kísértéseire. [3] Ferenc pápa eme tanításának logikája szerint mi sem vitatkozunk a megosztóval. Nem szállunk vitába a „Fiducia supplicans” nyilatkozattal, sem a megsokasodott különböző értelmezéseivel. Egyszerűen Isten Igéjével, az Egyház Tanítóhivatalával és a hagyományos egyházi tanítással válaszolunk.
Az igazságban való béke és egység megőrzése érdekében merjük megtagadni a vitát a megosztóval, merjünk a zűrzavarra Isten szavával válaszolni. „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.” (Zsid 4,12).
Akárcsak Jézus a szamáriai asszonynak, merjük mi is kimondani az igazat. „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” (Jn 4,18) Mit mondjunk tehát a homoszexuális kapcsolatban élőknek? Jézushoz hasonlóan merjük a legelső, legfontosabb irgalmasságot kínálni nekik, és eléjük tárni tetteik objektív igazságát.
Ezt a Katolikus Egyház Katekizmusával (2357) is megerősíthetjük: „A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva – mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket (Vö. Ter 19,1-29; Róm 1,24-27; 1Kor 6,9-10; 1Tim 1,10.) – mindig vallotta, hogy “a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. (Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 8. AAS 68 (1976) 85.) Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.”
Minden olyan lelkipásztori megközelítés, amely nem erre az objektív igazságra alapoz, az elsődleges irgalmasságot mulasztja el, az igazság ajándékát. Az igazság objektivitása nem mond ellent az emberek szubjektív szándékára való odafigyelésnek. De itt fel kell idéznünk II. Szent János Pál pápa tévedhetetlen és végleges tanítását:
„Figyelmesen szemügyre kell venni az emberi természet és szabadság helyes viszonyát, s különösen azt, milyen hely illeti meg az emberi testet a természetes törvény kérdéseiben.(…)”
„A személy, testét is beleértve, teljesen magára bízatott, s a lélek és a test egységében alanya saját erkölcsi cselekedeteinek. A személy az értelem világosságánál és az erény segítségével fedezi fel testében – a teremtő bölcs tervének megfelelően – az önátadás előjeleit, ígéretét és kifejezését.(…)”
„Az a tanítás, mely elszakítja az erkölcsi cselekedetet testi föltételeitől, eltér a Szentírás parancsolataitól és ellentmond a hagyomány tanításának is. Az ilyen tanítás új formában éleszt föl néhány régi tévedést, melyeket az Egyház mindig elvetett, mert az emberi személyt tisztán formális, „spirituális” szabadságra redukálják. Ez a redukálás tagadja a test és a vele kapcsolatos cselekedetek erkölcsi tartalmát. (vö. 1Kor 6,19). Pál apostol kijelenti, hogy nem lesz része a mennyek országában „az erkölcsteleneknek, bálványimádóknak, házasságtörőknek, kéjenceknek, szodomitáknak, tolvajoknak, kapzsiknak, részegeseknek, átkozódóknak, rablóknak” (vö. Uo. 6,9-10). Ez a kárhoztató ítélet – melyet a Trienti Zsinat megerősített – „halálos bűnnek és „becstelen cselekménynek” nevez néhány sajátos cselekvést, melyeknek szándékos végrehajtása kizárja a hívőket az ígért örökségből. A test és a lélek ugyanis elválaszthatatlanok: a személyben, a szándékos cselekvőben és a megfontolt cselekvésben együtt állnak vagy buknak.” („Veritatis splendor” 48-49)
De egy Jézus-tanítvány nem állhat meg itt. A házasságtörő asszonnyal szemben Jézus az igazságban megbocsájt: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11) Ő a megtérés, az igazságban való élet útját kínálja.
A „Fiducia supplicans” nyilatkozatban ehelyett azt találjuk, hogy az áldás azoknak szól, akik azt kérik, hogy „mindaz, ami igaz, jó és emberileg érvényes az életükben és a kapcsolataikban, a Szentlélek jelenléte által gazdagodjon, gyógyuljon és emelkedjen.” (31. szakasz). De mi a jó, igaz és emberileg érvényes egy homoszexuális kapcsolatban, amelyet a Szentírás és a Hagyomány súlyos eltévelyedésként és „belső természete szerint rendetlenként” határoz meg? Hogy egyeztethető össze ilyen írás a Bölcsesség könyvével, amely kijelenti: „De az álnok gondolatok eltávolítanak Istentől, és a próbára tett mindenhatóság eltaszítja az eszteleneket. Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség, és nem vesz lakást olyan testben, amely a bűnnek szolgál. Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól…” (Bölcs 1,3-5). Egyetlen dolgot kell kérnünk a természetellenes kapcsolatban élő emberektől: hogy térjenek meg és igazodjanak Isten Igéjéhez.
A Katolikus Egyház Katekizmusának segítségével (2358-2359) még pontosabban megfogalmazhatjuk: „Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket. A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.”
Ahogy XVI. Benedek rámutatott: „a homoszexuálisokat, mint személyeket nem szabad diszkriminálni (…); az egyén iránti tisztelet teljes mértékben alapvető és döntő. Ez azonban nem jelenti, hogy a homoszexualitás erkölcsileg helyes lenne. A homoszexualitás továbbra is valami olyasmi, ami radikálisan ellentétes annak lényegével, amit Isten eredetileg akart.”
Tehát Isten Igéje – amelyet a Szentírás és a Szenthagyomány is közvetít – jelenti azt az egyetlen szilárd alapot, az igazság egyetlen alapját, amelyre minden püspöki konferencia építhet a homoszexuális személyek iránti irgalmasság és igazság lelkipásztori szolgálatában. A Katolikus Egyház Katekizmusa egy erőteljes szintézist kínál, válaszolva a II. Vatikáni Zsinat azon kívánalmára, hogy „az evangéliumi igazság ragyogó fénye minden embert serkentsen Krisztus mindent felülmúló szeretetének keresésére és elfogadására.”[4]
Köszönetet kell mondanom azoknak a püspöki konferenciáknak, amelyek már elvégezték az igazságnak eme munkáját, különösen Kamerunban, Csádban, Nigériában stb. Döntéseiket és a „Fiducia supplicans” nyilatkozattal szembeni határozott ellenállásukat osztom és támogatom. Bátorítanunk kell a többi nemzeti vagy regionális püspöki konferenciát és minden püspököt, hogy ugyanezt tegyék. Ezzel nem Ferenc pápával szállunk szembe, hanem határozottan és radikálisan egy olyan eretnekséget ellenzünk, amely súlyosan aláássa az Egyház tekintélyét, Krisztus Testéét, mert ellentétes a katolikus hittel és Szenthagyománnyal.”
XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy „a ’homoszexuális házasság’ fogalma ellentmondásban van az emberiség mindazon kultúráival, amelyek mind a mai napig követték egymást, ezért olyan kulturális forradalmat jelent, amely az emberiség egész eddigi hagyományával szemben áll.” Úgy vélem, hogy az afrikai egyház nagyon is tisztában van ezzel. Nem feledkezik meg alapvető küldetéséről, amelyet a legutóbbi pápák bíztak rá. VI. Pál pápa 1969-ben, Kampalában, az összegyűlt afrikai püspökökhöz szólva kijelentette: „Nova Patria Christi Africa: Krisztus új hazája Afrika.” XVI. Benedek pápa két alkalommal is hatalmas küldetést bízott az afrikai egyházra: az emberiség szellemi tüdejévé kell válnia, gyermekeinek és kultúráinak hihetetlen emberi és szellemi gazdagsága miatt. A 2009. október 4-i homíliájában ezt mondta: „Afrika az emberiség végtelenül nagy szellemi ’tüdejeként’ jelenik meg a hit és a remény válságának idején. Azonban ez a tüdő is megbetegedhet. Jelen pillanatban legalább két veszélyes betegség fenyegeti: elsősorban a nyugati világban már elterjedt kór, a gyakorlati materializmus, amely a relativista és a nihilista gondolkodásmóddal párosul. (…) Az úgynevezett ’első’ világ exportálta és exportálja ma is azt a mérgező szellemi szemetet, amely megfertőzi más kontinensek népeit, köztük különösen éppen az afrikai népeket.” [5].
II. János Pál pápa arra emlékeztette az afrikaiakat, hogy az emberiség üdvösségéért részt kell vállalniuk Krisztus szenvedésében és gyötrelmeiben, „mert minden afrikai neve fel van írva Krisztus szögekkel átszúrt tenyerére.” [6].
Afrika gondviselésszerű küldetése ma talán az, hogy emlékeztesse a Nyugatot, hogy a férfi semmi a nő nélkül, a nő semmi a férfi nélkül, és mindkettő semmi a harmadik alkotóelem, a gyermek nélkül. Szent VI. Pál pápa e kontinens hagyományos értékeinek pótolhatatlan hozzájárulását: „az élet spirituális látásmódját, az emberi méltóság tiszteletét, a család és a közösség érzését” hangsúlyozta („Africae terrarum” 8-12). Az afrikai egyház ebből az örökségből él. Krisztus miatt, valamint az ő tanításához és életének példájához fűződő hűsége miatt lehetetlen számára, hogy elfogadja a keresztényietlenné vált és dekadens Nyugat által hirdetett embertelen ideológiákat.
Az afrikaiak nagyon is tudatában vannak az Isten által teremtett természet szükséges tiszteletének. Ez nem nyitottság és társadalmi haladás kérdése, ahogy azt a nyugati média beállítja. Ez annak eldöntéséről szól, hogy a szexualitásunk a Teremtő bölcsességének ajándéka-e, vagy egy értelmetlen, sőt művi valóság. Ám itt is XVI. Benedek pápa egy figyelmeztetése jut eszünkbe: „Amikor lemondunk a teremtés eszméjéről, lemondunk az emberi nagyságról.” Az afrikai egyház a legutóbbi szinóduson is erőteljesen védelmezte az Isten által teremtett férfi és nő méltóságát. Hangját gyakran figyelmen kívül hagyják, lenézik vagy túlzónak tartják azok, akiknek egyetlen rögeszméjük a nyugati lobbiknak való megfelelés.
Az afrikai egyház a szegények, az egyszerűek és a kicsik hangja. Felelős azért, hogy Isten Igéjét hirdesse a nyugati keresztényekkel szemben, akik – mivel gazdagok és sokrétűen képzettek a filozófiai, teológiai, bibliai és kánoni tudományokban – azt képzelik, hogy fejlettek, modernek és bölcsek a világi bölcsességet tekintve. De „Istennek a ’balgasága’ bölcsebb az embereknél.” (1Kor 1,25). Ezért nem meglepő, hogy Afrika püspökei szegénységükben ma is ennek az isteni igazságnak a hírnökei egyes nyugati püspökségek hatalmával és gazdagságával szemben. „Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.” (1Kor 1,27-28). De vajon meg merik-e hallgatni őket a szinodalitásról szóló szinódus következő ülésén? Vagy gondoljuk azt, hogy a meghallgatásra és tiszteletadásra vonatkozó ígéreteik ellenére továbbra is figyelmen kívül hagyják figyelmeztetéseiket, ahogyan ezt ezidáig tapasztaltuk? „Az emberekkel szemben legyetek óvatosak.” (Mt 10,17) – mondta az Úr Jézus, mert mindaz a zűrzavar, amit a „Fiducia supplicans” nyilatkozat gerjesztett, más, finomabb és rejtettebb megfogalmazásokban ismét megjelenhet a szinodalitásról szóló szinódus 2024-es második ülésszakán, vagy azok szövegében, akik segítik a Szentatyát a szinódus utáni apostoli buzdítás megfogalmazásában. Nem kísértette-e meg a Sátán háromszor az Úr Jézust? Ébernek kell lennünk azokkal a manipulációkkal és tervekkel szemben, amelyeket már a szinódus következő ülésszakára készítenek elő egyesek.
Az apostolok utódainak legyen mindig elegendő bátorsága komolyan venni Jézus szavait: „Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,35). A Katolikus Egyház Katekizmusa ilyen példát mutat világos, éles és bátor tanításával. Minden más értelmezés elkerülhetetlenül csonka, kétértelmű és félrevezető lenne. Manapság annyi beszédet hallunk, mely olyan körmönfont és körülményes, hogy végül a Jézus által kimondott átok alá esik: „ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van”. Új jelentéseket adunk a szavaknak, ellentmondunk és meghamisítjuk a Szentírást, miközben azt állítjuk, hogy hűek vagyunk hozzá. Végül már nem az igazságot szolgáljuk.
Hadd ne bocsátkozzam tehát hiábavaló vitákba az áldás szó jelentésével kapcsolatban. Nyilván imádkozhatunk a bűnösért, természetesen kérhetjük Istentől a megtérését. Nyilvánvaló, hogy megáldhatjuk azt az embert, aki fokozatosan Istenhez fordul, hogy alázattal kérje az igazi és gyökeres változás kegyelmét az életében. Az Egyház imája senkitől sem tagadható meg. De soha nem lehet úgy kiforgatni, hogy legitimáljuk vele a bűnt, a bűn szerkezetét, vagy akár a bűn közelgő alkalmát. A töredelmes és bűnbánó szívet, még ha messze van is a szentségtől, meg kell áldani. De ne feledjük, hogy a megtérés megtagadását és a szív megkeményedését látva Szent Pál nem az áldás szavait ejti ki, hanem ez a figyelmeztetést: „Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét. Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni.” (Róm 2,5-6).
A mi feladatunk, hogy hűségesek legyünk ahhoz, aki ezt mondta nekünk: „Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18,37). Rajtunk, püspökökön, papokon, megkeresztelteken múlik, hogy a magunk részéről tanúságot tegyünk az igazságról. Ha nem merünk hűek lenni Isten szavához, akkor nemcsak Őt áruljuk el, hanem azokat is, akikhez szólunk. Az a szabadság, amelyet el kell vinnünk az azonos neműek párkapcsolatában élőknek, Isten szavának igazságában rejlik. Hogyan is mernénk azt elhitetni velük, hogy az a jó, és az felel meg Isten akaratának, ha bűnük börtönében maradnak? „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,31-32).
Ne féljünk hát attól, ha a világ nem ért meg és nem fogad el bennünket. Jézus azt mondta nekünk: „… engem gyűlöl [a világ], mert bizonyítom, hogy gonoszak a tetteik.” (Jn 7,7). Csak azok hallják meg a hangját, akik az igazsághoz tartoznak. Nem muszáj, hogy egyetértsenek velünk, és hogy az egyöntetű álláspontot támogassuk.
Emlékezzünk Ferenc pápa súlyos figyelmeztetésére pápaságának kezdetén: „Igyekezhetünk előre az úton, sok mindent építhetünk, de ha nem valljuk Jézus Krisztust, nem jutunk semmire. Humanitárius nem-kormányzati szervezet leszünk akkor, de nem leszünk az Egyház, Krisztus Menyasszonya.” Mi történik, ha nem a kövekre építünk? Az történik, ami a gyermekek által épített homokvárral a tengerparton: összeomlik, mert nincs tartása. Amikor nem valljuk meg Jézus Krisztust, Léon Bloy mondása jut eszembe: „Aki nem az Úrhoz imádkozik, az ördöghöz imádkozik.” Ha nem valljuk meg Jézus Krisztust, akkor megvalljuk az ördög világiasságát, a démonok világiasságát.” (2013. március 14.).
Krisztus szava fog majd megítélni minket: „Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.” (Jn 8,47).
[1] II. János Pál, Üzenet a béke nemzetközi napjára, 1980. január 1.
[2] Ferenc pápa, 2023. február 26-i Úrangyala imádság.
[3] Úrangyala imádság, 2023. február 26.
[4] II. János Pál pápa „Fidei depositum” kezdetű apostoli konstitúciója.
[5] XVI. Benedek pápa homíliája, amely a püspöki szinódus második, Afrikával foglalkozó rendkívüli közgyűlésének megnyitóján, 2009. október 4-én hangzott el. Ugyanezt a kifejezést: „Afrika, az emberiség szellemi tüdeje”, használta az „Africae munus” kezdetű buzdításában, 13. bek.
[6] II. János Pál pápa, „Ecclesia in Africa”, 143. bek.
Az Úr megáldja mindazokat, akik alkalmasak a keresztség szentségének felvételére, vagyis minden embert.De azután az embereknek beszélgetésbe kell bocsátkozniuk az Úr áldásával, és meg kell látniuk, hogy mi az az út, amelyet az Úr javasol nekik. Nekünk pedig kézen kell fognunk őket, és segítenünk kell nekik ezen az úton, nem pedig eleve elítélni őket. Ez az Egyház lelkipásztori munkája. Ez egy nagyon fontos feladat a gyóntatók számára” – állapította meg a pápa, hangsúlyozva, hogy mindig arra biztatja a gyóntatókat: mindent bocsássanak meg, és bánjanak nagy jósággal az emberekkel, mint ahogy az Úr bánik velünk. Ha a gyóntatók segíteni akarnak az embereknek, akkor beszéljenek velük, és segítsenek nekik továbbhaladni az úton, de adjanak feloldozást mindenkinek – mondta Ferenc pápa, majd egy vallomást tett: „Ötvennégy év óta vagyok pap – öreg vagyok –, és ez alatt az ötvennégy év alatt csak egyszer tagadtam meg a megbocsátást, az illető képmutatása miatt.”
Ez igaz, mindent meg kell bocsátanunk, mert ő megbocsátott nekünk. Ő mutatta nekünk ezt a »rossz példát«.”Ferenc pápa az interjúban kifejtette: az Egyháznak van egy „szívélyes dimenziója”, vagyis mindenkit befogad, mindenkinek otthona. Ezt maga az Úr mondja a királyi menyegzőről szóló példabeszédben, amely olyan nagyon tetszik a pápának. Fel is idézte a beszélgetésben Máté evangéliumának ezt a részét: a király, amikor a fia esküvőjére a vendégek nem jöttek el, mert mindenki a saját érdekei után ment, azt mondja szolgáinak, hogy „Menjetek ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre” (Mt 22,9). „Hozzatok el mindenkit, jókat és rosszakat, egészségeseket és betegeket, fiatalokat és öregeket… – folytatta saját szavaival a Szentatya.
Mindenkit. Ez az Úr meghívása.És mindenki a maga terhével jön, mert mindenkinek megvan a maga gondja, és az Úr azt mondja: „mindenki”. Ezt az Úr mondja, nem én. A probléma az, amikor mi elkezdünk válogatni: ezt igen, ezt nem… Tegye ezt az Úr. Mi, mindannyian bent, azután majd meglátjuk” – mondta közvetlen szavakkal a pápa.
Ferenc pápa találkozik a Szentszéki Sajtóirodához akkreditált újságírókkal egy zártkörű audiencián a vatikáni Apostoli Palotában 2024. január 22-én
Ferenc pápa találkozik a Vatikánról tudósító újságírókkal az Apostoli Palotában 2024. január 22-én
Ferenc pápa találkozik a Szentszéki Sajtóirodához akkreditált újságírókkal egy zártkörű audiencián a vatikáni Apostoli Palotában 2024. január 22-én
Fridolin Ambongo Besungu bíboros, Kinshasa érseke az Amazonas Szinódusáról tartott sajtótájékoztatón beszél a Szentszék Sajtóirodájában„Ez az időzítés, a dokumentum publikálásának pillanata károsan hatott a szinódusi folyamatra”– mondta Ambongo január 25-én.
„Az első ülésen a szinódus foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, de a szinódus nem hozott döntést – mondta Ambongo bíboros. – Tehát e dokumentum megjelentetése a szinódus két ülésszaka között a legtöbb emberben olyan benyomást keltett, mintha az a szinódus eredménye lenne, holott semmi köze nem volt a szinódushoz.”Ambongo bíboros ezen megjegyzései a SECAM és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) képviselőinek január 24-26-án Nairobiban (Kenya) tartott közös találkozóján hangzottak el. Ambongo bíboros szerint már a zsinat első ülésszakán is sokan érzékelték, hogy az – legalábbis közvetve – „a homoszexuális párok és a homoszexualitás jóváhagyását” célozza, ami – érvelése szerint – ellenkezik az afrikai kultúrával és a katolikus hit alapvető tanításával.
„Nagyon örülök, mert ez a közlemény remélhetőleg csökkenti valamelyest az agresszív elutasítást, és világossá teszi, hogy az emberek megáldása egy valóban katolikus cselekedet”– mondta ki Peter Kohlgraf mainzi püspök a német püspökök általános álláspontját.
„Ezért mi, afrikai püspökök nem tartjuk helyénvalónak, hogy Afrikában megáldjuk a homoszexuális kapcsolatokat vagy az azonos nemű párokat, mert ez zavart okozna”– mondták.
„Az Afrikai Püspöki Konferenciák hangsúlyozzák, hogy a homoszexuális hajlamú emberekkel tisztelettel és méltósággal kell bánni, ugyanakkor emlékeztetik őket arra, hogy az azonos neműek kapcsolatai ellentétesek Isten akaratával, és ezért nem kaphatják meg az egyház áldását”– fogalmazott a nyilatkozat.
„kis ideológiai csoportoktól”származik, ugyanakkor elismerte, hogy Afrika „különleges eset”.
„Általánosságban azonban bízom abban, hogy fokozatosan mindenkit megnyugtat a Hitoktatási Dikasztérium »Fiducia Supplicans« nyilatkozatának szellemisége, amelynek célja a befogadás, nem pedig a megosztás. Arra hív minket, hogy fogadjuk be ezeket az embereket, és bízzuk őket Istenre, ahogyan magunkat is”Ambongo bíboros a január 25-i nairobi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a SECAM január 11-i, a vatikáni irányelvet elutasító nyilatkozata megnyugtatta az aggódó afrikai keresztényeket.
„Örömmel állapítom meg, hogy január 11-i levelem közzététele óta visszatért a nyugalom Afrikába, és újra közösségben, egységben vagyunk Ferenc pápával.”Az európai püspökökkel való közös találkozón több afrikai püspök határozottan kifejezte azon véleményét, hogy a szinódusi folyamatnak nem szabad megengednie, hogy az egyetemes Egyház módosítsa a tanítást csak azért, hogy „mindenkinek helyet teremtsen”, ami a legtöbb megfigyelő szerint egy újabb utalás az azonos neműekkel kapcsolatos vitákra.
„A mi Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus mindenkit meghív arra, hogy a tanítványa legyen. Azonban mindazoknak, akik vállalják, hogy a tanítványai legyenek, nem a saját feltételeik szerint, hanem az Úr feltételei és szabályai szerint kell követniük Őt. Jézus tanítványának lenni a folyamatos megtérésre való késztetést is jelenti, a bűnös élettől való elfordulást, egy megszentelt élet elfogadását.”Az afrikai főpapok ragaszkodtak ahhoz is, hogy a szinódusi folyamat során a hit útjára vonják be a nőket és a fiatalokat is.
„Az egyház jövője a fiatalok kezében van, és az ifjúság hatékony egyházi részvétele érdekében programjaikat és tevékenységeiket prioritássá kell tenni”– mondták a SECAM tagjai.
„A nők tartják össze az egyházat; ők vannak többségben. Ők jelentik az Egyház gerincét. Olyanok az Egyháznak, mint egy ajándék” – tették hozzá a püspökök.
Serafino Maria Lanzetta mariánus ferences atya,
