Parlagfű: ellenség vagy barát?

Augusztus elején országszerte megjelent a parlagfű virágpora a pollencsapdákban, és az előző évek tapasztalatai alapján a parlagfű pollenszórásának tetőzése augusztus utolsó két és szeptember első hetében van. Ellenség vagy barát ez a növény?

A pollenallergiások zöme érzékeny a parlagfűre: a könnyezéssel, szemviszketéssel, tüsszögéssel járó szénanátha egyaránt sújtja a felnőtteket, öregeket, fiatalokat és a gyerekeket is. A növényt hatósági szabályzat szerint irtani kell!

Mellette

Egyes vélekedések szerint viszont a parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. E szerint a nézet szerint, nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület.

Ellene

A másik álláspont, hogy a parlagfű egyáltalán nem valami önzetlen módon működő faj. Természetesen minden növény képes nagyon trükkös élettani mechanizmusokkal a számára kedvező helyzetet kiaknázni. A parlagfű esetén is így van ez, de a talaj nedvességét visszatartó növény nem létezik. A fotoszintézis csak víz felhasználásával lehetséges, tehát mint minden növény, úgy a parlagfű is párologtat.

Kötelező irtani, de ehető gyógynövény

Irtani kell, nemcsak azért, mert a hatályos jogszabályok ezt előírják, hanem mert ez egyfajta önvédelem. Aki parlagfüvet lát, lépjen oda, húzza ki, szóljon rá arra, akinek a kertje tele van, különben jön a bírság. Meglepő, de egyébként egy ehető gyógynövényről van szó. Kevesen vannak, de akik rendszeresen fogyasztják, azok azonban egybehangzóan állítják, számos jótékony hatással bír. Ezek közül néhány: fokozza a szervezet őssejt termelését, immunerősítő, rákmegelőző és gyulladáscsökkentő is.

Teája megvásárolható

Bio boltokban kapható, és igazán extrém a helyzet, mert a készítmény fogyasztása allergiás panaszokra is javasolt. Egy teáskanál gyógynövény keveréket forrázz le 2,5 dl vízzel és hagyd állni 10 percig Reggel és esete 1-1 bögrényi parlagfű tea elfogyasztása javasolt. Kúraszerűen használd. Nemcsak immunerősítésre, de lázcsillapításra, gyulladásokra, és gyomorgörcsre is alkalmas.



2016. szeptember 1.
írta: Malina Adrienn
forrás: wellnesscafe.hu/wellness/2016-09/parlagfu-ellenseg-vagy-barat/