Miért nem hagyhatnak fel a katolikusok a hírek figyelemmel kísérésével a vallásellenes és progresszív elfogultság ellenére sem?

Sok hívőtársam körében – különösen a hagyományosabb körökben – találkoztam azzal a tendenciával, hogy szkeptikusan nyilatkoznak a hírek olvasásának szükségességéről. Eluralkodni látszik az az érzés, hogy a szóbőség és a világ folyó ügyei csupán figyelemelterelések. Ehelyett – így szól az érvelés – a magaslatok és az isteni felé kellene irányítanunk gondolatainkat.


Az ilyen gondolatok érthetőek, különösen a manapság „hírként” tálalt jelentéktelen dolgok nagy részének láttán, nem is beszélve napjaink fősodratú médiájának gyakran vallásellenes irányultságáról és agresszívan progresszív napirendjéről. De ha hajlamosak vagyunk túlzottan a túlvilági dolgokra összpontosítani, akkor ez az azokban a mindennapi csatákban való részvételünk rovására mehet, amelyekkel a világban gyökerező katolikusokként szembesülünk. És mindezt egy olyan időszakban, amikor a világnak nagyobb szüksége van a katolikusokra, mint valaha.

Egy barátom gyógyított ki engem elsőként a hírekkel szembeni ellenszenvemből. Némi büszkeséggel mondtam el neki, hogy évekig az egyetlen újságcikk, amit olvastam, egy 18. századi lap cikke volt, amely Edmund Burke alsóházi beszédét írta le. A barátomat ez nem hatotta meg. Felvilágosított, hogy katolikusként valójában kötelességem tudni, mi történik a világban. Hogyan is imádkozhatnék különben azokért, akik szenvednek, hogyan lehetnék folyamatosan tájékozott arról a korról, amelyben élünk, és hogyan tudnék jobban felkészülni arra, hogy jobbá tegyem azt?

A Catholic Herald egy korábbi cikkében idéztem Frederick William Faber atyát, az angol himnuszírót és teológust, aki 1845-ben tért át az anglikanizmusból a római katolicizmusra, és felidéztem megállapítását a kor egyházi vezetésének való tisztelettudó engedelmességről. Az ő álláspontja azonban tágabb megközelítésű volt – és segít nekünk abban, hogy hogyan viszonyuljunk a mai hírkínálat ijesztő zajához és terjedelméhez -, amikor megfogalmazta azt, hogy az eretnekség lényege „az Egyház néhány kedvenc múltbeli korszakának makacs és időmarta imádatában rejlik, szemben a jelen korszakkal, amelyben az embernek a kötelességei felmerülnek”.

Itt és most kell erőfeszítéseket tennünk, nem pedig egy olyan világ képét megidézni, amely már nem létezik a maga anyagi pompájával – bármennyivel is kényelmesebb lenne ott „lakozni”.

A világtól való visszavonulás gondolata az utóbbi időben egyre népszerűbbnek tűnik, különösen Rod Dreher Szent Benedek válaszútján. Túlélési terv keresztényeknek egy kereszténység utáni világban (The Benedict Option: A Strategy for Christians in a Post-Christian Nation) című könyvének megjelenése után, amely az én olvasatomban azt sugallja, hogy a hívőknek kisebb közösségekbe kellene visszavonulniuk, és imádságban együtt élniük, távol attól a világtól, amely összezavarodott és képtelen kezelni a helyzetet.

Hajlamosak vagyunk romantikusan viszonyulni az áhítat és a szemlélődés e felfogásához, amelyet nagymértékben idealizálnak a középkor tisztelettudó elképzelései. Azok az idők nem voltak olyan sötétek, mint ahogyan azt sok mai ember feltételezi, de nem is voltak vallási szempontból olyan ideálisak, mint amilyennek vágyakozó védelmezőik szeretik beállítani őket. Könnyű a „vagy-vagy” mentalitást követni, de az ritkán veszi figyelembe az élet összetettségét, akár a múltban, akár a jelenben.

Akárcsak mi, a korai keresztények is a világban élő férfiak és nők voltak. Bár a szerzetesi élet sok mindent hozott nekünk – egyesek szerint a szabadpiacot is, hiszen sok késő skolasztikus szerzetes és barát már jóval Adam Smith előtt írt a gazdaságelméletről -, mégis több közös vonásunk van ezekkel a korai keresztényekkel, mint a középkori remete szerzetesekkel.

Nagy Szent Gergely emlékeztetett bennünket arra, hogy a szentéletűség nincsen fenntartva az egyházi rendbe tartozók számára, amikor ezt írta: „A szemlélődés kegyelme nem olyan valami, ami a nagyoknak megadatik, a kicsinyektől pedig megtagadtatik. Sok nagy ember megkapja, ahogyan a kicsinyek közül is sokan, a világtól elkülönülten élők éppúgy, mint a házasok. Ha tehát a hívők között egyetlen állapot sincs kizárva a szemlélődés kegyelméből, bárki, aki bensőleg őrzi szívét, megvilágosodhat e kegyelem által.”

Hasonlóképpen, Aranyszájú (Krizosztomosz) Szent János, a korai egyházatyák egyike, aki Konstantinápoly érsekeként szolgált, ezt írta: „Nem mondom nektek, hogy hagyjátok el a városokat, és tegyétek félre a polgári ügyeket. Nem, maradjatok ott, ahol vagytok, de gyakoroljátok az erényt. Igazság szerint jobban szeretném, ha inkább azok tündökölnének erényükkel, akik a városokban élnek, semmint azok, akik a hegyekbe vonultak el.

Más szóval, legtöbbünknek az a sorsunk, hogy a világban éljünk, de ne legyünk a világból valók. Ez nem könnyű megkülönböztetés. És amikor a hírekben egymással versengő történeteket olvasunk, nehéznek tűnhet kihámozni az igazságot. Nekünk Nyugaton vajon teljes mértékben szövetségeseink, Izrael mellé kell-e állnunk, vagy túl messzire mentek a gázai ellentámadásukkal, ahogyan arról egyes hírcsatornák beszámolnak? Nem tudom a választ, csak annyit mondhatok, hogy kötelességünk feltenni ezeket a kérdéseket, és nem szabad elvonatkoztatni embertársaink nyomorúságos helyzetétől.

Mindig az isteni felé kell fordulnunk életünk irányításhoz. Még a világi szerzők is elismerik, hogy ilyen bölcsesség itt a Földön nem található. Nassim Nicholas Taleb 2007-ben megjelent, A fekete hattyú, avagy a legvalószínűtlenebb dolgok hatása (The Black Swan: The Impact of the Highly Improbable) című nagy hatású könyvében azt állítja, hogy ha meg akarjuk jósolni a jövőt, vagy ha a világ megértésében előnyösebb helyzetben szeretnénk lenni, akkor nincs valódi előnye a hírek olvasásának.

Mindazonáltal, ha teljesíteni akarjuk keresztényi kötelességeinket, a hírek kritikus szemlélete távolról sem nem ellentétes küldetésünkkel. Ennek során könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy sok médium inkább akadályozza, semmint segíti a világ megértését. Az egyik megoldás lehet az, ha támogatjuk az „alternatív” lehetőségeket, például a katolikus újságírást. Vagy úgy olvasunk el egymással versengő narratívákat, hogy az evangélium prizmáján keresztül közelítjük meg őket.

Kétségtelenül rengeteg „álhír” kering – de az az állítás, hogy a mai világ ismerete akadályozza a szentéletűséget, éppolyan rossz példája a pontatlan híreknek. A katolikusoknak naprakészen tájékozottaknak kell lenniük az eseményekről, és úgy kell bekapcsolódniuk a világ dolgaiba, ahogyan a világot tapasztalják.


Catholic Herald
fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
fotó: pexels.com
forrás: ZARÁNDOK.MA