11 mód a magány elűzésére

Ezt a néhány egyszerű dolgot könnyen megteheted, hogy barátokat szerezz és értelmesebbé tedd az életedet. Az ember hirtelen rádöbben, hogy magányos. Ezt az érzést Dr Mehmet Oz a kultúránkat sújtó, és egyre terjedő magányosság-járvány részeként írja le.


Lehet, hogy mostanában költöztél új helyre, és a vártnál nagyobb nehézséget okoz új emberekkel találkozni? Vagy talán észrevetted, hogy a közösségi médiabeli „barátaid” legtöbbjét alig ismered? Talán most váltál szülővé, és rájöttél, hogy szűkebb az a támogatói csoport, mint amire szükséged lenne? Nyomorultul érzed magad, magányosnak és elveszettnek? A jó hír az, hogy nem vagy egyedül.

Sovány vigasz azonban, ha tudjuk, hogy mások, akik épp ezt olvassák, éppen olyan magányosak, mint mi. Ezért mutatunk 11 olyan módot, amely segít megtörni a magányosság járványát.

1. Tölts kevesebb időt a közösségi médiával

Kezdjük a legnyilvánvalóbbal. Fárasztó, időt rabló és nagyon gyakran csak a valódi, tartalmas emberi kapcsolatok helyettesítője. A közösségi médiának természetesen megvan a helye a kapcsolattartásban, de tanulmányokból tudjuk, hogy a túlzott használata a bizonytalanság érzéséhez, versengéshez és irigységhez vezethet. A tanulmányokból az is kiderül, hogy csak áltatjuk magunkat, ha azt gondoljuk, hogy velünk ez nem történhet meg.

A legfontosabb azonban az, hogy a közösségi média miatt érzelmileg becsapottnak érezhetjük magunkat, hiába van tucatnyi, vagy akár több száz „barátunk”.

Hol marad egy jó kávé mellett elmondott vicc, vagy egy jól időzített kacsintás, ami aztán kuncogásba fullad? A virtuális ölelések és a levélbeli hangulatjelek, az emojik nem pótolhatják a valóságot. Kimerít minket az illúzió, a látszat fenntartása, a szelfikkel megosztott önreklámozás és a státuszunk állandó frissítése.

2. A barátságban ne a mennyiséget, hanem a minőséget keresd

S. E. Hinton, fiatal felnőtteknek írt The Outsiders (A kívülállók) című könyvében azt írta: „Ha életed során két barátod van, szerencsés vagy. Ha egy jó barátod van, az még annál is nagyobb szerencse.” Kinyithatjuk a szívünket a család, a barátok, az ismerősök széles körének, de igazán hálásak akkor lehetünk, ha néhány valódi bizalmast találunk. A legjobb barát lehet egy szülő, egy testvér, vagy a házastárs.

Lehet, hogy nincs széles baráti köröd, akikkel elmehetsz ebédelni vagy egy jót beszélgethetsz, és nincs olyan „legjobb barátod”, akit még az általános iskolában szereztél, de az igazság az, hogy ha van egyetlen olyan ember, akinek kiöntheted a szíved, vagy aki benned bízik, akkor szerencsés vagy. Ha nincs ilyen barátod, ne aggódj. Van valahol egy nagyszerű ember, akinek pont olyan barát társaságára van szüksége, mint amilyen te vagy. Ha eljön az ideje, megtalálod ezt a barátot.


3. Olvass minőségi klasszikusokat (keress jó műsorokat és zenét is)

C.S. Lewis azt mondta: „Azért olvasok, hogy tudjam, nem vagyok egyedül.” Ebben rejlik egy igazán jó könyv ereje. Az ember nem érezheti magát vacakul vagy magányosnak, ha a kandalló mellett egy csésze forró csokoládéval a kezében olyan klasszikusokat olvas, mint a Büszkeség és balítélet, vagy a Narnia Krónikái. Hirtelen az egyedül töltött idő élvezetessé válik: minden elolvasott oldallal elégedettebb leszel, akár egy hobbit a Megyében.

Egyébként meg, ha magányos vagy, miért ne olvasnál nagyszerű magányos szereplőkről? Jane Eyre, Robinson Crusoe és Pip a Szép Remények című regényekből csak arra várnak, hogy a barátaid legyenek. Ez a jó tanács arra is vonatkozik, hogy mit nézel, vagy hallgatsz.

A lehangoló, kemény műsorok vagy a bugyuta valóságshow-k nem táplálják a lelket, és ha véget érnek, nagy valószínűséggel ürességet érzel. Ha valami mélyebbre vágysz, nézd meg a Masterpiece Theatre (Színházi Remekművek) valamelyik adását, vagy olyan szórakoztató és optimista műsorokat, mint A farm, ahol élünk, esetleg valami csacskaságot, amin annyit nevethetsz, hogy megfájdul az oldalad. Hallgass csodálatos zenét, amely felemeli a lelked.

4. Foglalkozz azzal, ami érdekel

Ahogy a nagymamám szokta mondani: „Ki kell bírnod a saját társaságodat.” Tehát tudd, hogy mit szeretsz, és találj valami olyan tennivalót, amit szívesen csinálsz magadban! Bónusz pont jár azért, ha olyan hobbid vagy érdeklődési köröd van, amit egyedül is lehet csinálni, mert akkor van stratégiád arra, hogyan vigyél örömöt oda, ahova a magány belopódzna. Talán hangszeren játszhatsz, megtanulhatsz kötni, kézműveskedhetsz vagy fával dolgozhatsz.

5. Tégy szívességet idegeneknek

Ha előre engedsz valakit az ajtónál, ha azt mondod: „kérem”, „köszönöm”, esetleg – ha úgy érzed – egy bókkal is megtoldod, az emberibbé teheti a napot. Arra emlékeztet, hogy egy szélesebb közösséghez tartozol. Az őseink kimentek a piacra, beszélgettek, szóba álltak a szomszédaikkal, miközben az árut megvették vagy eladták. Nekünk is ugyanerre van szükségünk, és amikor a bankból kifelé jövet azt mondjuk „legyen szép napja”, vagy megdicsérjük egy anyuka aranyos kisbabáját, akkor ezt a jó érzést adjuk tovább, amit aztán talán ők is tovább adnak. Nehéz olyankor magányt érezni, amikor éppen néhány kedves szót váltottunk valakivel, akivel egyébként nem szoktunk.

6. Tegyél fel kérdéseket, hallgass többet, beszélj kevesebbet

Amikor egy barátoddal ebédelsz, vagy időt szakítasz egy telefonhívásra, figyelj és kérdezz, ne csak szónokolj. Ezzel két dolgot érsz el: kilépsz önmagadból (garantáltan elűzi a magányt), és segítesz a barátodnak, hogy kedve legyen újra felhívni téged.

7. Csatlakozz egy csapathoz

Lehet, hogy a hobbid kapcsán találsz barátokra. Én az esküvői tanúmat egy flamenco táncórán ismertem meg. Eszedbe jutott már, hogy főzőtanfolyamon vegyél részt, franciául vagy olaszul tanulj? Lehet, hogy ott rokonlélekre találsz. Még ha nem is találkozol olyannal, akivel életre szóló barátságot köthetsz, akkor is valami újat tanulsz, és kevésbé fogsz unatkozni. Boredom-busters beat back the blues. (Az unaloműzők elűzik a rosszkedvet. Ezt az angol nyelvtörőt most találtam ki, büszke is vagyok rá! Mondd ki gyorsan velem!)

8. Adakozz jótékony célra

Az időd, a tehetséged, az adományod valaki másnak sokat jelenthet. Lehetetlen magányosnak érezni magunkat akkor, amikor adakozunk. Vállalj önkéntességet egy közösségi központban vagy egy ingyenkonyhán, ürítsd ki a szekrényedből a ritkán használt ruhákat, és add egy hajléktalan szállónak, vagy adakozz arra érdemes célra, például valamely háborús áldozatokat vagy üldözötteket segítő szervezetnek.

9. Járj templomba

Hopp, azonnal a legjobb társaságba kerülsz! Ha rendszeresen jársz templomba, idővel „templomi családod” is lesz, akik imádkoznak érted, és akikért te is imádkozol a nehezebb időkben, olyanok, akik látják felnőni a családodat, és akikkel együtt jársz istentiszteletre éveken át.

10. Gyakorold az irgalmasság cselekedeteit

Ismerjük az Irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Gyakorold ezeket, és annyi – igazán kielégítő – teendőd lesz, hogy nem jut majd időd egyedül érezni magad. Jusson eszedbe, hogy a „látogasd a betegeket” alatt az időseket is értjük, akik lehet, hogy nem betegek, de túl gyengék ahhoz, hogy eljárjanak otthonról. Állandóan a magánnyal küzdenek, és azon töprengenek, hogy fontosak-e még valakinek is, van-e még helyük ebben a világban. Add tudtukra, hogy igen, van! Ahelyett, hogy online kutatnád a családfádat az interneten, látogasd meg családod idősebb tagjait, és kérd meg őket, hogy meséljenek. Ez megszépíti a napjukat, te pedig birtokába jutsz olyan történeteknek, amelyek révén jobban megérzed, ki is vagy, és hogy honnan jöttél.

11. Imádkozz…

… amikor egyedül érzed magad, bárhol legyél is. Ne feledd, Krisztus összes barátja elaludt, amikor Ő a legrémültebb és legszomorúbb volt. Legyél vele abban a magányos kertben az imáidon keresztül.

(Mk 14:37-42)  –  (Lk 22:39-46)


fordította: Eiben Ingeborg
Aleteia
forrás: katolikus.ma/11-mod-a-magany-eluzesere/






Segédlet ha egyedül érzed magad

Isten mindig készen áll megtörni a magányt



Isteni hívószámok


Ha szomorú vagy  –  János 14

Ha valaki cserben hagy  –  Zsoltárok 27

Ha termékenyebb szeretnél lenni  –  János 15

Ha bűnt követtél el  –  Zsoltárok 51

Ha aggódsz valami miatt  –  Máté 6,19-34

Ha veszélyben vagy  –  Zsoltárok 91

Amikor Istent távolinak érzed  –  Zsoltárok 139

Ha hitednek erősítésre van szüksége  –  Zsidók 11

Ha magányos vagy  –  Zsoltárok 23

Ha keserű és kritikus lettél  –  1 Korintus 13

Ha szeretnél megnyugodni  –  Máté 11,25-30

Ha a világ nagyobbnak tűnik Istennél  –  Zsoltárok 90

Ha honvágyad van  –  Zsoltárok 121

Ha imáid gyengék és önzőek  –  Zsoltárok 67

Ha bátorításra van szükséged  –  Józsué 1

Ha depresszióba estél  –  Zsoltárok 27

Ha elvesztetted bizalmadat az enberekben  –  1 Korintus 13

Ha az emberek rosszindulatúnak tűnnek  –  János 15

Ha elcsüggedtél a munkádban  –  Zsoltárok 126


Isteni hívószámok