Hogyan éltek a korai keresztenyek

Tanúságtételük 5 módja


A Navarrai Egyetem által 2023-ban kiadott, „Az első keresztények példája” című könyv a Názáreti Jézus első követőiről szól. Az ő történetük mindig is tanulságos és inspiráló volt a katolikusok számára, és ez így van mind a mai napig.


A közelmúltban a könyv szerzőjével, Gabriel Larrauri -val az ACI Prensa, a CNA spanyol nyelvű hírpartnere készített interjút. Az író szerint – bár az évszázadok során az emberek és a körülmények természetesen megváltoztak -, azok, akik akkor hittek Jézusban, és az apostolok által közvetített tanításában, hasonló dolgokon mehettek keresztül, mint a mai Krisztus-hívők, mint napjaink keresztényei. Mindezek ellenére, ők teljes természetességgel vállalták a hitük miatt rájuk váró kockázatot.” Larrauri öt pontban foglalja össze a korai keresztény élet hiteles ismérveit, amelyek a mai Krisztus követők számára is alkalmazhatók.

1. Teljes elköteleződés

A szerző szerint az evangéliumi üzenet első követői „bizonyságot tettek arról, hogyan lehet a világot megváltoztatni”. „Egyszerű hétköznapi emberek, férfiak és nők voltak, akik tudták, hogyan legyenek hősiesek. Egészen hétköznapi életet éltek, mégis rendkívüli dolgokat cselekedtek, ezáltal mély nyomot hagyva az emberiség történelmében”.

2. Összetartás és bátorság

Larrauri szerint a Krisztus követőinek első közösségeit alkotó emberek „olyanok, mint a távoli fények, melyek ma is világítanak, és számunkra is utat mutatnak”. Másképpen mondva, „ha nem veszítjük szem elől hűségüket és bátorságukat, akkor manapság nagy segítségünkre lehetnek”. A szerző rámutat „példájukra, ahogyan belülről alakították át a világot anélkül, hogy eltávolodtak, elzárkóztak, vagy elhatárolódtak volna a társadalom mindennapi valóságától, melyben éltek”. Éppúgy, mint napjainkban, bizonyos környezetekben az első keresztények is kevesen voltak, nem volt elegendő emberi erőforrásuk, és hosszú ideig nem voltak nagy gondolkodóik vagy fontos közéleti személyiségeik sem – magyarázta Larrauri. Összetartás és a bátorság – ez volt a két kulcsfontosságú elem abban, hogy „nem ijedtek meg” a közömbösséggel és az értékek hiányával jellemezhető társadalmi környezettől, amely „sok tekintetben hasonló volt ahhoz, mint amivel manapság szembesülünk”.

3. Ellenkultúra – szembehelyezkedés a „fősodorral”

Az első keresztények harmadik kiemelkedő tulajdonsága, melyre Larrauri rámutatott, az a képesség, hogy szembenézzenek az üldöztetéssel, és vállalják azt. „Az egyház olyan életstílust támogat, amely szembemegy az árral”, és ebből adódik, hogy „kereszténynek lenni ma is kockázatosnak mondható”. A helyzet az, hogy az Aid to the Church in Need (ACN, Szükséget Szenvedő Egyház nevű segélyszervezet) szerint a kereszténység „a legüldözöttebb vallás a világon” – jegyezte meg Larrauri. Ezért „az első keresztények példája segíthet, erőt adhat ahhoz, hogy szembenézzünk napjaink kihívásaival”. Példájukat látván, „ha ők képesek voltak egészen odáig is elmenni, hogy életüket adják hitükért, akkor ez nekünk is erőt adhat” – mutatott rá a szerző.

4. Az oltáriszentség ünneplése

Az Eucharisztia ünneplése kezdettől fogva „központi szerepet játszott” az első keresztények életében. „Csodálatos látni azt a hitet és szeretetet, amellyel az első keresztények magukhoz vették Jézust az eucharisztia szentségében” – jegyezte meg Larrauri. Majd hozzátette: „megrendítő, hogy napjainkban gyakorlatilag ugyanúgy ünnepeljük a szentmisét, ahogyan azt az első évszázadban tették!”

5. Szeretni embertársainkat

Mindezek mellett pedig ott volt a kölcsönös szeretet, a testvériség, és az egymással való törődés. Larrauri szerint „az első keresztények életvitelének talán a legjellemzőbb vonása az volt, hogy tudták, hogyan szeressék egymást. Ez volt az a jel, amelyről a pogányok felismerték őket. Szeretni egymást, ahogy azt Jézus Krisztustól láttuk: „ez az az örökség, amelyet kaptunk, és amit nekünk is kötelességünk tovább adni. Nem csak jótékonykodásról vagy a humanitárius tevékenységről szólt, hanem arról, hogy – ahogy Tertullianus mondta – készek voltak akár életüket is adni másokért” – magyarázta Larrauri.



Catholic News Agency
fordította: Kántorné Polonyi Anna
forrás: ZARANDOK.MA