Ferenc pápa: komoly és globális probléma a pedopornográfia

A katolikus egyházfőt az esetleges lemondásáról, magyarországi útjáról és a bevándorlásról is kérdezték

A legaktuálisabb nemzetközi politikai kérdésekről, közeledő budapesti látogatásáról, valamint a nyári műtétjéről is nyilatkozott Ferenc pápa abban a hosszú és személyes hangú interjúban, amelyet a COPE spanyol rádió szerdán sugárzott.


Ferenc pápa hetekkel betegsége és felépülése után először - anyanyelvén, spanyolul - nyilatkozott a vatikáni otthonaként ismert Szent Márta-házban készített beszélgetésen.

Az egyházfőt július 4-én műtötték meg a római Gemelli kórházban vastagbélszűkület miatt.

Eszébe sem jutott, hogy lemondjon

A pápa elmondta, hogy jelenleg már teljesen „normális” életet él, és ugyanolyan ritmusban dolgozik, mint korábban. Elárulta, hogy mindent ehet, az utazástól sem tiltották el: minden napja az újságok címeinek olvasásával kezdődik, és televíziót továbbra sincs ideje nézni.

„Soha eszembe nem jutott, hogy lemondjak” - jelentette ki a kórházi kezelése alatt elterjedt hírekre utalva. Megjegyezte, hogy
amikor az egyházfő beteg, feltámad a pápaválasztó „konklávé fuvallata vagy hurrikánja”

Fel kell mérni, hány bevándorlót tudnak befogadni

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a migránsokat nem elegendő befogadni: „befogadni, védelmezni, felkarolni és integrálni” kell egyszerre. Úgy vélte, „az országoknak nagyon őszintén fel kell mérniük, hány embert tudnak befogadni, és ennek mi a felső határa”. Hozzátette, hogy ezzel egy időben nem szabad megfeledkezni
az Európában tapasztalt „demográfiai télről” sem, amely Olaszországban néptelenné teszi a városokat.
„Globális és komoly” problémának nevezte a pedopornográfiát, mellyel szemben a kormányok fellépését sürgette. Az eutanáziát engedélyező spanyol jogszabályra utalva elutasította az emberek „selejtezésének” kultúráját.

A magyarországi látogatásáról is kérdezték

Az újságíró, Carlos Herrera kérdésére, mely az Orbán Viktorral történő budapesti találkozóra vonatkozott, Ferenc pápa elmondta: szeptember 12-én nem állami látogatást tesz, hanem az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatja be. Emlékeztetett, hogy Áder János elnökkel a tavalyi csíksomlyói „gyönyörű magyar nyelvű misén” már találkozott.
„Nem előre megírt forgatókönyvvel utazom: amikor valakivel szemben találom magam, szemébe nézek, és a dolgok maguktól alakulnak.

Nem szükséges azon gondolkodnom, hogy kinek mit fogok mondani (..) a konkrét helyzeteket szeretem”

- mondta Ferenc pápa.
2013-as megválasztására emlékezve elmondta: nem várta, hogy ő lesz a pápa, ezért kisbőrönddel érkezett a Vatikánba. „Úgy gondolom, számos feladatot kell még elvégeznem” - mondta a pápa, aki decemberben tölti be a 85 életévét. Azt mondta, nem akarja, hogy „szupermenként” emlékezzenek rá, hanem olyan „bűnösként, aki igyekezett jót tenni”.



Ferenc pápa magyarországi látogatásának körülményeiről itt és itt írtunk bővebben.



2021. szeptember 2.
MTI/Hetek
Shutterstock/PuzzlePix
forrás: hetek.hu/cikkek/online/ferenc-papa-komoly-es-globalis-problema-a-pedopornografia