A foci EB és a „megszépített káromkodás”

Mai világunkban egyre inkább látható és érezhető, hogy minden nemzet-nek megvan a saját „káros szenvedélye”. Egyes nemzetek híresek a drogfogyasztásról, mások a pénzpocsékolásról, ismét mások a teázásról, kávézásról…

Mi magyarok is híresek vagyunk valamiről, van egy káros szenvedélyünk, mégpedig a káromkodás. Talán a pesszimista világszemléletünkkel is összefügg. Ha valami nem sikerül, ha elborul a magyar ember agya, nemcsak iszik egy kupica pálinkát, hanem „szépen, választékosan” káromkodik is. Például filmszinkronokban is érezhető, hogy a káromkodás sokszínűsége valahogy a magyarok sajátsága.

A káromkodás szenvedélye – a sörök mellett – a meccsnézések alatt is előbukkant. A bárokban, teraszokon, szurkoló közösségekben gyakran felhangzottak hajat meresztő anyázások, istenkáromlások, szitkok és átkok. A magyar csapatnak drukkolva nekem is volt alkalmam ilyen emberek között hallgatni magyar nyelvünk „káromkodás-kincsét”. Valahogy nem is kellett volna meglepődnöm… Ennél érdekesebb volt észrevenni a társaságban azt az embert, aki mindig csak „szépen káromkodik”.

Azzal nyűgözött le, hogy egy félidő alatt körülbelül 10–15 durva káromkodást helyettesítő mondatot mondott. Így is lehet? Hogy lehetséges ez? Ehhez nagy tudatosság, elhatározás, figyelem kell. Káromkodást kikerülni ilyen lazán nem lehet… Kavarogtak bennem a gondolatok. Kíváncsiságom arra vitt, hogy a mérkőzés szünetében megszólítottam. Azt kérdeztem tőle, hogyan csinálja ezt. Elmesélte, hogy a családtagjai eget rengetően káromkodtak. Elhatározta, hogy tudatosan, erőfeszítéssel leszokik róla. Célja volt Isten nevét ne venni a szájára. Akarva, gyakorolva, céltudatosan törekedett a harmadik parancsolat megtartására. Hosszú gyakorlással érte el ezt a szintet. Automatikussá váltak a káromkodás-helyettesítő szép kifejezések… Évek alatt „szépítő szócsavaró” lett.

Megkértem, hogy mondjon párat. Több mint öt percen keresztül sorolta. Döbbenetes. Káromkodás mint káros szenvedély… Káromkodás körülírással, szépítve… Életprogram lehetne bárki számára. Mindenki próbáljon káromkodás helyett ilyeneket használni és megváltozik a világunk, „káromkodós nemzetünk”… Íme, néhány emlékezetes eufemisztikus beszólás a „káromkodó drukker” életéből: A hétszázát! Istók’uccse! Az istállóját! Az árgyélusát! Basszuskulcs! A rézfán fütyülő rézangyalát! A csudába! A macska rúgja meg! Irgum-burgum! Az iskoláját! Azt a hét meg a nyolcát! A kutyafáját! Teringettét! A mindenségit! Hogy az a…! A nyavalya enné meg! A rossz seb egye meg! A ragya verje ki! A teremburáját! A macska rúgja meg! A bagoly csípje meg! A manóba! A törpördögit neki! Azt a leborult szivarvégit…

A beszélgetésünk végén ő is kérdéssel fordult felém: Szeretnéd ezt megtanulni? Igennel válaszoltam. Erre csak nagy természetességgel rávágta: Olvass Süsüt! Leesett az állam… Hogy adós ne maradjak önmagamnak, elolvastam Csukás István Süsü, a sárkány c. művét. Döbbenet, hogy miket találtam benne: „A csuda vigye el! Nyíljon meg alatta a föld! Verje el a jégeső! A tésztakészítő asszony cakkozza ki a fülét! Nőjön be az orra luka!…”

De mik is ezek a kifejezések? Ez a nyelvi eufemizmus (görög eu ’jól’ + phéni ’beszélek’), ami nem más, mint enyhítés, szépítés a szavak segítségével, azaz szépítő kifejezés; valamely kellemetlen vagy illemsértő dolognak enyhítő, körülírásos formában való kifejezése, megkerülése. A szó vallási eredetű; áldozatok, imák alkalmával csak jó jelentésű szavakat lehetett mondani. Az Istennel szembeni magatartás megkövetelte a helyes nyelvhasználatot. Ellentéte a kakofemizmus („durvaság”, „gyalázkodás”).

Ez lenne a káromkodás „terápiája”? Nincs kizárva… Minden esetre sokat segíthet abban, hogy Isten nevét „alkalmas helyen, alkalmas időben” használjuk. Érdemes próbálgatni…



2016. július 9.
Balla Lóránt
forrás: vasarnap.katolikhos.ro/2418-vezercikk/4467-a-foci-eb-es-a-megszepitett-karomkodas