Orbán Viktor elmagyarázza az igazságot a külföldön élő magyarokról

Tegyük már végre tisztába ezt a „külföldre mennek dolgozni a magyar fiatalok, és orvosok, meg jól képzett emberek” kérdést, egyszer és mindenkorra.


  1
Még fiatalon, jól emlékszem arra, még a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, csak ismerősi körben, áhítattal-vegyes félelemmel, csak csendben mesélt történetekre, hogy a „jugók” az NSZK-ba mennek dolgozni és ott pár év alatt megszedik magukat és járnak vissza, haza „jugóba” és minden jó cuccot visznek németből. Akkor ezt, itt Magyarországon, még hangosan mesélni sem volt szabad, mert esetleg elvitték volna azt az illetőt, aki ilyeneket mer „TERJESZTENI”, „hogy aláássa a szocializmusba vetett hitünket”. – és hogy az, „biztos ellenforradalmár”. – Aztán kapott volna 4-5 évet ezért, csak úgy a miheztartás végett, az MSZMP-KMP hatalmi apparátus illetékes embereitől. – Persze innen is mentek volna „magyarból” szívesen, de arra, az MSZMP diktatúrája miatt „még csak gondolni sem volt szabad”. – vagy a másik lehetőségként „disszidálni kényszerültek az emberek,” és megbélyegzettként, még a Magyarországon maradt családját is zaklatta a rendőrség, ezeknek a polgároknak.
  2
Ha ez a „szerencsétlen” MSZP-SZDSZ kormány el tudta volna intézni, az EU-s csatlakozáskor, hogy Magyarországról rögtön lehessen menni dolgozni Németországba, vagy bárhová az Európai Unió területén, akkor éjjel-nappal azt harsogták volna, hogy ők milyen nagyszerű kormánypárt, hogy ilyen szabadságot és külföldi munkalehetőséget intézett el, biztosítottak, a magyar emberek számára. - De mivel ezek a szerencsétlen idióták, akik semmihez sem értenek az MSZP-SZDSZ-ben, még ezt sem tudták elintézni, az EU-s csatlakozási szerződésünk alkalmával, most azt kiabálják mindenhol éjjel-nappal, hogy az Orbán Viktor és a FIDESZ-KDNP rossz politikája miatt, kényszerülnek a fiatalok, és az orvosok és szakmunkások Nyugat Európában munkát vállalni. Persze ez, inkább az MSZP-SZDSZ hozzá nem értő, 14 éves „csőd-politikájának” az eredménye volt. Máskülönben, az emberek egy része mindenképpen kipróbálta volna, hogy milyen más országokban élni, és dolgozni, ha már egyszer, legális lehetőséget kaptak erre.
  3
A FIDESZ-KDNP kormányzási ideje alatt nyílt meg a lehetőség arra, hogy magyar állampolgárok is legálisan vállaljanak munkát az Európai Unió területén és ezzel a lehetőséggel az emberek egy része élni kívánt, amiben semmi kivetni való sincs. Ez éppen úgy az ország, mint az emberek javára válik úgy anyagi, mint kulturális tekintetben. Ennek, csak örülhetünk. Hiszen, ez az a szabadság, amiről a szocializmus és az MSZMP diktatúrája alatt „csak álmodoztunk,” de azonban azt nem tehettük meg! Annak úgyszintén örülhetünk, mint ahogy az a prezentált videó összefoglalóból is kiderül, hogy Orbán Viktor és a FIDESZ-KDNP kormány viszont annak a lehetőségét dolgozza ki, hogy azok az emberek, akik vissza akarnak költözni Magyarországra, ezt zökkenőmentesen, minél kényelmesebben megtehessék.
  4
S végül, egyébiránt, mint Hollandia és BENELUX szakértő, itt meg kell jegyeznem, és alá kell húznom, hogy hazánkban, jelenleg is több mint tízezer holland ember, illetve sok holland család él folyamatosan, Magyarországot, mint második hazájaként választva. Belgiumból és Németországból, szintén sok ezer ember választotta Magyarországot lakó, illetve munkahelyéül és nagyon meg vannak elégedve ezzel a választásukkal. – Megkérdezném az MSZP-t és az összes ellenzéki pártot, hogy akkor „ez, szintén Orbán Viktor és a FIDESZ-KDNP kormány helytelen politikájának köszönhető”? – vagy esetleg az MSZP és az ellenzéki pártpolitikusok úgy gondolják, hogy akkor ez a jelenség, az említett Holland, Belga, és Német országok, rossz gazdaságpolitikájának tudható be?
– Hmm ... ? – Vagy éppen ellenkezőleg, a FIDESZ-KDNP kormány sikeres Európa Uniós politikájának!
– Szívesen meghallgatnám a véleményüket.

2017. augusztus 12.
Jozsef Marton
forrás: m.facebook.com/groups/