Imádkozni – gondolatokkal

Nemcsak szavakkal lehet imádkozni, hanem gondolatokkal is, sőt Isten jelenlétébe helyezkedő létezéssel is. Például elolvasok, vagy visszaemlékezek az evangélium egy-egy jelenetére.


Belehelyezem magam az eseménybe, vagy valamelyik apostol helyébe képzelem magamat, esetleg csak külső szemlélőként vagyok jelen. Végiggondolom a hallottakat és a történteket, s közben a többi résztvevő jó vagy téves magatartásából következtetéseket vonok le a magam számára; s közben arra gondolok, hogy most ez velem történik, szereplőjévé válok az eseményeknek, és máris beszélgetek Jézussal.

Ilyen jelenet lehet például az, amikor Jézus megszólít embereket, és tanítványává hívja őket, vagy a csodálatos halfogás és a kenyérszaporítás eseményét körülvevő beszélgetés Jézus és a tanítványok között, vagy a színeváltozás eseménye, az utolsó vacsora párbeszédei, vagy szenvedésének eseményei, az ott elhangzó mondatok abban a környezetben. De belehelyezhetem magam a Szűzanya helyzetébe is, amikor egyedül van a szobájában és Gábor főangyal hírül hozza neki Isten üzenetét, vagy Saul lelki megtisztulásának is átélője lehetek a damaszkuszi úton, stb.

Örömeimet és bánatomat is elvihetem az Úr elé, és nemcsak kétségbeesett kérések formájában, hanem azzal a gondolattal is, hogy az én helyzetemben - itt és most - mit tenne, és hogyan gondolkodja Jézus. Az ilyen és hasonló elmélkedések képesek felemelni a lelkünket abba a magasságba, amely más Isten közelségét jelenti.
Bárcsak minél többen, és minél élménygazdagabban megtapasztalhatnák az égi anyanyelv finom ízét és gyümölcseit!


2021. november 2.
Mária Baglyas admin, Katolikusok vagyunk
forrás: facebook.com/groups/110801892320724/permalink/4378639368870267