Évszázadokkal ezelőtt hunytak el,
de olyan, mintha aludnának

Képeken a romolhatatlan szentek, akiknek teste haláluk után is ép maradt.

Ilyen szenteket a világ több pontján is őriznek, így például Franciaországban, Olaszországban, de Peruban is. Az alábbiakban nyolc olyan romolhatatlan szentet láthatsz, kinek holtteste - a természet törvényeinek ellenállva - a halál után még hosszú évtizedeken, illetve évszázadokon át épségben megmaradt.


Vedrunai Szent Joakima, a Kármelita Nővérek Kongregációjának alapítója a 18. században élt Barcelonában, a nagy kolerajárvány idején azonban ő is megbetegedett. Teljesen lebénulva, de mosolyogva hunyt el 1853-ban. Teste romolhatatlanul fennmaradt, amit a vici székesegyház őriz.



Európa-szerte több keresztény templomban, kolostorban láthatjuk az üvegkoporsóba helyezett, több száz éve elhunyt szenteket, akik mindenféle külső beavatkozás és bebalzsamozás nélkül, évszázadok elmúltával is úgy néznek ki, mintha csak elszenderedtek volna.


Szent Pio atya a 20. század legmisztikusabb katolikus szentje volt, Olaszországban, 1887-ben született. A csodák emberének tartották, aki imádkozással és böjttel gyógyult ki halálos betegségéből, majd felnőttkorára tisztánlátó lett. 1968-ban hunyt el, ép testét 2008-ban hantolták ki, és üvegkoporsóba helyezték Pietrelcinában.



Az 1786-ban született francia plébános, Vianney Szent János megmagyarázhatatlan módon ismerte a múltat, a jövőt, képes volt meggyógyítani a betegeket, különösen a gyermekeket. 73 évesen hunyt el, teste a főoltár fölötti sírban nyugszik az arsi bazilikában, arca pedig viaszmaszkot visel.



Lambertini Boldog Imelda Bolognában született 1320-ban, de csupán 13 évet kapott az Úrtól a földi életre. Kilencévesen kolostorba vonult, és, miután megkapta szentáldozásban, ostya formájában az Úr Jézust, összeesett. Teste máig ép, olyan, mintha aludna. Bologna városának egyetemi templomában, a San Sigismondo-templomban ma is látható.



Barat Szent Magdolna Zsófia francia apácaként és a Szent Szív Társaság alapítójaként tevékenykedett a 19. században. Párizsban halt meg 1865-ben. Testét boldoggá avatási eljárása során sértetlenül, romlatlanul találták.



A megmaradó szépség és tökéletesség talán legismertebb 19. századi alakja Lourdes-i Szent Bernadett apáca, aki mindössze 35 évesen hunyt el. Szűz Mária 18 alkalommal jelent meg neki élete során, számtalan egyéb látomása is volt. Arcát és kezeit finom viasz fedi.



Casciai Szent Ritát a reménytelen ügyek védőszentjeként tisztelik. Férjnél volt, és gyermekei születtek, családja halála után nagy küzdelmek árán vonult kolostorba. Egy ima közben Jézus koszorújából a homlokába szúródott egy tövis, ami elmérgesedett. Magányosan élt 1447-es haláláig, 1900-ban avatták szentté.



Merici Szent Angéla tanított, szegényeket és betegeket látogatott. A Szentföldre tett zarándoklat során elvesztette látását, hazatérőben pedig visszanyerte azt. Bresciában hunyt el, 1540-ben, 65 évesen.



Ezek a romolhatatlan szentek a mai napig ámulatba ejtik az embereket, hívők milliói különleges isteni csodaként tekintenek rájuk, és hisznek gyógyító erejükben. Elzarándokolnak a szentek sírjához, hogy megérintsék őket, és részesüljenek a szentségben.


forrás: femina.hu/ezo/romolhatatlan-szentek/