Ferenc pápa: Csak egy pápa van! Nagyobb szabadságot az Unió országainak!

Örményországból visszatérőben Ferenc pápa nagyon komoly és őszinte kérdéseket kapott az újságíróktól. Az örmény népirtás szóhasználatának jogossága után az argentin Elisabetta Piquet újságíró asszony Georg Gänswein érsek, a Pápai Ház prefektusának állítólagos kijelentésére kérdezett rá, miszerint lehetne egy megosztott péteri szolgálat.


A nyugalmazott pápa egy bölcs nagypapa, aki a háttérből vigyáz rám

Ferenc pápa tréfásan azt válaszolta, hogy „voltak, amikor hárman is voltak”, utalva az ellenpápákra., aztán komolyra fordított a szót: „Benedek nyugalmazott pápa. Ő maga mondta világosan február 11-én lemondása benyújtásakor, hogy február 28-ával lemond és imádságával segíti az egyházat. Benedek a monostorban él és imádkozik. Sokszor beszéltem vele telefonon. Pár napja rövid levelet kaptam tőle az aláírásával, melyben minden jót kívánt erre az útra. Hála Istennek, hogy van a házunkban egy ilyen bölcs nagypapa, ezt egyébként neki személyesen is megmondtam. Ő számomra egy nyugalmazott pápa, egy bölcs nagypapa, aki a háttérből vigyáz rám az imádságával. Soha nem felejtem el a beszédet, amit nekünk bíborosoknak tartott február 28-án: Köztetek van az utódom. Engedelmességet ígérek neki” – mondta. És megtette.

Pápa csak egy van! Benedek az Isten embere, nem pedig második pápa

Aztán pedig hallottam, bár lehet, hogy csak mendemonda, jóllehet illik a bajor karakteréhez, hogy néhányan elmentek hozzá panaszkodni, hogy ez az új pápa így meg úgy…, ő pedig elzavarta őket. A legjobb bajor stílussal, de elzavarta őket. És ha nem lenne igaz, akkor is találó, mert ez az ember, a szó embere, egy abszolút becsületes ember! Nyugalmazott pápa! Korábban nyilvánosan megköszöntem, hogy megnyitotta az ajtót a nyugalmazott pápák előtt. Hetven éve még nyugalmazott püspök sem létezett, ma vannak. Ő pedig nagy bátorsággal és teológiai tudással eldöntötte, hogy megnyitja ezt az utat. Hiszem, hogy ez hasznos az egyház számára. De csak egy pápa van. Lehet belőlük, nyugalmazott pápából, kettő vagy három… Hamarosan a papszentelése 65. évfordulóját ünnepeljük, eljön Georg testvére, én is ott leszek, egy szerény ünnepen, szólni is fogok erről az imádkozó és bátor nagy emberről, aki nyugalmazott pápa, nem pedig második pápa, Isten embere.

A pánortodox zsinattal elégedett vagyok, ez az első lépés, majd többen lesznek…

Az orosz Itar-Tassz tudósítója a pánortodox zsinatról kérdezte a pápát. „Nagyon pozitívnak tartom, egy újabb lépés előre! – válaszolta Ferenc pápa. Igaz nem száz százalékos, de mégis egy előrelépés. Azok a dolgok, melyek igazolták, idézőjelbe téve, őszinték a számukra, olyan dolgok, amiket idővel meg lehet oldani. Az a négy, aki nem ment el oda, egy kicsit messzebbre akart menni. De azt hiszem, hogy az első lépést úgy tesszük meg, ahogy tudjuk. Mint a gyerekek, akik úgy lépnek először, ahogy tudnak. Én elégedett vagyok. Sokféle dologról beszéltek. Azt hiszen, hogy a végeredmény pozitív. A puszta tény, hogy ezek az autokefál egyházak találkoztak az ortodoxia nevében és egymás szemébe néztek, hogy együtt imádkozzanak és beszéljenek egymással és talpraesett válaszokat adjanak, ez feltétlenül pozitív dolog. Hálát adok érte az Úrnak. A következő alkalommal majd többen lesznek. Legyen áldott az Úr érte!

Nagyobb szabadságot az Unió országainak

Egy angol újságíró a Brexit kapcsán Európa szétdarabolódásáról kérdezte Ferenc pápát. „A háború már itt van Európában!” – válaszolta – a megoszlás légköre, és nemcsak Európában, hanem magukban az egyes országokban. Emlékezzünk csak Katalóniára, Skóciára. Nem mondom, hogy ez a megosztottság veszélyes, de tanulmányozni kell, mielőtt a következő lépést megtennénk. Aztán hasznos dolog lesz egymást közt beszélnünk erről és keresni a járható utakat. Én valóban nem tudom, nem tanulmányoztam, hogy az Egyesült Királyság miért hozta ezt a döntést. De vannak, léteznek ilyen döntések, ezekre már korábban is utaltam, a függetlenség, a felszabadulás, az emancipáció döntései. Ilyenek például a mi latin-amerikai országaink, vagy Afrika országai, amelyek felszabadultak Madrid vagy Lisszabon alól, vagy Afrikában Párizs, London, Amszterdam alól. Az emancipáció érthetőbb, mert mögötte ott van egy kultúra, egy gondolkodásmód. Ellenben egy ország különválása – és ekkor még nem is beszélek a Brexitről – elég Skóciára gondolni, tehát a különválás „balkanizálódás” lenne, ahogy mondják a politikusok, – anélkül, hogy bárkit is megsértenénk ezzel a szóval. Egy ilyen kiválás nem emancipáció, hanem mögötte ott van a történelme, kultúrája és a félreértései is, továbbá sok jóakarat mások részéről. Ezt világosan kell látni. Számomra az egység mindig a konfliktus fölött áll! Ám sokféle módja van az egységnek és a testvériségnek, és itt érkezem el az Európai Unióhoz, ami jobb az ellenségességnél. A távolságnál a testvériség jobb. A hidak jobbak a falaknál. Minderről el kell gondolkodni.

Van valami, ami nagyon nem megy ebben nehézkes Unióban: teremtőképesség és termőképesség kell!

Jogos dolog, hogy ha ez egy ország ezt gondolja: „Én az Európai Unióban meg akarok tartani bizonyos saját dolgokat, a kultúrámat, a múltamat”. És ahogy a Nagy Károly díj átadásakor mondtam, az Európai Uniónak meg kell adnia ezt, hogy rátaláljon az erejére, amellyel rendelkezett a gyökereiben. Ez pedig a kreativitás és egy bizonyos „egészséges egyenetlenség”, mely nagyobb függetlenséget, nagyobb szabadságot ad az Unió országainak. Lehet az unió egy másik formájára gondolni, legyenek kreatívak! Kreatívok a munkahelyek teremtésben, a gazdaságban. Európa gazdaságának likviditási gondjai vannak, például itt Olaszországban 25, a fiatalok körében 40 százalék a munkanélküliség. Van valami, ami nagyon nem megy ebben nehézkes Unióban, de azért ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt! Törekedjünk megmenteni és újjáteremteni a dolgokat. Ma újból ezt a két kulcsszót tudnám hangsúlyozni az Európai Unió kapcsán: teremtőképesség és termőképesség – adta meg válaszát Ferenc pápa a légi sajtókonferencia során, Jerevánból Rómába visszatérőben.



2016. június 28.
Vatikáni Rádió
forrás: bonumtv.hu/ferenc-papa-csak-egy-papa-van-nagyobb-szabadsagot-az-unio-orszagainak/