In hoc signo vinces – e jelben győzni fogsz!
Jeruzsálemben, a Golgota hegyén 335. szeptember 14-én szentelték fel azt a bazilikát, amelyet Konstantin császár építtetett, s ahol a Szent Kereszt felmagasztalása történt.
Igaz, a nyugati egyházban csak a VII. századtól kezdték el ünnepelni ezen a napon a Szent Keresztet, miután Herakliusz császár 628-ban visszaszerezte azt a perzzáktól, akik majd’ másfél évtizeddel korábban, Jeruzsálem elfoglalását követően, magukkal vitték.
Történt ugyanis, hogy II. Khoszroesz perzsa király hadvezére, Sarbarez 614 tavaszán elfoglalta a Béke Városát, a katonái több mint hatvanezer embert mészároltak le és harmincezret rabszolgának adtak el, feldúlták a Szent Sírt és a keresztet ajándékként vitték el az uralkodó keresztény felségének, Merjimnek.
Hogyan került egyáltalán a Szent Kereszt Jeruzsálembe?
A válasz könnyűnek tűnhet: hiszen Jézust Jeruzsálemben feszítették keresztre. Igen, de a kereszt azután egyszerűen eltűnt – nyoma veszett. Azt tudjuk, hogy Nagy Konstantin császár egy döntő csatára készült, amikor az ütközet előtti éjszakán álmában egy keresztet látott felirattal: „In hoc signo vinces!” – „E jelben győzni fogsz!” A császár nemcsak a csatát nyerte meg, hanem 313-ban vallásként ismerte el a kereszténység tanítását, ezzel véget ért a keresztények több évszázadig tartó kegyetlen üldözése – legalábbis ott és akkor…
A történet következő szereplője a császár édesanyja, az ugyancsak szentté avatott Ilona, aki szenvedélyesen kutatta, gyűjtötte a szent ereklyéket – a gyűjtési szenvedélyével akart csapást mérni a Sátánra. Ilona 326-ban a Szentföldre zarándokolt: meglátogatta a szent helyeket és templomot építtetett Betlehemben, Jézus születésének vélt helyén, valamint az Olajfák hegyén, ahol a Menybemenetel történt. Bőkezűen szórta az ajándékokat: jutott városoknak is és egyes személyeknek is, de a börtönökből is hozatott ki elítélteket, vagy száműzetésből hivatott vissza embereket.
Ilona imádkozni akart minden olyan helyen, amelyet Krisztus lábának nyoma érintett. Leginkább azonban az a keresztfát akarta megtalálni, amelyre Jézust feszítették. Kérdezősködött hát, hol is feszítették meg pontosan Jézust. Végül is rábukkant a helyre, ahol kőtörmelékek alatt három keresztet talált és mellettük még egy táblát is, amelyre Pilátus három nyelven is szavakat – a názáreti Jézus, a zsidók királya – íratott. Újabb kérdés: melyik hát az Úr keresztje?
Makariosz püspök megpróbált segíteni a császárnénak és megüzente: a városban van egy súlyos beteg asszony, aki haldoklik, vigyék el hozzá mind a három keresztet „… és Isten megmutatja majd, melyik hordozta az Úr testét…”. Így is lett. Mind a három keresztet oda vitték az asszonyhoz, aki az egyik közelségében meggyógyult – az volt Krisztus keresztje. Ilona császárné pedig templomot építtetett azon a helyen, ahol a keresztet megtalálták. Azokat a szegeket pedig, amelyekkel Jézust szögelték a kereszthez, a császárné elküldte a fiának: némelyikből zablát készítettek Konstantin lovának, némelyekből pedig a császár harci sisakját erősítették meg.
Örökre eltűnt, és mégis megvan
A kereszt örökre eltűnt, amikor 1187-ben a galileai síkságon fekvő Hittinnél a keresztes lovagok között Akkra püspöke a saját kezében vitte a csatamezőre a keresztet, követve ezzel a keresztes királyok szokását részben lelkesítés okán, részben talizmánként a hitetlenek elleni harcban, miként tette azt I. Balduin, Jeruzsálem királya is a ramlai csatában a csapati élén lovagolva. A csatát azonban elvesztették a keresztények. Akkra püspöke is elesett és a Szent kereszt az arabok hadizsákmánya lett – és örökre eltűnt. Oroszlánszívű Richárd ugyan pár évvel később még megpróbálta visszaszerezni, a grúziai királynő pedig 200 ezer dinár váltságdíjat ajánlott fel érte az araboknak, de ezek a kísérletek nem jártak eredménnyel.
Évszázadokkal később így írt Luther Márton a Heildelbergi Disputában: „A kereszt tanít meg minket arra, hogy reménykedve higgyünk, éppen akkor, amikor nincs remény. A kereszt bölcsessége mélységes misztériumában rejtőzik. Valóban, nincs más út a menybe, mint felvenni Krisztus keresztjét. Ezért óvakodni kell, hogy az aktív élet jócselekedetei és a szemlélődés szép gondolatai félre ne vezessenek. Mindkettő igen vonzó és békét ad a léleknek, de éppen ezért rejtenek veszélyeket, ha nem mérsékli a kereszt, vagy háborgatja ellenfél. A kereszt a legbiztosabb út. Boldog az az ember, aki ezt megérti.”
Szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalását ünnepli egyházunk.
(Magyar Kurír)
Szent Ilona Jeruzsálemben, a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet...
(katolikus.hu/szentek/0818.html)
Igaz, a nyugati egyházban csak a VII. századtól kezdték el ünnepelni ezen a napon a Szent Keresztet, miután Herakliusz császár 628-ban visszaszerezte azt a perzzáktól, akik majd’ másfél évtizeddel korábban, Jeruzsálem elfoglalását követően, magukkal vitték.
Történt ugyanis, hogy II. Khoszroesz perzsa király hadvezére, Sarbarez 614 tavaszán elfoglalta a Béke Városát, a katonái több mint hatvanezer embert mészároltak le és harmincezret rabszolgának adtak el, feldúlták a Szent Sírt és a keresztet ajándékként vitték el az uralkodó keresztény felségének, Merjimnek.
Hogyan került egyáltalán a Szent Kereszt Jeruzsálembe?
A válasz könnyűnek tűnhet: hiszen Jézust Jeruzsálemben feszítették keresztre. Igen, de a kereszt azután egyszerűen eltűnt – nyoma veszett. Azt tudjuk, hogy Nagy Konstantin császár egy döntő csatára készült, amikor az ütközet előtti éjszakán álmában egy keresztet látott felirattal: „In hoc signo vinces!” – „E jelben győzni fogsz!” A császár nemcsak a csatát nyerte meg, hanem 313-ban vallásként ismerte el a kereszténység tanítását, ezzel véget ért a keresztények több évszázadig tartó kegyetlen üldözése – legalábbis ott és akkor…
A történet következő szereplője a császár édesanyja, az ugyancsak szentté avatott Ilona, aki szenvedélyesen kutatta, gyűjtötte a szent ereklyéket – a gyűjtési szenvedélyével akart csapást mérni a Sátánra. Ilona 326-ban a Szentföldre zarándokolt: meglátogatta a szent helyeket és templomot építtetett Betlehemben, Jézus születésének vélt helyén, valamint az Olajfák hegyén, ahol a Menybemenetel történt. Bőkezűen szórta az ajándékokat: jutott városoknak is és egyes személyeknek is, de a börtönökből is hozatott ki elítélteket, vagy száműzetésből hivatott vissza embereket.
Ilona imádkozni akart minden olyan helyen, amelyet Krisztus lábának nyoma érintett. Leginkább azonban az a keresztfát akarta megtalálni, amelyre Jézust feszítették. Kérdezősködött hát, hol is feszítették meg pontosan Jézust. Végül is rábukkant a helyre, ahol kőtörmelékek alatt három keresztet talált és mellettük még egy táblát is, amelyre Pilátus három nyelven is szavakat – a názáreti Jézus, a zsidók királya – íratott. Újabb kérdés: melyik hát az Úr keresztje?
Makariosz püspök megpróbált segíteni a császárnénak és megüzente: a városban van egy súlyos beteg asszony, aki haldoklik, vigyék el hozzá mind a három keresztet „… és Isten megmutatja majd, melyik hordozta az Úr testét…”. Így is lett. Mind a három keresztet oda vitték az asszonyhoz, aki az egyik közelségében meggyógyult – az volt Krisztus keresztje. Ilona császárné pedig templomot építtetett azon a helyen, ahol a keresztet megtalálták. Azokat a szegeket pedig, amelyekkel Jézust szögelték a kereszthez, a császárné elküldte a fiának: némelyikből zablát készítettek Konstantin lovának, némelyekből pedig a császár harci sisakját erősítették meg.
Örökre eltűnt, és mégis megvan
A kereszt örökre eltűnt, amikor 1187-ben a galileai síkságon fekvő Hittinnél a keresztes lovagok között Akkra püspöke a saját kezében vitte a csatamezőre a keresztet, követve ezzel a keresztes királyok szokását részben lelkesítés okán, részben talizmánként a hitetlenek elleni harcban, miként tette azt I. Balduin, Jeruzsálem királya is a ramlai csatában a csapati élén lovagolva. A csatát azonban elvesztették a keresztények. Akkra püspöke is elesett és a Szent kereszt az arabok hadizsákmánya lett – és örökre eltűnt. Oroszlánszívű Richárd ugyan pár évvel később még megpróbálta visszaszerezni, a grúziai királynő pedig 200 ezer dinár váltságdíjat ajánlott fel érte az araboknak, de ezek a kísérletek nem jártak eredménnyel.
Évszázadokkal később így írt Luther Márton a Heildelbergi Disputában: „A kereszt tanít meg minket arra, hogy reménykedve higgyünk, éppen akkor, amikor nincs remény. A kereszt bölcsessége mélységes misztériumában rejtőzik. Valóban, nincs más út a menybe, mint felvenni Krisztus keresztjét. Ezért óvakodni kell, hogy az aktív élet jócselekedetei és a szemlélődés szép gondolatai félre ne vezessenek. Mindkettő igen vonzó és békét ad a léleknek, de éppen ezért rejtenek veszélyeket, ha nem mérsékli a kereszt, vagy háborgatja ellenfél. A kereszt a legbiztosabb út. Boldog az az ember, aki ezt megérti.”
Szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalását ünnepli egyházunk.
(Magyar Kurír)
Szent Ilona Jeruzsálemben, a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet...
(katolikus.hu/szentek/0818.html)
